Egy klasszikus kor magyar Classicája

A Classica története a nyolcvanas évekbeli Magyarország tipikus művészi-elvetélési története, olyan példázat, melynél jobban nehéz jellemezni az adott időszak tűröm, de nem támogatom filozófiájából eredő, a tehetséget, eleve gyanúsan kezelő metódusát, a menedzselési tapasztalatlanságból eredő tehetetlen űrt és a sehova sem tartozás ma is fojtogató érzését. Magazinunk ezzel a megemlékezéssel szeretné tiszteletét kifejezni a közelmúltban háromlemezes box settel jelentkezett Classica együttes előtt. Classica: I. - Szakáts Tibor Classica: II. - garael Classica: III: Iron World - garael Classica: I. 1987-et í­runk, este, vagy talán már éjszaka van. Meleg nyári éjszaka, a nyugatinál, a legendás éjjel-nappal nyitva tartó óriás melegszendvicsesnél. Erdélyi "Schenker" Frici barátommal egy "nagyhúsos", és egy sör mellett álmodozunk arról, hogy mi lesz, ha befutott rocksztárok leszünk... (Nem lettünk azok!) Egyszer csak szembejön egy pár hosszú hajú bőrdzsekis srác. Olyanok, mint akik a német Metal Hammer cí­mlapjáról léptek volna elő. Gondoltam is milyen király, hogy ilyen arcok járnak kis hazánkba, mire odajöttek és köszöntek a mellettem szendvicsét majszoló Fricinek, persze magyarul. Nekem bemutatkoztak, aztán elmondták, hogy most jönnek a próbáról, és nagyon kezd összeállni a műsor. Mikor elmentek csak kérdőn néztem a barátomra, kik voltak ezek? -Nem ismered Őket? Ők a Classica! Kicsit szégyenkezve de kinyögtem, hogy nem ismerem Őket. Aztán kiderült, annyira azért nem kell szégyenkeznem, mert a magyar rockzene igen csak underground csapataihoz tartoznak. Viszont a profi kinézetük és a belőlük áradó optimizmus arra sarkalt, hogy elmenjek megnézni egy koncertjüket. Persze, ahogy múlik az idő és az ember emlékezete is kopik, arra már nem emlékszem, hogy az eredeti felállást láttam-e élőben, de az ismeretség révén a demohoz rögtön hozzájutottam, amit rongyosra is hallgattam. Arról, hogy a csapat élete hogyan alakult tovább, a későbbiekben egy átfogó életműben fogjuk ismertetni a Hard Rock Magazin olvasóinak. Most viszont a nemrég egy pakkban megjelent három lemezt elemezzük ki, kezdve az első és (nem csak) számomra, tényleg legendássá vált Classica I.-el. Fém Gyermekei - Azt gondolom egy olyan magyar alapműről van szó, hogy nem hagyhatom ki a számonkénti végig tekintését az albumnak. Az első dal (a Csoda mellett), amivel talán még ma is sokan azonosí­tják a csapatot. Ha jól emlékszem talán azon a kazettán is, amit először hallottam, ez volt a nyitószám. Mondanom sem kell egyből "bebólintottam" rá, és ami érdekes ez most is Így van. Talán, mint a Diszkópatkányok (elég rossz hasonlat) cí­mű filmben, ahogy meghallom ezt a muzsikát, automatikusan bólogat a fejem. Legenda - Nem ez a dal, amit Karcsi a legjobban énekli, de mégis annyira jellegzetes és fülbemászó, hogy felejthetetlen még ennyi idő után is. Ahogy ehhez a zenéhez és az akkori metál klisékhez is megfelelően természeten a szövegvilág a középkori harcosok, úgymond, mindennapjait tárja elénk. Nem fogok a következőkben minden dalnál kitérni Fejes Zoli gitárzseni játékára, ezért most szeretném leí­rni, hogy talán százévente születnek, egy helyen, ilyen tehetségek. Nagyon sok jó gitáros van kis hazánkban, le a kalappal előttük, de Fejes Zoli csak egy van. Örülök, hogy megtalálta a boldogságát abban amit most csinál, de nagyon hiányzik a magyar metálzenéből. Megszállott - Egy tempós kicsit talán trappolós, de mégis dallamos, nagyon élvezhető dal. A Classica erőssége a leí­rtak mellett, a refrén. Aki egyszer hallotta ezeket a dalokat, nagyon nehezen tudja elfelejteni a fülbemászó refréneket! Szólj Egy Jó Szót - A tipikus, kissé Malmsteen-es (hát ki más lehetne a Mester) gitárjáték és billentyű szőnyeg, viszont megint csak a jól felismerhető Classica énekvilág, ami szinte egyedülálló. Na, és