Aerosmith – Perry szerint szeretnének egy új albumot

írta TAZ | 2016.04.29.

Az Aerosmith gitárosa szerint a teljes zenekar még nem ült le megvitatni a jövőt, de mindenképpen szeretnének egy új lemezt és turnét, az viszont kérdéses, hogy ezekre mikor kerülhet sor.

 

 

„Még egy ciklust végigcsinálunk, ugyanis készítünk egy lemezt, ami mellett turnézni is fogunk – mondta Joe Perry a syracuse.comnak. – Mindenki szeretne egy újabb Aerosmith-albumot, azonban nem tudom pontosan megmondani, hogy erre mikor kerülhet sor, ahogy a turnéra sem.”

Néhány hete Steven Tyler kijelentette, hogy 2017-ben búcsúzik a banda, amire erősen rásegít az is, hogy jelenleg szinte az összes zenekari tag szóló- és egyéb projektekbe kezdett. A visszavonulást azonban Perry nem tudja megerősíteni, a Rolling Stone-nak a következőképpen nyilatkozott: „A búcsúturné egy olyan dolog, amin már nagyjából öt éve gondolkodunk, egy olyan esemény, melyről különböző időközönként beszélünk a bandán belül. Egyelőre még nem ültünk le mind az öten, hogy kimondjuk: »Elérkezett az idő.« Úgyhogy a megfelelő válasz egyelőre az, hogy tanakodunk, de a búcsúturnét nem tudom megerősíteni.”

Legutóbbi hozzászólások