Wisdom – 15 év Wiseman világában (koncertajánló és klippremier)

írta savafan | 2016.10.14.

Dupla jubileumhoz érkezett a Wisdom zenekar. Idén 15 éves a zenekar, és október 23-án már a tizedik Keep Wiseman Alive koncertet szervezik meg, amin fellépnek a korábbi tagok is. Ennek apropójából megemlékezünk a zenekar hatodik tagjáról, a banda emblematikus figurájáról, és összefoglaljuk, miként kapcsolódnak a főhősünkkel történő dolgok a zenekar életében végbemenő változásokkal.

 

 

A rockzene történelme során több zenekar is azzal színesítette életművét, hogy kitalált magának egy kabalafigurát, ami aztán hol jobban, hol kevésbé, de végigkísérte az adott együttes pályafutását. Az ilyen figurák lehetnek szörnyek, torz alakok, de akár teljesen emberszerű lények is, a lényeg, hogy legyen legalább egy, de inkább több speciális ismertetőjegyük, ami alapján mindenki egyből rá, illetve a zenekarra asszociál. Az egyik leghíresebb ezek közül kétségtelenül Eddie, az Iron Maiden zenekar jól ismert alakja, melyre a merchandise-termékekkel mára szinte egy teljes iparág épült fel. Azonban kevés az a zenekar, amelynek emblematikus alakja ilyen mértékben eljutott a nagyközönséghez, pedig némelyik komoly múlttal rendelkezik; soknak van élettörténete, múltja, jelene, jövője, melyet többnyire maga a banda talál ki.

Sajnos hazánkban ennek szinte egyáltalán nem alakult ki a kultúrája, általában csak a zenekar logója az, ami egyből felismerhető. A budapesti Wisdom azonban sokkal komolyabban veszi ezt a törekvést, és egy öreg bölcs ember, Wiseman főszereplésével egy teljes világot hoztak létre, amely akár valóságos történet is lehetne. 15 éve vannak jelen a hazai, és most már a nemzetközi palettán is. Mivel Wiseman már a kezdetek óta a banda hatodik tagja, érdemes végignézni, hogy mit is tudunk róla, ki ő, hogyan született meg, és miért olyan, amilyen.

A figurát Havancsák Gyula tervezte, aki azóta is a Wisdom-borítók felelőse. A stílusjegyeket közösen találták ki a zenekarral, viszont a megvalósítás teljes mértékben rá hárult. Wiseman szakállát például az akkori gitáros, Galambos Zsolt copfba fogott haját lefényképezve készítette el.

Wiseman először 2004-ben, az első Wisdom-kiadvány borítóján szerepelt, láncra verve egy tűzben égő vár tömlöcében. Száját egy fura rácsos szerkezet takarta, szeme vörösen izzott. Extrém hosszú ősz haja és ősz szakálla volt, ahogy az ember el is várja egy öreg bölcstől. Ez a Wisdom-kislemez tartalmazott egy multimédiás részt is, mely a Strain Of Madness klipje mellett (ahol pár pillanat erejéig Wiseman képe is feltűnt) részletesen taglalta Wiseman történetét, egészen a borítón látható helyzet kialakulásáig. A sztori szerint (ahogy lenni szokott) a békét és a nyugalmat gonosz erők zúzták porrá, és a magukhoz ragadott hatalmat úgy akarták megtartani, hogy a tudás, a fejlődés lehetőségét próbálták megvonni az emberektől, hogy ne gondolkozzanak, csak vakon teljesítsék a parancsaikat.

A könyveket (mint ahogy egyes korokban a való életben is) elégették, a tanítókat, tudósokat megkínozták, és amikor már biztosak voltak benne, hogy nem tudnak belőlük több információt kicsikarni, elpusztították őket. Wiseman – akit azért hívtak így, mert senki sem tudta az igazi nevét – valószínűleg már az utolsó élő tudós lehetett. Őt is megkínozták, és mielőtt kioltották volna az életét, mágiával egy roppant vasrácsot rögzítettek a szájára, végleg elfojtva ezzel minden ellenállást. Wiseman végül egy nem tisztázott isteni csoda folytán kiszabadult börtönéből, és vele együtt megmenekült a szakadt ruhája alá rejtett könyve is, a Words Of Wisdom. Ez a könyv tartalmazta a kor összes tanítását, bölcsességét, tehát minden tudást, amit az emberiség addig felhalmozott.

