Hogyan szocializálódj Priesttel? - Magyar rock- és metalzenészek a Judas Priestről

írta Csemény | 2015.07.28.

Küszöbön a Fémzene Istenei! Mielőtt azonban heavy metal riffek hasogatnák fel a MÁV-pályát, idén is előrukkolunk egy kis szociológiai tanulmánnyal, melyben a tavalyinál is több zenészt szólítottunk meg körkérdéseinkkel. Az interjúfüzérben ki-ki kedvére válogathat a hazai kedvencek hosszabb, elmélyültebb, vagy rövidebb, frappáns gondolatai között is.

 

 

A Judas Priest több mint 45 éves életművét nem is kell hosszan ecsetelnünk hasonlatok után kapkodva, hiszen ezúttal megteszi az a 26 magyar zenész, akik elfogadták a megkeresésünket, hogy együtt kerekedjünk fel a Priest hatásának alapos tanulmányozására. A rutinos rókáktól kezdve a legifjabb titánokig, Kárpátaljától az Arizona állambeli Phoenixig, magyar rockzenészek a Judas Priest nyomában!

NAGY FERÓ
(Beatrice - énekes)

„Van valami titokzatos benne, amit meg kell fejteni"

1) Hogyan ismerkedtél meg a Judas Priest zenéjével?

Először 1981 körül találkoztam a zenéjükkel, akkoriban elsősorban inkább másféléket hallgattam. Meg ha tágabb értelemben metállal foglalkoztam, akkor nálam a Black Sabbath szólt állandóan. Majd világossá vált számomra, hogy a Judas nem merőben, de csak más úton indult el a heavy metal megvalósítása felé. De én pillanatok alatt beleszerettem a dologba, mert Halford bármiféle kínlódás nélkül elképesztően könnyedén énekelte a magas hangokat.

2) Mit jelentett neked akkor, és mit jelent most a Priest?

Attól függetlenül hogy a heavy metal összeforrt a nevükkel, egy nagyon jó rockzenekar voltak, elég csak az első lemezeiket meghallgatni. Sok metálbanda beszorította magát olyan keretek közé, amit nem voltak képesek meghaladni, a Priest iszonyú kemény volt, de mert élni a rockzene adta lehetőségekkel. Ezt nagy erénynek tartottam. Ma viszont inkább azért nézném meg őket, hogy lássam mit csinálnak, hol tartanak.

3) Szerinted mi a Priest legnagyobb hozzájárulása a metal zenéhez?

A Halford volt, aki a legtöbbet hozzátette a dologhoz, mert az énekben olyan újításokat hozott, ami nemcsak a maga korában, de most is egyedülálló. Teljesen szokatlan és csodálatos is volt, hogy valaki korolatúr szoprán körül visítson.

4) Zenészként hogyan hatott rád a Priest?

Rám úgy hatott, hogy elemeztem, ahogy a többi kortárs zenéjét is, hogy tanulni lehessen belőle. Ha meghallgatja az ember, könnyen rávágja, hogy ó ez könnyű, ezt én is tudom. De ha előveszi a gitárt, akkor majd rájön a dolgokra. Van valami titokzatos benne, amit meg kell fejteni. Elgondolkodtunk rajta, hogy vajon hogyan írhatnak zenét, hogyan születik ez az egész. Az ő precíz munkájuk szöges ellentétben állt a slendrián bandákkal, és ebből mi is sokat merítettünk.


PAKSI ENDRE
(Ossian - énekes)

„A mai napig etalon nálam egy-egy klasszikus témájuk"

1) Hogyan ismerkedtél meg a Judas Priest zenéjével?

Egy barátom mutatta meg a 'Sin After Sin' lemezüket, és azonnal elájultam Halford hangjától! Először viszont a 'Point of Entry'-t vettem meg, ahol Halford önmagához képest visszafogottabban énekelt, így ez az album elsőre nem igazán tetszett. Aztán nagyon betalált nálam a  'Defenders of the Faith',  majd kevésbé a 'Ram it Down' és aztán tarolt a 'Painkiller'. Ezután kicsit szem elől tévesztettem őket, és a későbbi albumaik már nem igazán hoznak lázba, de a gyűjteményemben azért megvan mindegyik!

