Ten Years After – Szeptemberben koncert az A38 Hajón (x)

írta Hard Rock Magazin | 2016.07.29.

2013 után ismét Magyarországon játszik a Ten Years After. A Woodstock-generáció egyik emblematikus zenekara 2014-ben megújult felállással, és egy új albummal érkezik szeptember 25-én a budapesti A38 Hajóra.

 

 

Szeptember 25-én ismét Budapesten játszik a Ten Years After. A '60-as években alakult legendás angol zenekar a blues-rock műfaj kulcsfontosságú képviselője, mely az áttörést az évtized végén, az 1969-es Woodstock-fesztiválon érte el: az I'm Going Home című daluk azóta szinte nemzedéki himnusszá vált, hasonlóan a két évvel később megjelent I'd Love to Change the Worldhöz.

A zenekar meghatározó, alapító gitárosa, Alvin Lee 2013-ban hunyt el. A két másik alapító tag, Chick Churchill billentyűs és Ric Lee dobos két 2014-ben csatlakozott zenésszel folytatta: Marcus Bonfanti énekes-gitárosként, Colin Hodgkinson pedig basszusgitáron játszik. Az új felállású zenekar számos koncert után tavaly jelentette be, hogy 2008-as ’Evolution’ után ismét egy új lemezen dolgoznak, ami a tervek szerint ősszel jelenik majd meg.

A zenekar nemrég egy koncertfelvételt is kiadott ’The Name Remains The Same’ címmel. A 2014 nyarán, Svájcban rögzített felvételek között megtaláljuk a Love Like a Man; az I'm Going Home és a Sugar the Road, Good Morning Little Schoolgirl című tételeket is. Egy 2015-ös fellépésük felvételét itt tekinthetjük meg:

a Livesounds bemutatja:
2016. szeptember 25., vasárnap 20 óra
Budapest, A38 Hajó
Ten Years After koncert
Belépő: 5900 Ft, szeptember 1-től 6500 Ft
Facebook esemény ITT
Jegyek kaphatók országszerte az ismert jegyirodákban, a CD Pince, Hammer Zenebarlang és Headbanger üzletekben, a Ticketportal és a TEX hálózatában, valamint az www.a38.hu weboldalon.

A zenekar felállása:
Ric Lee: dobok
Chick Churchill: billentyűk
Colin Hodgkinson: basszusgitár
Marcus Bonfanti: gitár / ének

Kapcsolódó weboldalak:
http://livesound.hu/
www.ten-years-after.co.uk

Legutóbbi hozzászólások