Judas Priest – Tom Allom és Andy Sneap producerekkel dolgoznak az új lemezen

írta TAZ | 2017.03.14.

Már egy ideje jönnek a nyilatkozatok Rob Halfordék felől, most azonban már azt is tudjuk, hogy kivel kezdték meg a felvételeket a 2014-es ’Redeemer Of Souls’ folytatásán a veterán rockerek.

 

 

Tom Allom (aki a csapat klasszikus lemezein is közreműködött) és Andy Sneap producerekkel vonult stúdióba a brit Judas Priest, hogy elkezdjék a 2014-es ’Redeemer Of Souls’ folytatásának felvételeit. A hangmérnöki pozíciót ezúttal Mike Exeter tölti be. A lemezről és a jelenlegi munkáról nemrég ismét Rob Halford nyilatkozott kissé visszafogottan, mindenesetre ez a pár gondolat talán elég ahhoz, hogy kibírják a rajongók a várakozás hosszú, idegőrlő szakaszát.

„Minden nagyszerűen zajlik, izgatottak vagyunk, hogy új anyagon dolgozhatunk – mondta Halford a jelenlegi állapotokról. – Mint tudjátok, amikor elmegyünk turnézni, akkor nemcsak azért vagyunk ott a színpadon, hogy ismét láthassuk a csodálatos rajongóinkat, hanem azért is, hogy megmutassuk, mit csinálunk. És ez az, amit most csinálunk, vagyis keményen dolgozunk, és egyelőre minden remekül zajlik. Nincs rohanás, kiválóan érezzük magunkat. Boldogok, magabiztosak és nagyon izgatottak vagyunk. És igen, dolgozunk a kiadónkkal, a promótereinkkel, úgyhogy rengeteg dolog zajlik a háttérben. Amikor ismét turnéra kelünk, azt szeretnénk, hogy minden rendben és jól megszervezett legyen, biztosak akarunk lenni abban, hogy mindenki boldog.”

Legutóbbi hozzászólások