Airbourne: Breakin' Outta Hell
Joel O'Keeffe - ének, gitár
Ryan O'Keeffe - dobok
David Roads - gitár, vokál
Justin Street - basszusgitár, vokál
01. Breakin’ Outta Hell
02. Rivalry
03. Get back up
04. It’s Never Too Loud For Me
05. Thin The Blood
06. I’m Going To Hell For This
07. Down On You
08. Never Been Rocked Like This
09. When I Drink I Go Crazy
10. Do Me Like You Do Yourself
11. It’s All For Rock n’ Roll
Na, gyerekek. Itt van ez az Airbourne nevű banda negyedik lemezével, ami már hónapokkal ezelőtt kijött, úgyhogy mostanra mindenkinek – aki ismeri őket – bizonyára megvan róla a kiforrott véleménye. Mivel ilyen későn érkeztem, gyanítom, megvolt már a kötelező AC/DC-zés és Rosetattoozás is, meg lett vitatva, hogy ki találta fel mostanság a spanyolviaszt, így erről nem szándékozom értekezni. Ígéret szép szó. Viszont egyet kérek: aki még nem hallotta, keressen rá a lemezre a YouTube-on, mielőtt tovább olvas.
2004-et írunk, és négy kisvárosi ausztrál gyerek (húsz év körüliek) a szokásos péntek esti buliját tolja egy warrnambooli klubban, ahol rendszeres fellépők. Az energiájukkal ki lehetne világítani a Lánchidat, a zenéjük is odaüt. Már van pár saját számuk, a Ready to Rock címűt mindjárt ki is adják, saját büdzsén. Ők már most tudják, hogy nincs más számukra, csak a rock’n’roll. Nem tanultak tovább, nem értenek semmi máshoz. Nincsen B-tervük.
Jövőre megnyernek majd egy zenei versenyt, kapnak rendes lemezszerződést a Capitol Recordstól, felköltöznek Melbourne-be. Zenélnek, hülyülnek, élik az életet, ahogy kell, és közben baromira érzik a hangszereiket, és érzik az életérzést, ahogy csak kevesen. Füstölögnek lábuk nyomán Ausztrália sokat látott rockszínpadai.
A debütáló 'Runnin’ Wild'-dal még épp elcsípik az aranykor legvégét, mielőtt a Napster és követői majd anyagilag romba döntik a rockipart. A világhír gyorsan jön a srácoknak, komoly bandák előtt játszhatnak. Rendesen átturnézzák a világ több táját, aztán átköltöznek New Jersey-be. Közben a Virgin szőröstül-bőröstül lenyeli a Capitolt, a fiúk a Roadrunnernél landolnak, de itt sem tart sokáig az öröm. A CD-k kora lejárt, hála az ingyenes letöltéseknek. De fiatalok, értik a csíziót. Nem sírnak, hogy nem fogynak a lemezek, csak tolják keményen a koncerteket, turnékat. Albumokat csak kómotosan, többévente pottyantanak, viszont nem sajnálják a buszt, nyűvik az utakat, és estéről estére mindent beleadva toltják, ami kifér. Túlélési stratégia is lehetne akár (akad rá elég példa), ám az Airbourne esetében természetes ösztön: élő, őszinte, egyszerű, de tűzforró rock. Mi meg megvesszük – mit megvesszük, felmarjuk, hiszen a sok agyhalott, sírból visszatért, majom videoprojektorozós, áriázós, pénzhajhász, fantáziátlan utazó cirkusz között az Airbourne élő perfomansza a maga hamisíthatatlan integritásával abszolút hiánypótló.
