Whitesnake – „'Ere's a book for ya!” - Fotóalbum a korai évekből

írta Bigfoot | 2017.02.24.

'Whitesnake In Full Flight' címmel háromszáz példányban lát napvilágot az a különleges kiadvány, melyet az egykori basszusgitáros, Neil Murray közreműködésével állítottak össze.

 

 

A százhuszonnyolc oldalas keménykötésű könyv egy belülről kibélelt fémbőröndben jelenik meg. A kiadvány fotói a zenekar korai korszakát mutatják be, így százharminc pillanatfelvételt láthatunk az 1978 és 1981 közti brit koncertekről, például Birminghamben, Liverpoolban készült fotókkal. Ez utóbbiak az első album, a ’Trouble’ turnéján készültek, nem sokkal azután, hogy Jon Lord csatlakozott hozzájuk. Egy évvel később Ian Paice is csatasorba állt David Coverdale zenekarában, és 1979-ben először játszottak a Reading Fesztiválon. Erről is fotók tanúskodnak csakúgy, mint az 1980-as Monsters Of Rockról.

Az album Murray saját fotókollekciójából is szemezget, aki amatőr fényképészként, Pentax-géppel a kezében szorgalmasan dokumentálta az eseményeket, így bepillantást kapunk a ’Love Hunter’, a ’Come an’ Get It’ és a ’Saints & Sinners’ albumok munkálataiba. Ezen felül a '80-as japán, brit és német turnék kulisszatitkaiba is betekintést nyerünk Murray segítségével, sőt az amerikai koncertsorozatot is megörökítette, ahol a Jethro Tull előtt játszottak.

Ha valakinek ez sem elég, kap még hét A4-es méretű fényképet kemény lapokon, ezeket akár a falra is akaszthatjuk bekeretezve. Egy a zenekart, a többi David Coverdale-t, Jon Lordot, Ian Paice-t, Micky Moodyt, Bernie Marsdent és Neil Murrayt ábrázolja, utóbbi szignózta is saját portréját. 

Legutóbbi hozzászólások