Zatokrev: porból lettünk...

írta Tomka | 2007.04.04.

A svájci Baselből származó Zatokrevet 2002-ben alakí­totta Silvio Spadino, Marco Grementeri és Frederyk Rotter. Céljuk az volt, hogy súlyos és nyomasztó metal zenét játszanak, mely a My Dying Bride, a Burning Witch, a Neurosis, az Entombed vagy a Godflesh munkáihoz hasonlí­tható... Az első években leginkább számos élő szereplésük révén váltak ismertté, majd demójuk után egy évvel, 2004-ben jelent meg első albumuk az angol Codebreaker kiadónál. A lemez nemcsak Európában, hanem Észak-Amerikában is kiadásra került, és mindenhonnét pozití­v visszajelzéseket kapott. Ezt követően a csapat már az Alpeseken túlra is kimerészkedett néhány koncert erejéig: a Cataract, a Dilinger Escape Plan és a Chimaira mellett is játszottak, és felléptek a szlovéniai MetalCamp fesztiválon. 2006-ban egy másodgitárossal egészültek ki, és í­gy kezdték meg a Bury The Ashes cí­mű második korong rögzí­tését, mely idén tavasszal jelenik meg világszerte, Svájc kivételével a Firebox kiadó gondozásában. A lemez Magyarországon a Firebox Europe hálózatában kapható - többek között az Alexandra könyvesboltokban és a www.fireboxmagyarorszag.hu oldalon. A ZENEKAR TAGJAI Silvio Spadino - dobok Marco Grementieri - baszgitár, sampler Frederk Rotter - ének, gitár Stench - gitár DALOK LISTÁJA 01. Bury The Ashes 02. Starlight Leader 03. Void 04. Godless 05. Trial 06. Peeling Skin 07. The Fire DISZKOGRÁFIA Demo (2003) Zatokrev (Codebreaker 2004) Bury the Ashes (Firebox 2007) WEBOLDALAK www.zatokrev.com www.myspace.com/zatokrev

Legutóbbi hozzászólások