A 'Breakin' Outta Hell' is erre az üzleti modellre épült, kiszámíthatóan. Nincs ezzel semmi baj, amíg van kereslet és a termék szívből jön. Márpedig itt nincs semmiféle alakoskodás, színészkedés: az O’Keeffe fivérek által vezetett osszi négyes láthatóan csípőből tolja a boogie-t, és közben iszonyúan élvezi. A lemez tematikájára nézve a rock klisék szentháromságára épít: buli és alkohol, egy kis rebelliskedés, na és persze jó adag szex. És ha már szex, jár a dícséret – női füllel a Do Me Like You Do Yourself vagy a Down On You kifejezetten emancipáltan cseng. Mondjuk az utóbbi vége felé, mikor Joel már tizenkettedszer ismétli, hogy mit tervez odalent, felmerül, hogy megkéred, ugyan fogja már be és kezdjen hozzá…
Zeneileg sem ragadtatják magukat komoly expedíciókra az úriemberek: őszinte, komplikálatlan, zsigeri rock muzsika, ahogy megszokhattuk tőlük. A 'No Guts'-hoz hasonlóan a 'Breaking Outta Hell'-t is egyben játszották fel, csak az éneket keverték rá utólag, viszont a hangzás – ha lehet – még jobb lett, karcosabb, nyersebb, jobban visszaadja az élő hangulatot, és az arányok is nagyon rendben vannak. Hogy ez a szakembergárdának (Bob Marlett, Mike Fraser) köszönhető, akiket a Spinefarm nyavalygás nélkül bocsátott a banda rendelkezésére, vagy a helyszínnek (ez az első Airbourne, ami hazai földön került rögzítésre) ki tudja. És kit érdekel. Felteszed a lemezt, szétcsapja a lejátszódat. Legyen ez elég.
Ha már a lemez: igényes, szövegbetétes, könyv-formátumú bakelit borítóban érkezik fekete vagy picturedisk formátumban, és jár mellé az ingyen digi letöltés, korrektül. Jó is, mert kell a walkmanbe. A lemez hangulatát abszolút módon eltaláló, látványos borítógrafika Ben Couzens kezét dícséri. Szerettem volna írni róla valamit ismeretterjesztő jelleggel, de a Google semmit nem dob – a fickó egy nemzetköti misztérium, nem vitás.
Két videoklip erősíti az amúgy sem gyenge terjesztést: a címadóra egy videojáték jellegű, autós-szöveges szösszenet készült, illetve a lemez – véleményem szerint – legütősebb egységére, a Rivalryre egy rendes, fight club ízű darab, amelynek cenzúrázatlan változatában egy fickó agyonver egy másikat. Nekem ez a szám tök másról szólt, de ahogy David Roads (gitár) is mondta: mindenki értse a maga ellenfelére…
A lemezt természetesen megvettem, mikor szembejött a pláza lemezboltjában. Ja, hogy eddig arról regéltem, hogy milyen jók élőben, és hogy ebből élnek? Mint kiderült, visszafele is elsül a puska: nemzetközi slágerlistákon elért egyszámjegyű helyezések jelzik félreérthetetlenül, hogy ha a produkció bizonyít élőben, letöltések ide vagy oda, bizony majd fogy a lemez is újra. Ennyi a nagy titok.
No Ballads, No Bullshit – ígéri a borítómatrica, és a lemez beváltja a hozzá fűzött elvárásokat. Nincs itt semmi látnivaló kérem, csak 11 tempós, király soundtrack házibulikhoz, autópályán száguldozáshoz, verekedéshez, szexhez, iváshoz, partizáshoz… A szexet említettem már? Tegyétek fel, és hajrá!
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- 4397 olvasás
12 hozzászólás "Airbourne: Breakin' Outta Hell"
1. baumann
Koszi a kedves szavakat, uraim. Jol esik, hogy emlekeztek ram :)
Kifogyott a tintam egy jo idore... de ugy tunik talaltam vegre patront ;)
En is ugy erzem, h tobbet ad ma az Airbourne, mint a nagy oregek. Oszintebbek, lelkesebbek, ahogy az mar a fiatalokkal lenni szokott.
2. Egyáltalán nem rossz lemez,
Egyáltalán nem rossz lemez, csak nekem az előző, Black Dog Barking jobban tetszett. Az egyáltalán nem volt unalmas, ez sajnos itt-ott az, vannak rajta töltelékszámok. A címadó dal pedig bitang erős, tök érdekes volt (és baromi jó volt ott is hallani), hogy a WWE Hell in a Cellnek is ez volt a dala. Viszont, ahogy haladunk a lemezen, vannak középtempós, kevésbé odavágós dalok, amit sajnálok. Koncerten sajnos még nem láttam őket, de gondolom nagyon jók lehetnek, az eddigieket olvasva. És megmondom őszintén, én nem keresem bennük az AC/DC utódját vagy helyettesét. Ha AC/DC-t akarok hallgatni, akkor azt fogok, ha meg Airbourne-t, akkor meg azt.
Ez a lemez pedig olyan 6/10 körüli számomra.
3. "az O’Keeffe fivérek által vezetett osszi négyes"
Nem is tudtam, hogy eredetileg az NDK-ból származnak... :-PPPP
4. Frankó!
Nekem, nagyon tetszik, már korábban, sokszor meghallgattam.
