The Ferrymen – Júniusban jön az új szupergroup első lemeze

írta TAZ | 2017.04.06.

Megérkeztek a részletek a Magnus Karlsson, Ronnie Romero és Mike Terrana alkotta trió debütlemezéről, ami nyár elején jelenik meg a Frontiers Musicnál.

 

 

’The Ferrymen’ címmel jön az azonos nevű szupergroup első albuma június 2-án, a Frontiers Music gondozásában. A lemezre a dalokat Magnus Karlsson írta 2016 nyarán, majd a projekthez csatlakozott a Ritchie Blackmore mellett is edződött Ronnie Romero.

„Amikor megírtam ezt az anyagot Ronnie énekével, egyszerűen nem voltak határok sem a dallamok, sem a szövegeket illetően. Ronnie bármit elénekelt, szóval nagyon büszke vagyok a dalokra.” – mondta Karlsson.

A dallamos metal rajongóinak igazi csemege lesz az album, aminek beharangozó videója alább ismét megtekinthető néhány apró részlettel felturbózva. A formációhoz egyébként Mike Terrana, az örökmozgó dobos csatlakozott utoljára, aki saját részeit Olaszországban vette fel, azonban már találkozott a többiekkel Madridban, ahol egy klipet is leforgattak.

„Összességében úgy gondolom, hogy ez a legkirályabb és leggroove-osabb album, amin valaha játszottam.” – mondta a lemezről a tarajos ritmusfelelős.

Az albumot Simone Mularoni, a DGM gitárosa keverte, az alább látható lemezborító pedig Stan W. Deckerhöz köthető.

’The Ferrymen’ számlista:

1. End Of The Road
2. Ferryman
3. Fool You All
4. Still Standing Up
5. Cry Wolf
6. One Heart
7. Darkest Hour
8. How The Story Ends
9. Enter Your Dream
10. Eyes On The Sky
11. Eternal Night
12. Welcome To My Show

Legutóbbi hozzászólások