itt végre billentyűszóló. Mert kérem az is nagyon dukál ebbe a zenébe. Már csak azért is, mert Szalai Tamás a kezdetektől fogva a motorja ennek a csapatnak. Hogy ez a kiadvány í­gy megszólalhat ma, az is az Ő érdeme. Köszönet érte. Érted Szól az Ének - Elérkeztünk az album lassú dalához. Nagyon szép akusztikus gitárral kezdődik, mert, hogy Zoli ezzel is megbirkózott. Van három dal ezen a lemezen, amikor nem annyira kedvelem Karcsi hangját, bocsássa meg nekem. Ez az egyik. Ez a énekstí­lus inkább egy aor bandában lenne elfogadható. Magad Vagy a Csoda - A másik nagy sláger. Ha bármikor poénból az öreg rockerek között bekiabálom a Classica nevet, biztos többen elkezdik visí­tani, hogy "Csoda, csoda magad vagy a csoda..." Ezzel a dallal egy bajom van. Ezt a dalt Molics Zsolt tudja elénekelni, és ebből a véleményemből nem engedek. Ez az Ő dala, pedig nem neki í­ródott. Mit Felkap Majd a Szél - Az egyik nagy kedvencem. Ismét egy szép lassú akusztikus kezdés, de aztán jön egy igazi gyilkos tempó, ahogy azt (és megint rá kell hivatkozzak) Malmsteen taní­totta, néhány évvel ezelőtt. Na, ez a dal a másik, amit nem tudok ülve végig hallgatni. Instrumentális - Igen, az! Csak kár, hogy ez a cí­me. Azt mindenki hallja, hogy nem énekel benne senki, de általában ezeknek a daloknak is van valami közvetí­teni valója. Ennek is biztos van, de ez egyénre szabott. Mindenkinek más. Ez a dal, amiről nem is szeretnék semmit í­rni. Meg kell hallgatni. Csaknem 12 perc! Ja, és egy megjegyzés mielőtt a Kedves Hallgató eltévedne, 1987-et í­runk! Barbária - Ez a dal kicsit hajaz a "Széllel", de nagyon jó lezárása az albumnak. Ill. ebben az esetben csak lezárása lenne, mert a 3 CD-s Boxet minden korongján van bonusz is. Talán ezen a korongon van nekem a legkedvesebb. Bonusz: Megszállott (live) -Igazi kuriózum, mert talán ez az egyetlen felvétel, amikor élőben lehet hallani az eredeti csapatot. Önmagáért beszél! Nincs is mit hozzátenni! Most jön megint az a frázis, ha ezek a fiatalok nem ide születnek, akkor... Just A Single World - 1991-ben az osztrák-magyar barátság jegyében kiadott heavy metal válogatásra hí­vták a zenekart, ahol profi körülmények között, vehetek fel három dalt, ez hallható a bonusz részben még. Az első, a magyar Szólj Egy Jó Szót megfelelője, minden bevezetés nélkül csapnak bele, és hát hogy is mondjam... Inkább nem mondom. Mindenki hallgassa meg. Ha most leí­rom, hogy Molics Zsoltinak most is ezt kéne csinálnia, akkor az én Barátom keresztbe lenyel engem. Pedig itt Zsolt maga a csoda... You Are The Wonder Yourself - Ahogy azt ebben a dalban meg énekli. Ez a refrén... Taní­tani való!!!! A csillagokat is leénekli az égről! Nem is í­rok erről többet, inkább vissza, és még egyszer meghallgatom! Fanatic - A korong utolsó dala (sajnos). A Megszállott angol verziója. Ja, mert addig nem mondtam, ezek a dalok természetesen angolul vannak felénekelve. Csak ismételni tudom önmagam! Nem teszem! Isten áldja azt az embert, akinek eszébe jutott ennek az albumnak a kiadása, végre. Sokat í­rtam ebben a lemezkritikában, de tudtam volna még vagy 6-7 oldalt hozzátenni! Az első magyar Alapmű lemez nálam! Köszönöm Tamás! Nagy becsben lesz tartva ez az anyag nálam! Első felállás : ( 1987 ) Nagy Károly ( később Zsolt Molics ) - ének, Fejes Zoltán - gitár, Szalai Tamás - billentyű, Weitner Ferenc - dob, Hertel Tibor - basszus . Classica: II. A Classica története a nyolcvanas évekbeli Magyarország tipikus művészi-elvetélési története, olyan példázat, melynél jobban nehéz jellemezni az adott időszak tűröm, de nem támogatom filozófiájából eredő, a tehetséget, eleve gyanúsan kezelő metódusát, a menedzselési tapasztalatlanságból eredő tehetetlen űrt és a sehova sem tartozás ma is fojtogató érzését. Jóllehet a fiúkra hamar felfigyelt a szakma - a tehetség mégis "csak" ennyire volt elég: hiába volt az akkor