V1 – Új banda egykori Iron Maiden-tagokkal

írta Bigfoot | 2017.02.22.

Dennis Willcock énekes és Terry Wapram gitáros is tagja a V1 névre keresztelt formációnak, mely ebben az évben adja ki debütáló albumát.

 

 

Willcock és Wapram a hetvenes évek végén játszottak egy rövid ideig a Maidenben, tehát még abban a korszakban, amikor még csak formálódott a banda stílusa. Wilcocknak egyébként már volt egy ilyen nevű formációja, miután elhagyta Steve Harris csapatát.

Az énekes így beszélt az új alakulatról: „Nem egészen két éve találkoztam össze Terryvel, negyven év elteltével, miután elhagytuk az Iron Maident, most pedig közösen megalapítottuk a V1-t . Volt neki pár dala, melyeket előzőleg sosem hallottam, de erőteljesen hangzottak. Nekiálltunk, és megcsináltuk a 2017-es változataikat, plusz írtunk pár új témát is.  Huszonhat nap stúdiózás alatt elkészítettük a felvételeket. Ugyan volt néhány megtorpanás, de befejeztük a munkát.”

Egy dal meghallgatható a megjelenésre váró albumról, melynek ’Armageddon End Of The Beginning’ lesz a címe. Íme a Don’t Cause A Scene:

Legutóbbi hozzászólások