Mr. Big – Dupla klippremier!

írta karpatisz | 2017.06.06.

Folytatódik az új Mr. Big-korong promóciója, a 'Defying Gravity'-t ezúttal két új klip bemutatásával népszerűsítik.

 

 

A 2014-es The Stories We Could Tell' után ebben az évben ült össze az amerikai csapat négy tagja, azaz Eric Martin (ének), Paul Gilbert (gitár), Billy Sheehan (basszusgitár) és Pat Torpey (dob). Az új anyag rögzítésénél már Matt Starr is ott volt, aki az elmúlt néhány évben rendszeresen kisegítette a bandát, a munkálatokat pedig egy régi ismerős vezette, Kevin Elson producer, aki a zenekar 1989-es bemutatkozó albumának, az 1991-es 'Lean Into It'-nek és az 1993-as 'Bump Ahead'-nek a munkálatait is felügyelte. A második új dal – amit a Frontiers Music megosztott a YouTube-on – az Everybody Needs a Little Trouble, ami az 1992 (legalul ennek a tételnek a születéséről hallhatunk információkat) után lett publikus. A világ másik végén, Japánban pedig a Wowow Entertainment osztotta meg frissen a címadó dalt.  Az olasz kiadónak köszönhetően több változat is kapható lesz, így sima CD, CD+DVD és vinyl variáció is. Paul Gilbert a következő nyilatkozatot adta az új anyagukról:

„Hatalmas élmény volt az eredeti producerünkkel, Kevin Elsonnal visszatérni a stúdióba! Kevin rögzítette az összes klasszikus albumunkat a '80-as és '90-es években, és rögtön éreztük ugyanazt a varázslatos kémiát vele a 'Defying Gravity' felvételeinél. Alapvetően élőben játszottunk a stúdióban. Az évek során adtunk egy esélyt minden létező felvételi technikának, de még mindig a legjobb együtt játszani, mint egy zenekar. A legtöbb gitárszólómat élesben vettük fel a csapattal. Az elmúlt években keményen dolgoztam az improvizációs technikámon, és ez tényleg kifizetődött a felvételek alatt… egyszerre dallamos és arcbavágó a cucc.”


Legutóbbi hozzászólások