A zenekar mindig is fontosnak tartotta, hogy dalszövegeiknek a zenekar nevéhez és a háttértörténethez méltó, elgondolkodtató tartalma legyen. Ezt megerősítendő minden egyes dalukhoz egy rövid idézet tartozik, egy-egy híres gondolkodó, tudós, író vagy akár politikus tollából, mely összefoglalja az adott dal mondanivalóját. Ezek az idézetek akár Wiseman könyvéből valók is lehetnének.

2006-ban megjelent a zenekar első nagylemeze is, mely stílusosan a ’Words Of Wisdom’ címet kapta. Wiseman története azzal folytatódott, hogy egy titkos erdő mélyére menekült, ahol elkezdte kialakítani a tudás körét. Az egybegyűlteket az éj leple alatt tanította a könyve segítségével, viszont ebbe a körbe csak azon kiválasztottak léphettek be, akik hitük által vezérelve, szinte vakon találtak rá az öreg bölcsre. Érdekes helyzet, hogy Wiseman a szájzára miatt nem tudott beszélni, mégis tanította őket valahogyan. Erre a lemezhez tartozó idézet adta meg a választ, mely Lao Tze tollából származik, és így szól:

„A bölcs akarat nélkül cselekszik. Szavak nélkül tanít.

Minden dolog hatását fölveszi magába.

Létrehoz, de nem birtokol.

Teremt, de kiengedi kezéből, amit teremtett.

Művét beteljesíti, de nincs belőle haszna. Így hát semmije sincs,

Ezért nem is veszíthet semmit sem.”

Ezen az albumon három dal szövege foglalkozik a Wiseman-sztorival: a Reduced To Silence, a jórészt instrumentális Wiseman Said, és a címadó Words Of Wisdom.

A lemezbemutató koncerten Wiseman már a színpadon is megjelent. A címadó dal középrészénél pár percig szórakoztatta a közönséget, hatalmas sikert aratva. Nem sokkal később pedig elkészült a zenekar Wisdom című videóklipje, melyben hősünk főszerepet kapott. A kiscelli múzeumban forgatott filmben feltűnik emblematikus könyve is, a Words Of Wisdom.

2007-ben egy kislemezzel bővült a Wisdom-diszkográfia, ’At The Gates’ címmel. A borítón szereplő férfit (aki Wiseman egyik tanítványa) hamis ígéretekkel megkísérti az ördög, és azt kéri, hogy árulja el mesterét. És ugyanúgy, mint a való életben, mindig van, aki meginog hitében, és képes a legszörnyűbb tettre is, ha érdeke úgy kívánja. Judasnak a mennyországba vagy a pokolba jutás között kellett választania, de emberi gyarlósága erősebb volt igaz hiténél.

Ezen a lemezen a címadó At The Gates szövege foglalkozik Wiseman történetével.

A 2011-es ’Judas’ album már az árulóról szólt, ahogy éppen beteljesíteni kívánta gonosz tettét. Wiseman ellenben nagyon jól tudta, hogy milyen az emberi természet, így nem érte váratlanul az árulás.

Ezen a lemezen két dal szövege foglalkozik a Wiseman-sztorival: a kislemezes At The Gates, mely újra felvett formában rákerült a nagylemezre is, valamint a címadó. A Judasban egy híres vendégénekes is feltűnik, Mats Levén, az áruló szerepében.

A 2013-ban megjelent ’Marching For Liberty’ oldotta meg a történetben kialakult helyzetet, amikor Wiseman szellemi hatalmát és végtelenül bölcs tekintetét felhasználva rádöbbenti az árulót tettének súlyosságára és értelmetlenségére, ezzel ismét a maga oldalára állítva őt. Tanítványai közben szépen gyarapodtak, mígnem egy nap úgy érezte, hogy több tudást már nem tud átadni nekik – eljött a cselekvés ideje. Csapata élére állt, és vezetésével elindult a menet a gonosz hatalom megdöntésére.

Ezen a lemezen két dal szövege foglalkozik a Wiseman-sztorival: a The Martyr, és a címadó. A Marching For Libertyben egy híres vendégénekes is feltűnik, Fabio Lione (Rhapsody), a narrátor szerepében.

Wiseman hét év után a lemezbemutató koncerten újra feljött a színpadra, jelezve ezzel, hogy az egyre inkább nemzetközi vizeken evező zenekar ismét ereje teljében van.