2) Mit jelentett neked akkor, és mit jelent most a Priest?

A nyolcvanas években egyértelműen a rockzene egyik megújítói voltak, és a mai napig tisztelettel tekintek rájuk.

3) Szerinted mi a Priest legnagyobb hozzájárulása a metal zenéhez?

Mesteri szinten hozták a „beindulós” riffeket, az agresszív, de mégis dallamos éneket, a színvonalas szólókat, Tipton az egyik legalulértékeltebb gitárosok egyike, elég csak a 'Painkiller' zseniális szólóját meghallagatni!

4) Zenészként hogyan hatott rád a Priest?

A korai időkben nagyon nagy hatással volt rám, különösen  az akkoriban megjelent 'Defenders' lemez, később már kevésbé, de a mai napig etalon nálam egy-egy klasszikus témájuk.


Kukovecz Gábor
(Pokolgép - gitáros)

„Az én szememben a Nostradamus egy kiváló alkotás"

1) Hogyan ismerkedtél meg a Judas Priest zenéjével?

A ’70-es évek végén a keménynek számító rockzenét szerettem, amit most már heavy metalnak hívnak, meg persze vannak egyéb leányvállalatai. Akkor ilyennek számított a Led Zeppelin, a Deep Purple meg a Black Sabbath. Utánuk a ’80-as években én a Judast a második albumukkal, a 'Sad Wings of Destiny'-vel ismertem meg. Aztán visszahallgattam a 'Rocka Rolla'-t is, de az annyira nem tetszett, bár ezek nyilván a kezdeti lépéseik voltak, engem a második ütött szíven igazán. Azóta viszont követem őket, meghallgatom az összes albumukat, és a mai napig Judas Priest-rajongó vagyok.

2) Mit jelentett neked akkor, és mit jelent most a Priest?

Hogy akkoriban mit jelentett? Igazából itt csak ismételni tudnám magam. Viszont az utóbbi időkben érdekes módon olyan lemezeik születnek, amelyek megosztják a közönséget. Például az én szememben a 'Nostradamus' egy nagyszerű alkotás, majdnem olyan kiváló, mint a második. A Halford úgy énekli az Angel című számot az 'Angel of Retribution'-ön, hogy már az is egy csoda, viszont a 2008-as lemezen szinte egy teljesen új oldaláról ismerhettem meg, ahogy a zenekart is.

3) Szerinted mi a Priest legnagyobb hozzájárulása a metal zenéhez?

Ha zenei oldalról közelítem, náluk nyilván adott egy hangvétel, és itt most nem a hangzásra gondolok. Hanem például hogy egy gitárosnak hogyan kell feszesen kísérni egy riffet, vagy a kétgitáros játék hogyan tud megvalósulni, hogyan osztják el egymás között a szerepköröket. Ezek a dolgok náluk tökéletesen valósultak meg. Ez akkor több bandánál is ragyogóan működött, például az AC/DC-nél, vagy a Scorpionsnál. A Judasnál talán kiegyenlítettebbek a zenei részek, atomfeszesek a kíséretek, és nagyon precíz az egész játékmodor. Ráadásul mindez koncerteken is megvalósul, tehát ők nem az a zenekar, akik bemennek a stúdióba és agyonjavítgatják a felvételeiket. Kiváló muzsikusok.

4) Zenészként hogyan hatott rád a Priest?

A nyomon követés részemről azt jelentette, hogy megpróbáltam begyakorolni, meg eljátszani a számaikat, és ebből rengeteget tanultam. Szépen leültem és nekiálltam kigyakorolni a tizenhatodolást, a triolákat, vagy akármilyen ritmusképletet feszesen, metronómra. Emiatt aztán a korai Pokolgépben nyilván vannak judasos utóérzések, mert amit az ember megtanul, azt nyilván használja. Aztán megpróbáltam egy minél egyénibb arculat felé terelni a zenénket. De az első lemez mindenképp viseli a Judas Priest nyomait.


