Def Leppard – Nézd meg az Animal 2016-os koncert változatát!

írta CsiGabiGa | 2017.01.14.

Bret Michaels, a Poison énekese már fél éve pedzegeti, hogy 2017-ben újra a Def Lepparddal fognak turnézni, úgy néz ki, összejött nekik.  A turné részletei és a 2016-os turnéról készült videó legújabb szelete a folytatásban.

 

 

A Def Leppard meghirdette 2017-es turnéjának első körét: A Classic Rock Magazine olvasóinak szavazata alapján az "Év albumának" választott 2015-ös 'Def Leppard' album (nálunk is 9/10-et kapott) turnéjának tavalyi, 70-nél több várost érintő turnéját folytatják idén. Az első 3 hónapos futam a New Hampshire-i Manchesterben indul április 8-án, és Indianapolisban ér véget június 25-én. A turné vendégei a Poison és a Tesla lesznek.

A Def Leppard frontembere, Joe Elliott így beszélt az idei koncertekről: „Felvillanyoz a tudat, hogy érinthetjük azokat a városokat is, amelyek kimaradtak 2016-ban. Az érdeklődés irántunk annyira felfokozott, hogy kénytelenek voltunk kiterjeszteni a turnét. Imádjuk azt a tényt, hogy a legújabb albumot annyira jól fogadta a közönség.”

Bret Michaels azt mondta: „Nem lehetnék ennél izgatottabb. Tudom, hogy mindannyian ezer százalékos teljesítményt fogunk nyújtani a színpadon, és alig várjuk, hogy a slágereinket újra együtt játszhassuk. Személy szerint nem lehetek elég hálás a rajongók három generációjának, én imádom a Def Leppard és a Tesla muzsikáját is. Ez egy csodálatos este lesz a rock and roll szerelmesei számára. Ne habozz, mert Isten tudja...”

A Poison és a Def Leppard 2009-ben turnéztak először együtt, majd három évvel később újra. A mostani turné különlegessége az lesz, hogy több mint öt év után először áll színpadra együtt a Poison eredeti Bret Michaels, C.C. DeVille, Bobby Dall, Rikki Rockett felállása. A csapat nem indult komolyabb turnéra a 2012-es "Rock Of Ages" turné óta, melyen a Def Lepparddal és Lita Forddal szerepeltek együtt.

Közben a Def Leppard újabb részletet hozott nyilvánosságra a turné tavaly nyári felvételéből, mely február 10-én jelenik meg DVD+2CD, Blu-ray+2CD és digitális videó formában az Eagle Rock Entertainment kiadónál. A koncert számlistáját már tavaly nyilvánosságra hozták, a DVD-n és Blu-rayen bónuszként a Let’s Go, Dangerous és a Man Enough hivatalos videoklipjei, valamint a Let’s Go szöveges videója lesznek.

Az új részlet az Animal koncertváltozata, melyről Phil Collen gitáros ezt mondta: „Az első angliai Top 10-es slágerünk. Három évig tartott megírni és felvenni. Itt van a rendkívül izgalmas három és fél perces változata.”

Korábban megjelent részletek a koncertből:

Legutóbbi hozzászólások