Chickenfoot – Itt az új dal stúdióváltozata

írta CsiGabiGa | 2017.02.08.

Két hete sincs, hogy írtunk a Chickenfoot hamarosan megjelenő válogatáslemezéről, melyen bónuszként egy új dal, a Divine Termination is szerepel, 5 év után az első közös munkájuk, amit még csak egy 2016-os koncerten mutattak be. Most meghallgathatod a stúdióváltozatot is.

 

 

A rövid idő alatt legendássá vált szupergroup pályafutása 2008-ban kezdődött, amikor Sammy Hagar (aki a Van Halenből való távozásuk óta együtt zenélt Michael Anthonyval) egyik koncertjén Joe Satriani és Chad Smith beugrott egy háromszámos blokk erejéig. 2009-ben már el is készült első lemezük, majd 2011-ben a viccesen 'Chickenfoot III'-nek keresztelt második album is. Sammy Hagar akkor azt mondta, hamarosan jön a harmadik, negyedik, majd egy válogatásalbum is. Sajnos a harmadik, negyedik stúdiólemezből nem lett semmi, csupán egy – továbbra is logikátlan számmal ellátott – 'Chickenfoot LV' című koncertlemez (bár ha nem római számokban gondolkodunk, akkor logikusan a LiVe egyfajta rövidítése ez), és most márciusban jön a beígért válogatáslemez, rajta az első – és egyetlen – közös dalukkal 5 év után, melynek most már a stúdióverzióját is feldobták a Soundcloudra.

Legutóbbi hozzászólások