Vambo – Angol rockbanda magyar gitárossal

írta Hard Rock Magazin | 2017.06.05.

Júniusban látogat először Magyarországra a londoni rockbanda, ráadásul a négytagú brit együttes két koncertet is ad hazánkban.

 

 

A koncertekre a következő napokban kerül sor:

Június 23. – Ukk&Roll fesztivál, Ukk
Június 24. – Gozsdu Manó Club, Budapest

A zenekart Jack Stiles énekes és a magyar származású gitáros, Pete Lance alapította 2015-ben. Hozzájuk csatlakozott később James Scott (basszusgitár) és Steve Price (dobok). Inspirációjuk a ’70-es évek hard rock zenekarai (Led Zeppelin, Deep Purple, Aerosmith), ugyanakkor dalírás és felvétel terén újítóak és egyediek.

Korábban koncerteztek már együtt nevesebb rockbandákkal, mint például a Def Leppard, a Status Quo és a Mud, de feltűntek már Anglia legnagyobb fesztiválján, a legendás Isle of Wighton, valamint a londoni O2 Aréna színpadán is. Jelenlegi producerük Ray Stiles, a ’70-es évek glam rock legendája, és a Mud egyik alapító tagja. “A banda fantasztikus, kitűnik a jelenlegi zenekarok közül a technikailag kidolgozott gitárjátékkal és a nyers, erős énekhanggal.”

A csapat most adta ki első kislemezét a Now You See Me-t, amihez videoklip is készült. Az ígéretes rockbandát megtaláljátok a közösségi oldalakon, de látogassatok el a weboldalukra is!

Legutóbbi hozzászólások