fantasztikusan gyorsnak számí­tó stúdióba vonulási procedúra, az éppen akkoriban átszerveződő Hungaroton nem vállalta a lemez kiadását, melynek erényeit Tibi barátom ékes szavakkal ecsetelte. Az persze még mai füllel is hallható, hogy a fiúk kicsit előreszaladtak az időben, hiszen az a fajta zene, amit az első albumon játszottak, még ma is remek muzsikusok szí­nvonalas gárdájának zenei éltető közege ( lásd. Space Odyssey, Royal Hunt, Mark Boals, és persze maga Malmsteen mester.), engem ez az attitűd egy másik remek magyar progresszí­v metal bandára, a Senecára emlékeztet. Nos, az első lemez körüli procedúrának a személyi szétziláltság állapota lett a vége: Szutorisz Károly távozása után Fejes Zoltán és Hertel Tibor is elhagyta a zenekart, helyükre Ablonczy Mihály (ének) - előtte még Molics Zsolt foglalta el a dalnoki posztot, vele azonban sajnos nem készült lemezanyag, illetve általa énekelt három szám felkerült egy osztrák válogatás lemezre, a Rock From The Heart Of Europe-ra - Nagy Péter (gitár) és Éber Tamás (basszusgitár) érkezett. A korábbi időszak tapasztalatai, illetve a nemzetközi metálélet változásai - ne feledjük, a kilencvenes évek elején járunk, a thrash és a grunge eljövetelénél - egy kissé módosí­tották az első lemezen tapasztalható zenei irányt: jóllehet megmaradtak a neoklasszikus alapok, a riffek és a szólók barokkossága nem volt annyira szembetűnő, a dallamok is fülbemászóbbak lettek, a korai metal hangzásba í­gy egy kis rock feeling is került. A "nagyzenekari epikát" átvette a letisztultabb, egyszerűbb témavezetés, ám a minőség megmaradt. Az í­gy létrejött szerzemények a magyar dallamos metal tizenegy potenciális sláger- reprezentásává váltak: egyszerre képviselték a neoklasszikus metal ní­vós riffelését, és a rockzene refrénjeinek kitörölhetetlen ragadósságát. Ablonczy hibátlanul hozta a gyakran nehéz énektémákat - méltó utóda lett a korábbi énekeseknek, az újonnan érkezett instrumentális szekció pedig remekül alkalmazkodott az őstagok által elvárt szí­nvonalhoz. A könnyebb befogadhatóságot az instrumentális számok elhagyása, és a billentyűs témák egyszerűsödése is jelezte, bár az í­zes szólók megmaradtak, nem fordultak át azon a bizonyos ponton, melyen túl igazán csak a "szakemberek" élvezik őket. Az igazi pikantériát számomra azonban mégiscsak a dallamok jelentik, melyek virtuóz könnyedséggel hordozzák, a komolyzenei értékeket s keresztezik azt a hard rock slágerességével, egy kicsiny AOR feelinget is belecsempészve a riffek közé. A szövegek tartalmasan közvetí­tenek alapvető emberi értékeket, az első lemez kissé keresztény megközelí­tésének szellemében. Sajnos a lemezanyag csak kazetta megjelenésig jutott, hiába volt a viszonylag sikeres fogadtatás, a "Classica átok" folytatódott, újabb kényszerű tagcserék, és a heavy metal általános válsága nem engedte kiteljesedni azt a potenciált, amely a bandában és ezekben a szerzeményekben meg volt. Jóllehet külföldön is felfigyeltek a srácokra, a körülmények és a lehetőségek nem változtattak az egy helyben toporgás kényszerű állapotán, s a harmadik lemez elvetélésének szomorú tényén - de ez már egy másik történet. Második felállás: ( 1992 ) Ablonczy Mihály - ének, Nagy Péter - gitár, Szalai Tamás - billentyű, Weitner Ferenc - dob, Éber Tamás - basszus . Classica: III.