Kalapács József
(Kalapács - énekes)

„[Kukovecz Gabi] Azt mondta, hallgassam sokat, és közeleb kerülök a metalhoz. Úgy is lett."

1) Hogyan ismerkedtél meg a Judas Priest zenéjével?

1982-ben bekerültem az elsőrobbantós Pokolgépbe és Kukovecz Gabi adott egy kazettát, hogy ellásson munícióval a metal világban való elindulásomhoz. Azt mondta, hallgassam sokat, és közelebb kerülök a metalhoz. Úgy is lett. Korábban a kifejezetten dallamos hard zenék álltak hozzám közel, de a Judas Priest azonnal a fő helyre került. Számomra a mai napig nincs jobb rock zenekar. A hard erényeit megtartva, a korai Black Sabbath-ból is táplálkozva új, izgalmas, rendkívül fémes, erős zenei világukkal mindent letaroltak.

2) Mit jelentett neked akkor, és mit jelent most a Priest?

Akkoriban a lázadást, az életet, a megállíthatatlan, kérlelhetetlen erőt, ma inkább az örökkévalóságot, állandóságot, nosztalgikus múltidézést és a jelen halhatatlanságát.

3) Szerinted mi a Priest legnagyobb hozzájárulása a metal zenéhez?

Örömöt, zenei élményt adni és közösen átélni, minden valamire való zenei törekvés igazából erre születik. Ezt a Priest mindig megvalósította, a közönség sosem csalódott, és zenében is olyan új utat mutattak, amelyet azóta már nagyon sokan járnak.

4) Zenészként hogyan hatott rád a Priest?

A kintről jött hatások közül a legerősebb hatással Rob Halford éneklése volt rám, annak ellenére, hogy teljesen más az én torokállásom. Stílusjegyek, egyes frazírok és a dalok szikár sallangmentes megközelítését biztosan innen tanultam meg. A korai Pokolgépben a színpadi öltözködésemben is megjelent a Judas Priest hangulat.


Rudán Joe
(Dinamit - énekes)

„Valami elképesztően veszélyes zene volt ez"

1) Hogyan ismerkedtél meg a Judas Priest zenéjével?

A 'British Steel' volt az első, ami megfogott, és nagyon tetszett, de amitől úgy igazán lehidaltam, az a 'Defenders of Faith' lemez volt. A nyitószámtól, a Freewheel Burningtől kezdve, a Sentinelen keresztül a Some Heads Are Gonna Rollig lehengerlő volt az egész, és akkor többentem rá, hogy így is lehet metált énekelni. A 'Defenders' amikor kijött, én Szekszárdon voltam, és ha jól emlékszem a rádióban le is adta Komjáthy Gyuri bácsi, talán még meg is van a kazetta. Be is mondta, hogy „A Hűség Védelmezői”, vagy valami ilyesmi. Aztán elkezdtem beszerezni a korongokat.

2) Mit jelentett neked akkor, és mit jelent most a Priest?

Mivel kurva kemény volt, egy meghatározó, igazi lázadó muzsikának számított nekem ’82-83-ban, és ahol lehetett, ott bömböltettem. Itthon nem nagyon voltak ilyen zenekarok, hiszen tudjuk, hogy a ’80-as évek legelején a magyar heavy metal még sehol nem volt. Hallgattunk Judast és Maident is, aztán a Morrissal próbáltunk erőlködni valamit. Nekem akkor a metálban a Judas a csúcs volt, bevallom, ma már nem követem annyira, amióta szüneteltek, meg voltak tagcserék. Viszont a 'Nostradamus'-t szívesen hallgatom, bár sokan nem szeretik, az egy nagyon jó album.

3) Szerinted mi a Priest legnagyobb hozzájárulása a metal zenéhez?

Tipton és Downing lerakták a riffjeikkel a heavy metal alapköveit nagyon keményen, és ilyen stílusú énekes mint a Halford a világon nincs még egy.

4) Zenészként hogyan hatott rád a Priest?

