Marcello’s Mystical Mind – Hallgasd meg az első nagylemezt a YouTube-on!

írta Hard Rock Magazin | 2017.06.07.

A Marcello’s Mystical Mind zenekar progresszív rockja elsősorban a zenei finomságokra és eszmei tartalomra odafigyelő közönséget szeretné megszólítani. Az érdekesen összetett szerzemények lényege az utazásszerű történetmesélés, az érzelmi hullámvasút, amelyen az ember belső világáról, pszichikai állapotáról, valósághoz való viszonyáról kapunk könnyen felismerhető és átélhető benyomásokat.

 

 

Két EP-t (’Brainforest’ 2012, ’Changing Moods’ 2014) követően most jelenik meg a zenekar első nagylemeze ’Vortex Of Nonsense’ címmel, az MZK Publishing gondozásában. Az új anyag zeneileg valamivel tömörebb, kifejezőbb, a szövegek pedig jóval személyesebbek, de összességében így is követi a korábbi kiadványok által felvázolt irányvonalat. A képzőművészeti alkotásokat felhasználó borítódizájn szintén hagyományosnak számít az MMM-nél, általában a lélek bonyolult, mély tartalmainak felszínre kerülését jeleníti meg. Hátradőlős, odafigyelős, egybenhallgatós lemez.

Az zenekar lemezbemutató koncertje június 8-án lesz a Gozsdu Manó Klubban, a String Theory társaságában.

Facebook-esemény

Legutóbbi hozzászólások