Ritchie Blackmore – Nem sajnálja, hogy nem tudta meghívni Ronnie James Diót az új Rainbow-ba

írta TAZ | 2017.01.08.

2017-re is tartogat pár koncertet Ritchie Blackmore új felállású Rainbow-ja, ami kapcsán továbbra is özönlenek a kérdések a gitáros felé, aki egy friss interjúban azt nyilatkozta, hogy nem hívta volna meg Ronnie James Diót énekesnek.

 

 

A tavalyi év egyik nagy szenzációja volt, hogy hosszú évek után ismét elektromos gitárt ragadt Ritchie Blackmore, és új felállású Rainbow-jával lenyomott pár koncertet Európában, melyek közül az egyik fellépést DVD-n is kiadták. Egy ideje már azt is tudjuk, hogy 2017-ben is lesz néhány koncertje a csapatnak, ennek kapcsán pedig folyamatosan bombázzák kérdésekkel a gitárost. Arra a kérdésre, hogy sajnálja-e, hogy nem tudta meghívni énekesnek a 2010-ben elhunyt Ronnie James Diót, így válaszolt a Newsweeknek: „Utálom, hogy ezt kell mondanom, de nem. Ronnie-val már rég végeztünk, de újból és újból beszéltünk, azonban más dolgokkal kezdtem el foglalkozni, ahogy ő is. A viszonyunk kedélyes volt, de úgy hiszem, egyikünk sem akart a másikkal újra együtt dolgozni. Ő egy erős alfahím, ahogy én is, szóval ő erre az irányba ment, én meg a másikba.”

Legutóbbi hozzászólások