Mivel énekelek, számomra Halford stílusa és témái voltak a legérdekesebbek. Valami elképesztően veszélyes zene volt ez. Annak idején játszottuk a Breaking The Lawt több zenekarral is, már ez is mutatja szerintem, hogy jól belénk ivódott a Priest.


Szmozsánszky István
(The Judas Priest Tribte Band - dobos)

„Ukrajnában, Magyarországon, Romániában, Szlovákiában a Judas Priest-rajongók mindenhol óriási lelkesedéssel fogadják"

1) Hogyan ismerkedtél meg a Judas Priest zenéjével?

Először a '80-as években a 'British Steel' album volt rám nagy hatással, pontosabban a Breaking the Law, amit a Szabad Európa Rádión hallottam és rögtön megszerettem. Ezt követően megtettem mindent, hogy az egész albumot megszerezzem, mivel a "Vasfüggöny" mögött ez nehezen kivitelezhető volt.

2) Mit jelentett neked akkor, és mit jelent most a Priest?

Már akkor is óriási hatással volt rám a Judas zenéje, ami a mai napig tart. Régebben csak hallgattam a számokat, most viszont módomban van játszani őket a Judas Priest Tribute Banddel, fantasztikus zenésztársaimmal. Ukrajnában, Magyarországon, Romániában, Szlovákiában a Judas Priest rajongók mindenhol óriási lelkesedéssel fogadják. Azt meg kell jegyeznem, hogy mi nem feldolgozásokat játszunk, hanem egy az egyben igyekszünk úgy játszani és úgy kinézni, mint a Priest.

3) Szerinted mi a Priest legnagyobb hozzájárulása a metal zenéhez?

Minden lemezük más és más, és mégis minden egyes lemezükben ott a Judas-varázs, bár Halford távozása után Riperrel inkább a keményebb vonalra léptek, de akkor is hamisitatlan Judas feeling volt, minden egyes albumnál tartogatnak számunkra meglepetést, akárcsak a legutóbbi, 'Redeemer of Souls' lemezen.

4) Zenészként hogyan hatott rád a Priest?

Egy dobosnak a Judas Priest egy igazi kihívás, legalábbis szerintem. Mert nem csak a 'Painkiller' csodálatos dobpartija komoly erőmérő, minden egyes számnak meg van a maga nehézsége, ezt igazán csak az tudja, aki próbált már Judas Priestet játszani.


Pazdera György
(ex-Pokolgép - basszusgitáros)

„Az egyik legfényesebb csillag az egyetemes rockzene egén"

1) Hogyan ismerkedtél meg a Judas Priest zenéjével?

Bár tudomásom volt, hogy létezik egy ilyen banda, halottam is egy-két dalukat, de különösebben nem érintett meg,  mint ahogy  a többi akkori újdonsült metál zenekar sem. Amikor aztán a Pokolgéphez kerültem ’84-ben, mindez gyökeresen megváltozott. Akkoriban a Gép a Priestet favorizálta elsősorban, ebből kifolyólag én is hamar megismerkedtem munkásságukkal.

2) Mit jelentett neked akkor, és mit jelent most a Priest?

Akkoriban a követendő példát jelentette mind megszólalásában, mind külsőségeiben a Priest. A heavy metal etalonja volt számomra. Manapság azonban már nem vagyok naprakész Judas Priestből.

3) Szerinted mi a Priest legnagyobb hozzájárulása a metal zenéhez?

A Judas Priest kétségtelenül a klasszikus heavy metal egyik legnagyobb hatású zenekara. A két gitár egyenrangú, egymást kiegészítő, tömbszerű megszólalása, valamint a dob és a basszus zenét kiszolgáló, egyszerű, alázatos lüktető ritmusa az újdonság erejével hatott. Az egészet megkoronázza Halford teljesen egyéni előadói stílusa, valamint a zenéhez tökéletesen illeszkedő külsöségek. Rengeteg követője volt és van, az egyik legfényesebb csillag az egyetemes rockzene egén.

4) Zenészként hogyan hatott rád a Priest?