Tényleg jó, de ez olyan, amin, gyorsan túl lehet lépni, aztán már, nem is marad meg.
5. Prist ! Prist ! ott az igazság
Én örülnék a legjobban ha meglenne az AC/DC utódja, de az a kicsi plusz, ami hiányzik itt, az ebben az esetben nagyon sok.
6. Csípem a kritikus hölgy
Csípem a kritikus hölgy stílusát,jó szövege van...csak sajnos ritkán ír ide!
Ami az új Airbourne-t illeti,hozzák a megszokott energiát,lelendületet,tolják csípőből a boogie-t....sem lefelé ,sem felfelé nem lóg ki ez az album a csapat diszkográfiájából!Joel O'Keeffe erőltetetten rekedtes ,limitált hangja azért hosszútávon egy kicsit unalmas,legalábbis számomra az énektémák egybefolynak egy idő után!De,ettől ez még egy jóféle,tökös rock'n'roll album....élőben pedig tényleg fergeteges a banda,mintahogy azt volt szerencsém pár éve a megboldogult Club 202-ben megtapasztalni!
7. Remek lemez. 2O1O Milánó volt
Remek lemez. 2O1O Milánó volt velük az első élő találkozóm. Csalódást sosem okoztak. Mikor megjelent a No guts arra gondoltam az Ac/dc-nek is össze eszkábálhatnának egy tisztességes lemezt.(Black ice :( ) Meg van az a többlet . Csatakosan hagytam el a koncertjüket mind 2 alkalommal.. Még ez az Utolsó 2 Ac/dc nem mondható el. És ugye egy híján 5O éves embert már nehezebb beindítani. Nekik sikerült elérni hogy Helsinkiben is vegyek pólót ne keljen vizesbe hazamennem.
8. Baumann for president!
Vegre ujbol ir a holgy:-) Van egy stilusa es hatalmasakat ir .csipazom nem titok!NA de ez .........:-) hiszen a sok agyhalott, sírból visszatért, majom videoprojektorozós, áriázós, pénzhajhász, fantáziátlan utazó cirkusz között ..................ez priceless:-) En se tudtam volna jobban leirni:-) Pedig erintve vagyok de akkor is zsenialis:-) Beszartam:-)
Airbourne-t meg mar akkor lattam eloben amikor ti itt a kereplos lepket tologatattok az oviba:-) Jo zene oszt annyi!
9. Szerintem is 9.
Éppen ebben a pillanatban hallgattam meg az albumot és megvettek kilóra.Egyszerű R'N'R'fiatalos dögös hangzás a mostani észiből igen is ez hiányzik,sajna.
10. 9???
Minden tiszteletem a srácoknak, mert tényleg jól tolják a koncerteken. Bulizós, hajtépős.
Csak éppen az a kis plusz hiányzik a dalaikból, ami miatt nem érik el az AC/DC szintjét. Most nem azért mondom ezt, mert begyöpösödött agyú AC/DC rajongó vagyok, és nem is azért mert az AC/DC volt előbb. Egész egyszerűen hiányzik belőle valami, amitől fülbemászók lennének a dalaik. Az ami az AC/DC-t naggyá tette. Pedig úgy szeretném, ha klónozódna az orig zenekar. De nem tud, mert az Airbourne dalok csak hasonítanak. Olyanok mintha töltelék-számok lennének a nagy előd korongján. Persze ez is óriási dolog, de nem 9 pont. Sajnálattal kell mondanom, hogy ez csak egy hetes.
11. én abszolút érzem azt a
én abszolút érzem azt a pluszt is náluk és jogosnak tartom a 9 pontot is.
12. Én is azért hallgatom őket,
Én is azért hallgatom őket, mert egészen egyedi, annak ellenére, hogy egyértelműen kihangzik belőle az AC/DC által teremtett stílus, ami szerintem nem baj. Van bennük valami, ami jól esik a fülemnek és a lelkemnek. Még nem hallgattam meg sokszor ezt a lemezt, de hamarosan előveszem újra. De az eddig hallottak alapján szerintem is megérdemel egy 9-est ;) Egyébként a Maraton-os koncert is király volt, bocsánat, hogy ilyet mondok, talán egy fokkal hangosabb volt annál, amit én még könnyen elviselek, de mindenképp minőségi volt, örülök, hogy láttam őket, lehetne visszatérő vendég ;) Így tovább. Nem baj, ha évek múlva érkezik új lemez, ha ez rendszeres marad, akkor kivárjuk ;)