„Sokkal jobban odafigyelünk egymásra”: Interjú Johan Niemann-nal és Jonas Ekdahllal (Evergrey)

Igencsak pezsgő évet tudhat maga mögött a svéd Evergrey, hiszen megjelent a ’The Storm Within’ címet viselő lemezük, mely sötétebb és progresszívebb vizekre evez a 2014-es ’Hymns For The Broken’ után. 2016-os albumuk egyszerre megújulás, valamint az eddigi trendek folytatása, úgyhogy erről és természetesen sok minden másról is beszélgettünk Johan Niemann basszusgitárossal és Jonas Ekdahl dobossal a zenekar budapesti látogatásának alkalmával.

HRM: Köszönjük, hogy időt szakítottatok ránk, és természetesen üdvözlünk titeket Magyarországon, nagyjából ezredik alkalommal. (nevetés) Hogyan alakult az eddigi turnézás, milyen volt a hangulat a koncerteken?

Jonas Ekdahl: Mi is köszönjük! Nos, a turné eddig nagyszerű volt, mindenhol lelkes közönség fogadott minket, és a visszajelzések egészen letaglózóak voltak.

HRM: Letaglózóak?

JE: Igen, különösen az utolsó három állomáson: Krakkóban, Varsóban és a csehországi Zlínben.

HRM: Tehát mondhatni, a kelet-európai helyszíneken.

JE: Így igaz. (mosolyog)

HRM: Nemrég olvastam, hogy januárban egy igen különleges helyen, Tel Avivban is felléptek. Szólok, hogy készüljetek föl, nagyon meg tud ott őrülni a közönség!

Mindketten: Haha, köszi!

HRM: Lépjünk egy kicsit visszább! Ha lenne egy olyan zenerajongó, akinek egy mondatban kellene jellemeznetek az Evergrey zenéjét, mit mondanátok?

Johan Niemann: Tehát csak egy mondat?

HRM: Igen!

JN: Hallgasd meg a zenét! (nevet)

JE: Húha… (gondolkozik) sötét, melodikus metal, nagyszabású refrénekkel és sajátos atmoszférával.

HRM: Beszéljünk pár szót a Henrikkel való visszatérésedről! [Jonas és a gitáros, Henrik Danhage pár év kihagyás után szállt vissza a zenekarba 2014-ben – szerk.] Miben más a mostani hangulat a régihez képest?

JE: Másképpen állunk egymáshoz. Annak idején úgy vettük, hogy a világ legtermészetesebb dolga, hogy mi együtt zenélünk. Nem érzékeltük, hogy ez milyen törékeny dolog, így sokszor hagytuk, hogy rossz légkörben teljenek el a napok, egyik a másik után. Ma teljesen más a helyzet, sokkal jobban odafigyelünk egymásra, érezhetően nagyobb a szeretet és az elfogadás köztünk. Régebben el sem tudtam volna képzelni, hogy valaha jól fogom még érezni magamat a bandában, de sokat tanultunk azóta és sokkal érettebbek is vagyunk mindannyian.

HRM: Ezt megnyugtató hallani!

JE: Akkor is közeli barátok voltunk, és úgy éreztük abban a helyzetben, hogy ha meg akarjuk ezt őrizni, muszáj kilépnünk és más dolgokkal foglalkoznunk. Akkor ez volt a leghelyesebb döntés.

HRM: Hogyan írnátok le, miben különbözik a ’The Storm Within’ lemezetek a legutóbbi, 2014-es albumtól?

JN: Én úgy mondanám, sötétebb. A ’Hymns For The Broken’ megalkotását rendkívül pozitív légkör hatotta át, és ez a végeredményen is hallatszik. Majdhogynem a reményteli szóval is jellemezhetném. Míg ez a lemez nem az.

HRM: Nem tartod annak?

JN: Egyáltalán nem. Nagyon sötét hangulatú.

HRM: A ’Hymns For The Broken’-hez képest mindenképpen.

JN: Igen, az a lemez inkább melegebb hangvételű, míg ez sokkal fagyosabb. Tulajdonképpen a két lemez egymás ellentétei.

