Black Country Communion – Szeptemberben jön az új album

írta TAZ | 2017.04.11.

Már régóta tudjuk, hogy a szupergroup készíti negyedik stúdiólemezét, most azonban arra is fény derült, hogy a korábban belengetett májusi megjelenés helyett valójában mikor érkezik a banda új anyaga.

 

 

„Ez egy nagyon összeszedett dolog, Joe-val hihetetlenül izgatottak vagyunk a lemez miatt. Amikor áprilisban [2016-ban – szerk.] együtt vacsoráztunk Santa Monicában, és elkezdtünk beszélni az albumról, akkor elhatároztuk, hogy nagyon ráfekszünk, szóval ez volt a megfelelő alkalom a reunionra. Bizonyos dolgok csak bizonyos időben működnek.” – mondta Glenn Hughes még tavaly novemberben a reunionnal és az új albummal kapcsolatban.

Akkor továbbá azt is elárulta, hogy május 20-án jelenik meg a lemez, azonban úgy tűnik, hogy mégsem olyan tempóban haladt a munka, ahogy azt eltervezték, ugyanis a napokban így nyilatkozott az ausztrál Loud magazinnak: „Szeptember közepén jelenik meg az album. Holnap találkozom Joe-val és Kevinnel, és meghallgatjuk a legújabb keverést. Már mindent befejeztünk, készen áll az anyag.”

A zenekar legutóbbi stúdiólemeze 2012-ben jelent meg ’Afterglow’ címmel, azonban tavaly áprilisig úgy tűnt, hogy nem lesz folytatása semmiféle közös munkának.

Legutóbbi hozzászólások