Blues-rock reGeneráció töltött fel a Trackben (x)

írta Hard Rock Magazin | 2016.07.18.

Különleges eseménynek ígérkezett a július 14-ei koncert a Barba Negra Trackben, hiszen két igazi legenda, Póka Egon és Tátrai Tibor lépett a színpadra, méghozzá egy új, és a tagok neve láttán igencsak izgalmasnak tűnő felállással. Ahogy arra számítani lehetett, igazán emlékezetes bulit csaptak.

 

 

Az estét Szekeres András és zenekara nyitotta, akik ’Holnapután’ című albumuk dalaiból válogattak nekünk össze néhányat. Andris és csapata hibátlanul zenélt, és külön öröm, hogy már náluk is nagyon rendben volt a hangzás. Előkerült a Rockandroll és a tehén is, Andris pedig az est egyik emlékezetes pillanatát is elhozta, amikor pár mozdulat erejéig csatlakozott a színpadon táncoló két kislányhoz.

Mielőtt a Póka-Tátrai reGeneráció színpadra lépett volna, Tibusz átvehette signature gitárjának pontos mását, melynek hátuljára még az arcképe is felkerült, hogy ne okozzon gondot neki a megkülönböztetés. Egon szerint Tibusz már itt a piros, hol a pirost is játszhatna a hangszereivel. Az ünnepélyes gitárátadás után elkezdődött a koncert, vagyis a bő másfél órányi különleges zenei élmény.

Sorra követték egymást a jobbnál jobb blues-rock szerzemények, Radics Bélát, Jimi Hendrixet, a Creamet, a Skorpiót, vagy éppen Deák Bill Gyulát megidézve, természetesen a műfajra jellemző látványos gitárjátékkal, melybe Tornóczky Ferenc is méltó partnerként szállt be a két főhős mellé, a dobok mögött pedig Szakadáti Mátyás szállította a hibátlanul profi alapokat.

A mikrofont pedig Baricz Gergő vette kézbe, aki az egyik tehetségkutatóból lehet ismerős, és bár sokan fenntartással kezelik a tévéből kikerülő énekeseket, Gergő mindenki kételyeit eloszlatta tegnap, ugyanis nem csak remekül adta elő a dalokat, de az embernek az az érzése támadt, mintha világéletében ilyeneket énekelt volna, ami remélhetőleg a jövőben tényleg így is lesz.

Egy blues-rock koncerten pedig nem is lehetne tökéletesebb zárást elképzelni a Kopaszkutyánál és a Bye Bye Johnnynál, ami közben a zenekar is búcsút intett nekünk erre a felejthetetlen estére.

A koncertről további fotókat ITT, a Hard Rock Magazin Facebook-oldalán tekinthetsz meg, amiket Mahunka Balázs készített.

Legutóbbi hozzászólások