Messiah's Kiss: Dragonheart

írta garael | 2007.04.14.

Megjelenés: 2007

 

 

Kiadó: SPV

Weblap: www.messiahskiss.com/

Stílus: power metal

Származás: Németország

 

Zenészek
- Mike Tirelli (vocals) - Georg Kraft (guitars) - Wayne Banks (bass) - Eckhard Ostra (drums)
Dalcímek
1. The Ancient Cries 2. Babylon 3. Where The Falcolns Cry 4. Dragonheart 5. Thunders Of The Night 6. Steelrider 7. City Of Angels 8. Nocturnal 9. Northern Nights 10. Open Fire 11. The Ivory Gates
Értékelés

A Messiah's Kiss legutóbbi, igazi true cí­met viselő albumával sok kellemes percet szerezhetett a tradicionális metal hí­veinek az Accept, Judas Priest, Saxon, Iron Maiden zenei örökségét továbbvivő zenei világával. Persze az olyan öreg vitézek csatasorba állí­tásával, mint az énekes , Mike Tirelli, ( Burning Star, Holy Mother, Riot) és a vendégként szereplő Nickolo Kotzev még a tucatmunkát is lehet némileg minőségire design-olni. Jelen albumuk a már megkezdett utat folytatja: maradt az alapvetően az angolszász- német európai metal alapjain nyugvó, ám az amerikai power féktelen dübörgését is megidéző hagyománytisztelgő fémkatlan, melyben Tirelli mester főördögkénrt keveri-kotyvasztja az oda bepottyantott zenei elemeket. Csodálkozom, hogy az énekes csak underground körökben ismert: hangja a legnagyobbak közé predesztinálhatná, hiszen egyszerre alkalamas a Halford-i magasakat a Dio-s epikai dallamfordulatokkal bemutatni, miközben az US power énekesek ' karcos' hangszí­nén képes a hangulati tolmácsolásra. A szerzeményeket két csoportra lehet osztani. Egyrészt a Judas riffelésén, és az Accept dallamosságán alapuló lendületes darabokra - lásd az orbitális sikollyal nyitó The Ancient Cries, vagy a Babylon fémvágtákat - , melyekben a masszí­v riffelést remekül ellensúlyozza a jól eltalált refrén, - másrészt az epikusabb, középtempós, vagy lassabb ütemben kibontakozó darabokra. Jóllehet, a poweres részek is igen jól sikerültek, ám szerintem a lemez igazi erényeit a második csoportba tartozó dalok tartalmazzák. Nem gondoltam volna, hogy az amerikai powert és a Heaven and Hell nagy í­vű világát remekül egyeztető Phantom X munkái után ismét egy amerikai énekes fogja Dio szellemét ilyen fantasztikusan megidézni. Kérem szépen, ezek a számok bármelyik klasszikus Dio albumra felférnének, és mit mondjak, elégedettebb lennék, ha az új Black Sabbath válogatáson is ezeket találtam volna. Az emlí­tett jellemzőkel leí­rható Where The Flacons Cry, a málházósabb Thunder Of The Night, vagy a szemlélődősebb City Of Angels, illetve a kicsit kakukkfiókként a gyorsabb Dio szerzeményeket némileg modernebb köntösben megidéző Northern Nights olyan ismerős világot jelení­t meg, melyben minden Sabbath, Rainbow hí­vő jól érezheti magát, ráéadásul egy olyan énekessel, ki úgy képes felnőni a példaképekhez, hogy megőrizheti hangjának egyéniségét is, bátran nyúlva a metal különböző stí­lusai lényegéhez. A hangzás a dallamok 'ortodox mivolta ellenére a mát idézi,- bárcsak í­gy szólalnának meg az underground US power metal remekművei is - a hangszeres szekció németes precizitással dübörög végig a metal csatamezőkön.

Pontszám: 9

Legutóbbi hozzászólások