Tankcsapda – Pályafutásának legnagyobb show-jával készül a debreceni trió az Arénában! (x)

írta Hard Rock Magazin | 2017.04.08.

Négy hónap szünet után látványos produkcióval tér vissza a Tankcsapda! Az év első hazai megmozdulását 2017. április 28-án, a Papp László Budapest Sportarénában tartják, ami ígéretük szerint az eddigi legizgalmasabb koncert lesz!

 

 

Tavaly év végén a Főnix Csarnokban ért véget a „Rohadék Rockcsempész Turné”, melynek során összesen 62 helyszínen játszottak Lukács Laciék. A turné végén új kiadvánnyal lepték meg rajongóikat, a ’Dolgozzátok fel!’ dupla feldolgozás albumból egy hónap alatt lett 2016 legtöbbet eladott lemeze, két hónap alatt pedig elérte a hatszoros platinalemez státuszt.

A Tankcsapda azon kevés rendszeresen koncertező zenekarok közé tartozik, akik nemcsak itthon, hanem már számos európai országban is sikeresek. Az arénás fellépésre három külföldi koncerttel készülnek, Graz, Pozsony és Salzburg után április 28-án érkeznek a Budapest Sportarénába.

„Semmiképpen sem szokványbuli lesz, sok látványelemmel készülünk – ecsetelte Fejes Tamás dobos. – Önálló koncertet még sosem adtunk az Arénában, bár többször is játszottunk már ott, de mindig más keretek között, és most, hogy odamegyünk, szeretnénk valahogy emlékezetessé tenni, valami tőlünk szokatlannal előállni. Ez az esemény kiemelt jelentőségű a rajongótábor szempontjából.”

Megnövelt küzdőtér, középre helyezett színpad és minden, amit a szem és a fül megkíván az Arénában, fogalmazta meg röviden a lényeget a zenekar.

„Technikailag elég nehéz megvalósítani a körszínpados megoldást – árulta el a részleteket Sidlovics ’Sidi’ Gábor gitáros. – Viszont rockzenekari szempontból az a hozadéka, hogy az Arénában így meg tudjuk csinálni a lehető legnagyobb küzdőteret a mozgatható széksoroknak köszönhetően.”

A Tankcsapda egyedülálló hangzásvilágával és tartalmas dalszövegeivel a magyar zenei élet kiemelkedő pontját képezi, mely mind a mai napig mit sem veszített népszerűségéből. A zenekar lemezeladásban és több százezres koncertlátogatottságával is a legsikeresebb hazai előadók táborát erősíti, dalaikon generációk nőttek és nőnek fel a mai napig is.

„Szerintem a zenekart azért szeretik ennyien, mert bár az elmúlt két és fél évtizedben rengeteget változtunk, de sohasem akartunk se kevesebbnek, se többnek látszani annál, mint amik vagyunk.” – mondta Lukács László frontember.

A Tankcsapda április 28-án pályafutásának legnagyobb show-ját ígéri! Az estét két kiváló zenekar, a Németországból érkező Reload és a feldolgozás lemez kapcsán megismert magyar Pennhurst nyitja.

Jegyek kaphatók: http://broadway.hu/tankcsapda-budapest-2

Legutóbbi hozzászólások