A legutóbbi, 2016-os ’Rise Of The Wise’ sztorija szerint Wiseman és követői megérkeztek a birodalom határához, ahol hollók segítségével tartják a kapcsolatot a város falain belül élő ellenállókkal. A holló nemzetközileg igencsak negatív szereplőként tűnik fel a legtöbb műben, míg Magyarországon mitikus állat, például Mátyás király emblematikus madara volt. A zenekar ezt a hagyományt felhasználva építette történetébe a fekete hollót. Segítségük eredményeként amikor Wiseman az éj közepén áttörte a kaput, több oldalról is támadásokat indíthattak az ellenséggel szemben.

Ezen a lemezen két dal szövege foglalkozik a Wiseman-sztorival: a Ravens’ Night, és a címadó, illetve a Secret Life utolsó verzéje is Wisemanről szól. A Rise Of The Wise-ban egy híres vendégénekes is feltűnik, Joakim Brodén (Sabaton), az ellenállók buzdító, harcba hívó hangjaként.

Wiseman történetének mindemellett van egy mélyebb értelme is, hiszen mindig párhuzamosan futott a zenekar körüli eseményekkel. Röviden így lehetne vázolni ezt a párhuzamot

A 2004-es EP:

Wiseman megmenekül a gonosz hatalom fogságából, és ezzel elkezdődik a története – a Wisdom zenekar feltűnik a hazai porondon.

A 2006-os ’Words Of Wisdom’:

Wiseman összegyűjti első követőit, és elkezdi átadni tudását a könyve segítségével – a zenekar tábora egyre nő, és kiadja első nagylemezét

A 2007-es ’At The Gates’ maxi:

Wiseman egyik tanítványát, megkísérti az ördög, és választás elé állítja – Nachladal István énekes különböző okokra hivatkozva kilép a zenekarból.

A 2011-es ’Judas’:

Wiseman fel volt készülve Judas árulására, és bölcsességével újra maga mellé állítja volt tanítványát – a zenekart nem érte váratlanul Nahi kilépése, és egy új énekessel folytatják a Wisdomot

A 2013-as ’Marching For Liberty’:

Wiseman elérkezettnek látja az időt, hogy tanítványai élén elinduljon megdönteni a gonosz hatalmat – a zenekar leszerződik egy nemzetközi kiadóhoz és egy koncertszervező irodához, és nagyobb európai turnékon kezdik el meghódítani a világot

A 2016-os ’Rise Of The Wise’:

Wiseman betör az ellenség birodalmába, és elkezdődik a harc – a zenekar megismertette magát Európával, és megkezdődik a küzdelem az élvonalba való betörésért

Az utolsó lemez tehát nyitva hagyja a jövőt a zenekar előtt: ha sikerül az áttörés, akkor a következő album borítóján vélhetően Wiseman a főgonosz fején fog taposni, ha nem sikerül, akkor valószínűleg csatát veszít, és elölről kell majd kezdenie mindent. Hagyjuk meg a sorsnak és a zenekarnak, hogy hogyan formálják tovább figurájuk életét!

Három év hosszú idő, pláne egy videóklip elkészítéséhez. Az előző lemez megjelenése előtt fogott bele a zenekar egy nagy projektbe: az azóta már sikerszámmá érlelődött Take Me To Neverlandhez egy látványos animációs klipet terveztek. De különböző nehézségek akadályozták ennek elkészültét. Rövid ízelítőt kaptunk már ugyan belőle, de eddig csupán egy pár másodperces trailer volt látható. Most viszont végre elkészült, így a jubileumi buli előtt egy héttel végre látható a dal hivatalos klipje, ami remek bemelegítés a jövő heti nagy bulira.

Keep Wiseman Alive X.

Wisdom, Delain, Evergrey, Kobra and the Lotus

2016. október 23. 17:30 – Barba Negra Music Club

Jegyár: 4999 Ft

További infók a koncert Facebook-oldalán.

Várható menetrend:

18.05 – 18.40 Kobra and the Lotus

19:00 – 20:00 Evergrey (’The Storm Within’ lemezbemutató koncert)

20:30 – 22:00 Delain (’Moonbather’ lemezbemutató koncert)

22:30 Wisdom (’Rise of the Wise’ lemezbemutató koncert)

Szerző: Savafan

Legutóbbi hozzászólások