Echonald – Változunk: klippel együtt jött az új dal

írta Hard Rock Magazin | 2017.04.10.

Miközben folyamatosan koncerteznek, egy percig sem tétlenkednek az echonaldos srácok, ugyanis új albummal készülnek a rajongóknak, melyről az első dalt már hallhatjuk és láthatjuk is, ugyanis klippel együtt jelentették meg.

 

 

A dal szövege most is mély mondanivalót hordoz magában, de ugyanakkor letisztultabb, lényegre törő és világos, hisz a változásról szó, amire a címe is utal. Az énekes, Krajczár Feri szerint: „Az idő mindig is fontos szerepet töltött be az életemben. Megfejteni, jól felhasználni, határidőket szabni magamnak a céljaim eléréséhez. Éppen ezért az új anyag az idő múlásáról, ennek hatásairól szól, arról, hogyan változik az ember úgy, hogy észre sem veszi.”

Ezzel a dallal mintegy jelezni akarják, hogy nagy változások előtt állnak, egy frissebb, kiforrottabb anyaggal szeretnének előrukkolni még az idei évben, bízva abban, hogy a közönség és a rajongóik ezt is legalább ugyanakkora szeretettel fogják fogadni.

Legutóbbi hozzászólások