JE: Az előző lemez sokkal inkább az emberek közötti kapcsolat létesítéséről szólt, és a valahová tartozás érzéséről, de a ’The Storm Within’ témájában valóban az ellenpólus. Ez a lemez az elszakadásról szól.

HRM: Habár a legutolsó dal eléggé optimista lecsengést ad a lemeznek, nem gondoljátok?

Mindketten: Igen!

HRM: Ezért lepett meg egy kicsit, amikor teljes egészében sötétnek bélyegeztétek a lemezt. Tulajdonképpen a következő kérdésem is ebbe a témába vág, ugyanis a 2009-es ’Glorious Collision’ szintén elég depresszívre sikeredett, ezután a közmegegyezéssel optimistának titulált 2014-es album igen nagy hangulatbeli váltás volt. Szándékos váltás ez?

JN: Nem, nem hinném.

JE: Én sem, szerintem egyszerűen így alakult, a körülmények ezt a fajta zenét hozták ki belőlünk. Amikor visszatértünk a zenekarba, egy nagyon pozitív aura lengett körül minket, olyan érzés volt, mintha minden a helyére került volna. Úgy gondolom, egyszerűen csak hagytuk, hogy ez az érzés elragadjon minket. Általában ez a módszerünk.

HRM: Milyen benyomások és események határozták meg az új lemez tematikáját, szövegeit?

J.N.: Nos, Tomnak [az énekes, Tom Englund – szerk.] van egy közeli barátja, aki nemrég egy igen nehéz szakításon ment keresztül, az ő érzései inspirálták a szövegek megírásában. Beleélte magát a helyzetbe és elképzelte, hogy miket érezne.

JE: Hogy milyen érzés, amikor elhagy valaki, akit szeretsz. Lehet barátod, kedvesed, ehhez a témához mindannyian tudunk kapcsolódni. Hogy még dramatikusabbá tegyük a hangulatot, az album főhősét egy elhagyatott, kopár bolygóra helyeztük, és igyekeztünk párhuzamot vonni e lelkiállapot és a földön kívüli, űrben tapasztalható jelenségek és helyek közé.

HRM: Van-e bevett módszeretek a zeneírásra, vagy általában hagyjátok, hogy az ihlet vezessen?

JE: Nem nagyon van ilyen. Általában igyekszünk szívből szólni és zenélni. Igazából ez az, amiért csináljuk ezt az egészet.

HRM: Igazán nagy presztízsű vendégek sorakoznak az új lemezen, természetesen ismét hallhatjuk Tom feleségét, Carinát, valamint közös lányukat Salinát is énekelni. De igazi meglepetésvendégként itt van Floor Jansen (Nightwish) is. Hogyan merült fel az ő szerepeltetése?

JN: Valójában ez Carina ötlete volt. Ők ketten jó barátnők, és egy esti borozgatás során egyszer csak Carina kifakadt: „Miért nem énekelsz egyet az Evergreyjel?”

HRM: Csak így?

JN: Igen.

JE: Hozzá kell tenni, hogy évek óta nagy rajongónk.

JN: A válasza sem volt rosszabb: „Mert senki nem kérte meg eddig!” Így hát Carina feldobta az ötletet Tomnak, a többi meg már történelem.

HRM: Régi hagyomány, hogy Carina csodálatos hangját minden lemezen hallhatjuk, de 2009-ben történt meg először, hogy a kis Salina is énekelt lemezen. Hogyan jött ez az ötlet?

JN: Húha, erre már nem is nagyon emlékszem!

JE: Régebben is felmerült már ez az ötlet…

JN: Igen! Szóval volt szó arról, hogy milyen jól szólna egy gyerek hangja is azon az albumon, és addig gondolkoztunk ezen, amíg rá nem jöttünk, hogy igazából van egy lányunk! (nevet)

HRM: Hamarosan klipet is láthatunk az In Orbit című dalhoz. Miben fog ez különbözni az első három kliptől? (az interjú készültekor még nem látott napvilágot a videó)

JN: Az első három klipet Izlandon vettük föl, míg az In Orbitot Göteborgban. Már csak emiatt is nagyon különbözni fog, továbbá ez a klip egy „performance video” lesz.