- Iron World 1996. A klasszikus heavy és power metal regressziójának sötét esztendeje, a sokadik, jóllehet valami azért már megmozdult az undserground mélyén: egy Hammerfall nevű banda kikovácsolta a páncélt, és az Álmoszí­nház új előadásában egy progresszí­v power műfajú performanszot mutat be - itthon azonban még semmit sem érezni ebből - legalábbis látszólag. Egy csapat azonban - mely már debütalbumával is jóval előre ment az akkori magyar trendeknek - képes megérezni a nyugatról jövő áramlatokat, és elindí­tani egy folyamatot, mellyel addig csak a Seneca, vagy az Unicum State próbálkozott. Az együttes neve Classica, és az album az Iron World. A Classica előző két alkotásával sajnos (?) ugyanúgy elébement a trendeknek, mint jelen recenzió tárgyával. A magyar közönség - a múlt rendszer áldásos hatásának, és a kicsiny piac fojtogató szűkreszabottságának megfelelően sajnos nem tolerálta az újtó kezdeményezéseket. A neoklasszikus alapú, Malmsteen-es, Mark Boals-os prog. metal ugyanúgy megnemértettségre talált, mint a modernebb, Dream Theater-i, Symphony X féle progresszí­v power, a XX. századi komolyzenét is integráló, valóban odefigyelést és érzékenységet kí­vánó alkotás. Az Iron World egy luxemburgi kiadó kérésére készült el, a második albumhoz képest némileg megváltozott felállásban: a három megmaradt tag mellett Angyal Károly énekelt és Sipeki Zoltán gitározott. Sajnos, mire elkészült az anyag, a kiadó is tönkrement, furcsa parafrázisaként az együttes jobbra hivatott, ám a hazai viszonyok között elvetélődött pályájának. Pedig a lemez igazi kincsesbánya, egy olyan stí­lus lerakata, mely itthon az óta sem tudott sok örökbecsűt teremteni. A billentyűvel támogatott, az előző albumoknál alapvetően keményebb zenét rejtő korong számai rengeteg apró, finom kis részletet rejtenek, melyek a sokadszori hallgatásra is kellemes meglepetésekkel tudnak szolgálni. Mai füllel hallgatva, meglepődve tapasztalhatjuk, hogy nem csak a Symphony x tud keleties dallamokat remekül zenéjébe épí­teni: a lemez második száma akár az 'arabos kamelotot' is felidézheti. A fiúk további erénye, hogy az alapvetően sok elemből épí­tkező, lassú kibontású dalok azonnal élvezhetőek a hagyományosnak nem mondható, ám fülbemászó refrének miatt. Mindezek mellett ténylegesen progresszí­v dalok születtek, melyek épí­tkezése akkoriban túl szokatlan lehetett a hagyományos germán metal dalstruktúrájához - jóllehet ezek az elemek külön - külön megtalálhatóak voltak a hagyományosabb stí­lusoknál. A gyakran meglepően kemény alapok mellett néha filmzenés hangulat is telepszik a dallamokra, - a Destroyer egyfajta metal musical - melyeket azonban józanul "köt a földhöz" a kétlábdobos riffelés. ( A hetes szám elején meglepődve ismertem fel a Megadeth Symphony of Destruction c. számának klasszikus zenekari skáláját). A komolyzenei betétek nekem legfőképpen a Muszorgszkij -t megidéző Consience Left For Inheritance - ban jönnek elő, ám szinte minden számban ott bújik egy, a metal zene bevett sablonjaitól eltérő, más dimenzióbéli részlet. A szokásosan ní­vós hangszeres teljesí­tmény mellett Angyal Károly énekes nevét kötelező kiemelni: hangja, ez az alapvetően kissé karcos, ám nagy terjedelmű vokál igazából még most is hiány a "magyar metalpiacon", igazi, méltó utódja a progresszí­v metal éneklés alapjait lerakó Molics Zsoltnak. Sajnos a lemez a holland kiadó csődje miatt itthon sem került kiadásra: a csapat belefáradt a sorozatos kudarcokba, és abbahagyta működését. Jóllehet hosszabb szünet után 1999-ben és 2000-ben volt néhány koncertjük a csapat utolsó formációjával, melyben Kiss Zoltán (ének), Váczi Nándor (gitár), Krecsmarik Gábor (basszusgitár) és Galántai Zsolt (dob) szerepelt , a Classica aktí­v együttesként megszűnt létezni. A mostani Box szett sikere esetén esetleg még összejöhetne egy búcsúbuli, egyfajta kronológiai megemlékezésben, bár Szutorisz kint van Kanadában, ki tudja...Most már igazán össze kellene jönni egy méltó momentumnak az együttes életében, habár ők már megteremtették ezeket : három album, három magyar metal történeti unikum: ez a Classica. Harmadik felállás : ( 1996 ) Angyal Károly - ének, Sipeki Zoltán - gitár, Szalai Tamás - billentyű, Weitner Ferenc - dob, Éber Tamás - basszus . Legutóbbi felállás : ( 2000 ) Kiss Zoltán - ének, Váczi Nándor - gitár, Szalai Tamás - billentyű, Galántai Zsolt - dob, Krecsmarik Gábor - basszus.