Mindenképp pozitívan. Én addig főleg hard rock zenét hallgattam, ehhez képest a két gitár, a basszus és a dob is sokkal keményebb, lényegre törőbb hangzást eredményezett. Az akkori példaképeim, például John Paul Jones a Zeppelinből, vagy Gary Thain a Uriah Heepből dallamosabb, szabadabb basszusjátéka után a Priest letisztult, a zenéhez maximális alázattal közelítő, a harmónia alaphangjaira, esetleg orgonapontra szorítkozó basszusjátéka teljesen más dimenzióba helyezte a megszólalást. Persze ehhez kellett a két gitár brutál kemény megszólalása, és a dob szintén letisztult játéka is.


Gyenizse András
(ex-Pokolgép, ex-P.Mobil - dobos)

„A Priest egy útmutató volt"

1) Hogyan ismerkedtél meg a Judas Priest zenéjével?

Szerintem pontosan ugyanúgy, mint más korombeli rockerek. A mi generációnak ők voltak a "nagy négy" - Az AC/DC, az Iron Maiden, a Judas Priest, és a Motörhead - egy része.

2) Mit jelentett neked akkor, és mit jelent most a Priest?

Hogy mit jelentett? A Priest egy útmutató volt akkor is, most is. De főleg azokban az években, amikor Paksi Endre még a Pokolgépben játszott. Akkor csináltuk a számokat, amik aztán az első LP anyaga tették ki.

3) Szerinted mi a Priest legnagyobb hozzájárulása a metal zenéhez?

A dupla szólógitár használata, és a metal öltözködési divat kialakítása.

4) Zenészként hogyan hatott rád a Priest?

A válasz a képen.


Plósz József
(Rotor, DeeZEL - gitáros)

„A kazettás magnómat is a TV mellé készítettem,
és felvettem a koncertet"

1) Hogyan ismerkedtél meg a Judas Priest zenéjével?

Mivel elég későn fedeztem fel őket, a megelőző lemezeikkel így csak később ismerkedhettem meg, igaz, hogy már évekkel korábban is láttam a nevükket az AC/DC filmbéli plakáton, de sajnos akkor még nem figyeltem fel rájuk. Ha jól emlékszem 1984-ben egyik este volt egy koncert a magyar TV-ben ahol több nyugati rock-metal zenekar is fellépett pl.: Krokus, Def Leppard, Iron Maiden, Judas Priest, ami a szocializmusban nem volt megszokott! Emlékszem még a kazettás magnómat is a TV mellé raktam és felvettem a koncertet, ez volt az első élményem. Nem sokkal utána a szomszéd sráctól kaptam kölcsön egy furcsa grafikájú LP-t, ez volt a 'Defenders Of The Faith' és innen már nem volt visszaút, megkedveltem őket!

2) Mit jelentett neked akkor, és mit jelent most a Priest?

Először a fogós riffek, refrének és dallamos énektémák keltették fel a figyelmemet, de később már zenészként az ikergitáros témákat figyeltem jobban. Sokan mondják, hogy a ROTOR zenéje ezek miatt lett olyan amilyen, ráadásul Laci is ezeken nőtt fel, úgyhogy nem csodálkozom. Még most is osztjuk azt a véleményt, hogy a régebbi varázsból egész sok visszajött a reunionnal, pedig a "Ripper" Owens-es korszak is kimagasló volt!

3) Szerinted mi a Priest legnagyobb hozzájárulása a metal zenéhez?

Ezek a metálhimnuszok: Breaking The Law, Metal Gods,  Victim of Changes, Heading Out To The Highway, You’ve Got Another Thing Comin’, Electric Eye, The Sentinel, stb. Rob Halford hangja és énekstílusa, Glenn és K.K. gitártémái sok-sok zenekarnak mutattak példát.

4) Zenészként hogyan hatott rád a Priest?

