Roger Waters – Új albumon dolgozik

írta Bigfoot | 2017.01.16.

Az 1992-ben megjelent ’Amused To Death és a 2005-ben kiadott ’Ca Ira’ opera után új anyagon dolgozik a Pink Floyd egykori vezére.

 

 

A munkában a Radiohead producere, Nigel Godrich segít neki. „Van néhány új témánk a tarsolyban, dolgoztunk Londonban és Los Angelesben is – ezt még a Rolling Stone-nak nyilatkozta októberben a Desert Trip Fesztiválon. – Megírtam az anyagot, melynek egy része olyan, mint egy utazás varázsszőnyegen, részben egy politikai szónoklat, és van benne gyötrelem is. Mutattam Nigelnek, ő először azt mondta: Ez tetszik! Két perc múlva hozzátette: Még jobban tetszik. Azóta dolgozunk rajta.”

Waters természetesen most is konceptalbumban gondolkodik, melyről még 2013-ban így beszélt: Egy öregemberről és egy gyermekről szól, akik azt próbálják kitalálni, miért ölnek gyerekeket a földön.”

„Ez a lemez a szeretetről fog szólni.” – összegezte az üzenetet Waters, aki májusban öthónapos turnéra indul Észak-Amerikában. Ennek keretében előadják a teljes 'The Dark Side Of The Moon’ albumot. A műsor címe ’Roger Waters – Us + Them’ lesz, utalva a lemez egyik dalára. A koncerteken nemcsak Pink Floydot, hanem Waters szólópályafutásának egyes részeit is előadják, a fellépések egynegyedében játszanak új dalokat.

Az album címe és megjelenési dátuma még nem ismert. 

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on Judas Priest: Invincible Shield: “No! Akkor megvolt a müncheni és tegnap előtt a bécsi buli is!!! Egészen BRILLIÁNS koncertek voltak. Nem lehet belekötni!!! …és…
  • Herr Wolf on Saxon: Hell, Fire And Damnation: “A turné elindult. Láttam élőben a Glasgow-i és Dublini bulit. Brutálisan parádés koncertek voltak. A Saxon 4 új dalt játszik,…
  • Herr Wolf on Judas Priest: Invincible Shield: “A turné elindult és nehéz illetve NEM lehet belekötni. Nem rég értem haza Dublinból. Láttam a turné első ( Glasgow)…
  • Herr Wolf on Bon Jovi – 40 év már maga az örökkévalóság?: “A dal elsőre nem rossz, de Bon Jovi hangja sajnos nem frankó! Koncerten borzalmasan rossz.
  • Herr Wolf on Winger – Budapesttől is búcsúznak: “Ez egy brutálisan jó hír! Nem gondoltam volna, hogy akár 1x is, de eljönnek hozzánk! Kötelező koncert!!!
  • Clint Eastwood on Judas Priest: Invincible Shield: “Ha csak egy ember szemét felnyitom, hogy a maiden nevű fától lássa az erdőt is már megérte a hozzászólás.
  • Herr Wolf on Saxon: Hell, Fire And Damnation: “T. Menya! 1. Köszönöm, de nem kérek a segítségedből! 2. Fogalmad sincs, hogy én ki vagyok. 3. Milyen alapon alkotsz…
  • spiritknight on Judas Priest: Invincible Shield: “Jó lemez lett, de nálam azárt nem veri az előző Firepowert. Azt az albumot simán mellé teszem a kedvenceimnek, a…