JE: Sokkal könnyedebb, spontánabb felvétel lesz. Az első három egy kvázi trilógia. Ezekben a klipekben szerettük volna a nézőt bevonni abba a hangulati közegbe, amiben elhelyeztük az album történetét. Ezért van, hogy a képi és hangulati világuk ennyire hasonlít. Most, hogy ezt megtettük, szerettünk volna valami mást létrehozni. Egyszerűen csak készítettünk egy lazulós, együttzenélős videót.

HRM: Bár ezt a kérdést kifejezetten Tomnak szántam, de úgy gondolom, ti is érdekes válasszal szolgálhattok: Hogy érzitek, hogyan változott az együttes zenei megközelítése az elmúlt 20 évben?

JN: Hűha, jó kérdés…

JE: Nos, az első albumon még nagyon sokat szerettek volna markolni, úgyhogy én úgy érzem, hogy a második lemezen (’Solitude, Dominance, Tragedy’) találták meg az igazi hangjukat. Szerintem a legelső pillanattól sajátos zenét játszott az Evergrey, természetesen ebben nagy szerepe van Tomnak és az ő hangjának. Azt tudom, hogy amióta én is részese vagyok ennek az utazásnak [Jonast először 2004-ben, a ’The Inner Circle’ lemezen hallhattuk – szerk.], minden lemezen igyekeztek/igyekeztünk szívből szólni és olyan zenét kreálni, amivel meg vagyunk elégedve.

HRM: Hívhatjuk ezt egyfajta evolúciónak?

JN: Igen! Mégpedig természetes evolúciónak.

HRM: Tehát semmi nem volt erőltetve?

JE: Pontosan. Ahogy telik az élet, az ember halad előre, fejlődik. Természetesen, ha olyan zenerajongó kockákról van szó, mint mi, akkor ez hatással van az általunk életre hívott zenére is.

HRM: A kockaságnál maradva: 2016 eddigi legjobb lemezei?

JN: Ööö… ’The Storm Within’?

(mindketten nevetnek)

HRM: Természetesen azt leszámítva!

JE: Az a baj, hogy a legtöbb lemezt, amit hallgatok, egyszerűen elfelejtem. De azt tudom, hogy elképesztően sok lemez jelent meg idén.

JN: Ááá, egy sem jut eszembe!

HRM: De remélem, valamennyire azért naprakészek vagytok!

JE: Persze! Mostanában nagy rajongója vagyok a One Republicnak, nem régen jött ki új lemezük, az nagyon bejött. Úgyhogy ha nem mondhatom a ’The Storm Within’-t, akkor ez lesz az. (nevet)

HRM: Esetleg még valami?

JN: Hát, még mindig nem jut eszembe egy sem! Mostanában ’70-es évekbeli zenéket hallgatok.

JE: Még valami, igen! Nagyon bejött az új Periphery-lemez is. Elképesztő dolgokat tudnak játszani. Annyira profi és zenével teli az egész, teljesen lenyűgözött! Mostanában kezdtem el hallgatni az új Meshuggah-albumot is, sajnos még nem sikerült teljesen fogást találnom rajta, de nagyon sok erős dal van rajta.

HRM: Számíthatunk-e Evergrey DVD-re a közeljövőben?

JE: Nem is tudom.

JN: Valószínűleg nem.

HRM: Nem?

Mindketten: Bár sose lehet tudni.

JN: Többször is volt szó róla, időről időre felmerül. Végül is közeleg a zenekar huszadik születésnapja. De meg kellene találnunk a megfelelő helyet, meg kéne teremteni a megfelelő körülményeket. Ha belevágnánk, mindenképpen valami különlegeset szeretnénk készíteni.

JE: Az biztos, hogy állandóan felhozza ezt valaki, és nem is zárkózunk el tőle teljesen. De még a tervezésig sem tudtunk eljutni. Egyelőre túl sok kérdést vetne föl a dolog.

