Élőben még mindig páratlanok: Pain Of Salvation, Port Noir – London, Islington Assembly Hall, 2017.04.12.

Közvetlen kapunyitás előtt már igen hosszú sor kacskaringózott a kívülről múzeumnak, belülről színházteremnek tűnő Islington Assembly Hall bejáratánál. Jó néhány Pain of Salvation-, Steven Wilson-, Porcupine Tree- és Opeth-pólót szúrtam ki a hallgatóságon, úgyhogy szinte szégyelltem, hogy rajtam csak egy mezei kockás ing van.

A műsort nyitó Port Noir kellemes meglepetésnek bizonyult. Fiatal svédek ők, elsőre a Toolt nyúló Karnivool jutott róluk eszembe, tehát erős atmoszférával rendelkező progresszív rockban utaznak a srácok. (Nem vagyok benne biztos, hogy jó-e, ha első benyomásom szerint egy másik zenekarra hajaznak.) A világot nem váltják meg annyi szent, de kifejezetten jól szórakoztatnak, szóval megérte végighallgatni a viszonylag hosszú, nyolcszámos szettet. Úgy tűnt, a közönség nagy részét is sikerült meggyőzniük, mivel tapsvihar közepette hagyták el a színpadot.

Kiemelni egyébként a Neon című számukat tudnám. Ezt a Puscifert idéző sötét, diszkóelemekkel tarkított slágert a koncert óta többször is elővettem.

Műsor: Debris / Puls / Exile / Onyx / Neon / Black from the Ink / Tide / Thorns

A Pain of Salvation csapata szinte teljesen kicserélődött az elmúlt években, mely tény aggodalommal töltött el az élő teljesítményüket illetően. Szinte biztos voltam benne, hogy Daniel nem választ maga mellé kutyaütőket, de valljuk be, az erősen kimunkált szólógitáros, a rasta-viking Johan Hallgren, és a billentyűs Fredrik Hermansson közel állnak a pótolhatatlan kategóriához.  Még akkor is, ha a zenekar agya egyértelműen Mr. Gildenlöw.

A 'Road Salt'-ot leszólók táborába soha nem álltam be, mivel pont az első fejezet kiadásakor kaptam rá a zenekarra, azonban a korábbi lemezek fényében is úgy gondolom, hogy a letisztult hangzás és a koncepció tökéletesen illeszkedett Daniel Gildenlöw zenei evolúciójába. Bár azt is teljesen megértem, hogy ezt a drasztikus váltást sokak szervezete miért nem volt képes feldolgozni.

A frontembert sújtó húsevőbaktérium-fertőzés szülte 'In the Passing Light of Day' is meggyőzött, igaz nálam nem lett instant klasszikus, viszont akadnak rajta remek dolgok. Mivel ezt az albumot turnéztatják, elég erősen jelen voltak a dalok a setlistben, ettől függetlenül eloszlatták minden korábbi aggodalmam. Pedig komolyan mondom, annyira jó lenne néha csalódottan hőbörögni, hogy „Áh, Daniel már nem a régi, az új tagok sem az igaziak...” (és minden további melankóliában áztatott nosztalgikus ömlengés), azonban semmi ilyesmire nem került sor. Tagváltások ide vagy oda, még mindig kivételes élőzenekar a PoS.

Három új szerzeménnyel kezdtek, és mindhárom nagyon jól működött. Az elsötétített színpad végéből narancssárgán felvillanó reflektorok adtak nyomatékot a gitárok és a dob pattogásának. A Full Throttle Tribe, a Reasons és a Meaningless közül egyértelműen az utóbbi vitte el a pálmát, de a Linoleum fogadtatása is teljesen pozitív volt, viszont az azt követő négyes – az A Trace of Blood, a Rope Ends, a Beyond the Pale és az Ashes – teljesen leverte a háztetőt. A régi hardcore rajongóknak azt hiszem itt korai magömlése lehetett, bár nem ellenöriztem. Mivel ők vannak többségben, ezek a számok kiemelkedtek a programból a reakciót illetően, ami teljesen érthető, hiszen eszméletlen szerzemények.

A Silent Gold picit lelassította a lendületet, hogy aztán az album nyitánya, az On a Tuesday megint felkavarhassa a port. Itt Ragnar lassú, érzékeny vokálozása közben egy öblös férfihang azt üvöltötte: „I love you Ragnar!” Az egyik kedvenc pillanatom volt, jót vigyorogtam rajta. (Ez ugyanakkor azt is jelzi, hogy teljesen befogadták a kőkemény rajongók a fiatal gitárost.) A szám hatalmas ovációval ért véget, kábé két percig tombolt a közönség, azt viszont nem igazán értettem, miért pont a The Physics of Gridlockkal követték le. A dallal semmi bajom, de a ráadás előtti utolsó számnak tették be, indokolatlanul.

A záró szerzemény érthető módon az In the Passing Light of Day volt, ami előtt Daniel bevallotta, mindig trükkös számára élőben ez a szám. (Gondolom a személyes mivolta miatt.) Számomra azonban picit túlnyújtott volt: tetszik a felvezetés és a hangulat, de mintha túl sokszor hozná vissza ugyanazt a témát. Ettől függetlenül le a kalappal ennek az embernek az énekhangja előtt!

Hálás mosollyal hajoltak meg a fiúk az éljenzésünk előtt, majd szokás szerint pengetők és dobverők repültek a közönség közé. Remek este volt világszínvonalú zenészekkel, szóval ha van lehetőséged, mindenképp nézd meg a srácok műsorát mostanában!

Műsor: Full Throttle Tribe / Reasons / Meaningless / Linoleum / A Trace of Blood / Rope Ends / Beyond the Pale / Ashes / Silent Gold / On a Tuesday / The Physics of Gridlock /// In The Passing Light of Day

Szerző: Kiss Márk
Képek: Nigel Neve