Tom Keifer – Újabb stúdióalbumra számíthatunk

írta CsiGabiGa | 2017.05.06.

4 évvel a 'The Way Life Goes' után a Cinderella gitárosa elhatározta, hogy itt az ideje egy új lemez készítésébe belevágni.

 

 

„Már jó ideje úton vagyunk a 'The Way Life Goes' albummal, mert amikor 2013-ban megjelent, összeraktam egy zenekart, akikkel megturnéztathatom. És ahogy egyre nagyobbá nőtt a turnékör és egyre népszerűbb lett a szólócsapatom, már csak egy dolog maradt ki az életünkből.” – mesélte Tom Keifer egy rádióinterjúban. Majd így folytatta: „Ez egy másfajta kor a zenei bizniszben. Egy kicsit tovább tart, míg a zenéből visszaszivárog valami, így sokkal többet kell élőben játszanunk. Tehát mi továbbra is turnézunk folyamatosan. De egész idő alatt írom az új dalokat.”

Később részleteket is elárult: „A turnén mindig jól feltöltődöm, mert amikor élőben játszom, és azt csinálom, amit szeretnék, emberekkel találkozom és utazom, közben mindig telítődöm ötletekkel és újra jönni kezdenek a dalok belülről. Szóval írjuk a dalokat. Tavaly stúdióba vonultunk a turnécsapatommal és felvettünk pár bónuszdalt a 'The Way Life Goes' Deluxe Edition kiadásához. Azt hiszem, augusztusban vagy valamikor nyár végén fog kijönni, és a bónuszdalokon kívül lesz hozzá egy dokumentumfilm az új bandámról és egy teljesen új grafikai tartalommal jelenik meg. Az év hátralevő részében aztán megint ezzel turnézunk, hogy aztán újra stúdióba vonuljunk és elkészítsük a 'The Way Life Goes' folytatását a jövő évre.”

Tom háttércsapata jelenleg Tony Higbee gitárosból, Billy Mercer basszusgitárosból, Paul Simmons dobosból, Paul Taylor billentyűsből áll, mindegyikük vokálozik is a koncerteken. Savannah Keifer (ének, ütőhangszerek, zongora) és Kendra Chantelle (ének, ütőhangszerek) egészíti ki a felállást.

Habár a Cinderella nem adott ki új stúdióalbumot az 1994-es 'Still Climbing' óta, a csapat szórványosan koncertezni kezdett a 2000-es években, de az elmúlt néhány évben már nagyrészt inaktív, mert Keifer inkább a szólókarrierjére koncentrál.

Legutóbbi hozzászólások