HRM: Akkor jöjjenek könnyedebb témák! Legjobb/legrosszabb turnéélmény?

JE: Engem a legrosszabb élmény egy kéthetes brazíliai turnén ért. Eddig még csak egy interjún meséltem ezt el. A Pain Of Salvationnel csináltunk egy közös koncertkörutat 2006-ban. Nem nagyon volt turnébuszunk, gyakorlatilag egy csuklós busszal utaztattak minket. Egy picit hátra tudtad hajtani a székedet, és az volt az ágyad. Persze néha alhattunk hotelben, de az idő nagy részét egy ilyen buszban töltöttük. Aztán az egyik alkalommal elmentünk egy steak house-ba enni egyet, és jól bekajáltunk mindenféle húsokból. Iszonyúan rosszul éreztem magamat utána, és szinte állandóan ki kellett mennem. Eljött a koncert ideje, már az intrónk ment, amikor én még a mosdóban voltam. Persze aztán odaértem időben a dobomhoz, de valamiért aznap estére ezt az iszonyú feszes latex nadrágomat választottam, úgyhogy az sem segített rajtam sokat. Lenyomtam két dalt görcsölő gyomorral. Borzasztóan játszottam, még a többiek is nézegettek hátra, hogy mi bajom van. Nem volt menekvésem, mert az első két dalt megállás nélkül játszottuk. Valahogy végigszenvedtem a másodikat is, de aztán azonnal dobtam el az ütőimet és szaladtam Tomhoz: „Rögtön összecsinálom magamat, csináljatok valamit!” És már rohantam is. A mosdó szinte a színpad mellett volt, úgyhogy mindent hallottam, ami ott ment!

HRM: És hogy oldották meg a dolgot?

JE: Gyorsan kitalálták, hogy eljátsszák a Trilogy Of The Damned című dalt, bár nem voltak rá felkészülve, de az a dal majdnem 9 perces. Még addigra sem végeztem, úgyhogy hallottam, ahogy Tom mond valamit a közönségnek, amire mindenki elkezdett éljenezni és tapsolni. Összeszedtem magamat és visszasétáltam a színpadra, erre megőrültek és elkezdtek skandálni valamit. Én meg mondom magamban, hogy „hé, ezek bírnak engem!” Onnantól rendben lement a koncert, utána viszont beszéltem Tommal, és megtudtam, hogy elmondta a közönségnek, miért kellett kiszaladnom, továbbá azt is megtudtam, mit jelentett, amikor azt skandálták, hogy KA-KA! KA-KA! (mindketten nevetnek)

HRM: Haha, mi is ezt a szót használjuk!

JE: Igen?

HRM: A legrosszabb után akkor halljuk Johanntól a legjobb élményt!

JN: Lássuk… számomra mindenképpen a 70000 Tons Of Metal volt a legnagyobb élmény. Ez a hajó Miamiból indul ki a nyílt vizekre, és az egész egy hatalmas élmény volt. Mármint luxushajón utazni a Karib-szigetek körül, homokos tengerparton koktélt szürcsölve fetrengeni a teknősök társaságában. Hát, talán az annyira nem volt borzasztó.

HRM: Búcsúzóul azt szeretném megtudni, hogy van-e bennetek bármi megbánás az új albumotokkal kapcsolatban? Van-e valami, amit máshogy csinálnátok?

JN: Nem, nem igazán. Nagyon odafigyeltünk arra, hogy elégedettek legyünk a végeredménnyel.

JE: Ez a lemez így kerek, ahogy van.

JN: Tényleg nem nagyon jut eszembe semmi…

JE: ...na jó, őszinte leszek! Van egy darab hangom, amit lehet, hogy ki kellett volna hagyni.

HRM: Melyik az?

JE: Nem! Ezt magammal viszem a sírba!

HRM: Na, most hallgathatom végig a lemezt megint!

JE: Csak ugratlak! (nevet)

Készítette: Wardrum
Fotók: Savafan
Kövesd a szerzőt a Facebookon! (facebook.com/wardrumhrm)