Masterplan – Csak Helloween-dalok kaptak helyet az új lemezen

írta TAZ | 2017.05.09.

Már régóta köztudott volt, hogy Helloween-dalok új köntösbe öltöztetésén dolgozik Roland Grapow és zenekara, azonban most megérkezett a megerősítés, miszerint a lemez nyár elején jelenik meg.

 

 

Június 30-án, ’PumpKings’ címmel érkezik a Masterplan új kiadványa, mely újravett Helloween-dalokat tartalmaz. Az AFM gondozásában napvilágot látó lemezen három szám a ’Pink Bupples Go Ape’ (1991), kettő a ’Chameleon’ (1993), kettő a ’Master Of The Rings’ (1994), egy a ’The Time Of The Oath’ (1996), kettő szerzemény pedig a ’The Dark Ride’ (2000) című albumokról származik.

A 2015-ben megjelent ’Keep Your Dream aLive’ című koncertanyag, valamint a mostani kiadvány létjogosultságát így magyarázta két éve Roland Grapow: „Rengeteg tervünk van a jövőre nézve, ami talán az AFM-mel kötött új szerződéssel kezdődött. A helyzet egyre súlyosabb és bonyolultabb a zeneiparban, úgyhogy volt egy olyan tervem, hogy egy normál stúdióalbum helyett először inkább valami olyasmit szállítunk le nekik, mint mondjuk egy DVD. Egyébként dolgozunk egy újravett dalokból álló lemezen is, melyen az egykori zenekarom, a Helloween 10-12 dala szerepel, a kedvenceim közül. A dobokat már rögzítettük, úgyhogy tavasz végére szeretnénk elkészíteni, mint egy Masterplan-albumot Helloween-dallamokkal. Szerintem ez nagyon közel áll a Masterplanhez, hiszen én írtam az olyan dalokat, mint a The Time Of The Oath, a The Dark Ride, az Escalation 666, vagy a The Chance, meg még egy csomót. Biztos vagyok benne, hogy Rick hangjával is imádni fogják ezeket az emberek, sőt talán még én is éneklek majd pár nótában. Ezután pedig jöhet egy újabb stúdiólemez.”

’PumpKings’ számlista:

1. The Chance
2. Someone's Crying
3. Mankind
4. Step Out Of Hell
5. Mr. Ego
6. Still We Go
7. Escalation 666
8. The Time Of The Oath
9. Music
10. The Dark Ride

Legutóbbi hozzászólások