Yes – Közlemény Jon Andersonék névváltoztatásával kapcsolatban

írta TAZ | 2017.04.12.

Rövid közleményt adott ki a Yes, ugyanis a minap azzal jelentkezett be az egykori tagokat tömörítő ARW, hogy Yes Featuring Anderson, Rabin, Wakeman néven koncerteznek 2017 nyarán.

 

 

„Miközben Jon Andersonnak – mint az egyik társtulajdonosnak – megvan a joga, hogy használja a nevet, addig a Yes álláspontja az, hogy minden erőfeszítést meg kell tennie a promótereknek, a jegyügynökségeknek és minden érintettnek, hogy tiszteletben tartsák a Yes nagyszerű és hűséges rajongóbázisát, és minimalizálják a félreértéseket a Yes Featuring Anderson, Rabin, Wakeman névvel kapcsolatban.” – írja a Yes nemrég kiadott közleményében. Minderre azért volt szükség, mert a tavaly beindult, egykori Yes-tagokat felvonultató ARW (Jon Anderson, Trevor Rabin és Rick Wakeman) nevet változtatott, és mint tegnapi hírünkben is olvashattátok, idén ismét turnéra indulnak, ráadásul közös albumon is dolgoznak, amiről egyelőre nem tudni, hogy milyen néven jelenik majd meg.

A zenészeket egyébként április 7-én a Rock And Roll Hall Of Fame-be is beiktatták, azonban már azután leszögezték, hogy semmiképpen se számítsunk reunionra. Steve Howe szerint: „száz százalék, hogy erre nem kerül sor.”

Legutóbbi hozzászólások