Mint előzőekben mondtam, gitárosként elsősorban a gitártémákra figyeltem és figyeltünk. Próbáltunk hasonló, de mégis más hangokat kicsikarni a gitárjainkból több kevesebb sikerrel. Az énekes hihetetlen adottságait jól kihasználva a lírai énjétől a csontig hatoló sikoltásain át hihetetlen jól közvetíti a zenekar mondanivalóját. De etalonként tekintettünk a géppuskalábú dobosra és az atombiztos basszgitárosra is. Manapság is szívesen veszem elő a Metal God lemezeit és nem csak nosztalgiából!


Beloberk István
(Kalapács, EGO-Project - basszusgitáros)

„Ahogy volt egy kis lóvénk, azonnal elköltöttük
az Öcsémmel zenére az egészet"

1) Hogyan ismerkedtél meg a Judas Priest zenéjével?

A régi szép '80-as évek! Egy helyen a Bacsó Béla utcában volt egy maszek lemezbolt ahol mindenféle nyugati lemezt lehetett venni. Ahogy volt egy kis lóvénk, azonnal elköltöttük az Öcsémmel zenére az egészet. A japán koncert egy rock alapmű!

2) Mit jelentett neked akkor, és mit jelent most a Priest?

Akkor minden újszerű volt, amit csináltak: a hangzás, a zenei megoldások, a külcsín stb. Mai szemmel az akkori Halford imidzs egy kicsit "kék osztrigás", de vitathatatlanul óriási énekes, ezért az egész rockvilág elnézte neki.

3) Szerinted mi a Priest legnagyobb hozzájárulása a metal zenéhez?

Hm, azt a nagy halom metal alapslágert nem számítva?

4) Zenészként hogyan hatott rád a Priest?

Az ott hallottak az alapjaim. A jó metal zene nekem a mai napig az, ami tempós, karcos és dallamos. Ebből a receptből főzök huszönöt éve.


Tarca László
(ex-Pokolgép - dobos)

„Ennek a hatására tanultam meg a kétlábdob-technikát"

1) Hogyan ismerkedtél meg a Judas Priest zenéjével?

Ez egyértelműen 1983-ra tehető, amikor a Rockwellbe érkezett a Paksi Endre Pazdera Gyurit váltva. Endre mutatott nekünk több zenekart, köztük a Judas Priestet is.

2) Mit jelentett neked akkor, és mit jelent most a Priest?

Nagyon újnak tűnt számomra. A megszólalás és a látvány, sokkal jobban ütöttek, mint az akkori zenekaroknál. Az volt a metal aranykora, frissek voltak, és mindenképpen követendő példaként tekintettünk rájuk. Ma már persze kifutotta magát a zenekar, sőt a metal is undergrounddá vált, de amit tudnak, azt nagyon jól csinálják.

3) Szerinted mi a Priest legnagyobb hozzájárulása a metal zenéhez?

A két gitárosnak a játéka a közös szólók, és persze a rengeteg felütéses gitár riff.

4) Zenészként hogyan hatott rád a Priest?

Amíg a Dave Holland dobolt, mindig hiányoltam a két lábdobot. Ennek megfelelően a konkurens zenekarok is persze megpróbáltak mindent bedobni, hogy jobbak legyenek a királynál. Ennek hatására tanultam meg én is a kétlábdob-technikát.


Gubás Tibor
(Tirana Rockers - énekes)

Persze a csizmámban ZIP zacskóban rejtegetett whisky, meg a körülöttem terjengő fű illata is lehet, belejátszott a dologba"

1) Hogyan ismerkedtél meg a Judas Priest zenéjével?

Azt hiszem, a nyolcvanas évek elején hallottam először róluk, amikor a metal zenével kezdtem ismerkedeni. Előtte a Zeppelin a Purple és egyéb klasszikusok mentek nálam. Aztán a keményebb vonal kezdett érdekelni, mint a Metal Church, vagy a Helloween amiben egy kis ének és dallam még felfedezhető volt. A nyolcvanas évek végén egyszer Vancouverben egy haverom elrángatott egy Priest koncertre, talán a 'Turbo Lover' turné volt, na ott teljesen lenyűgözött amit láttam. Óriási színpadi show, Harley a stage-en, komoly pontos muzsikálás, alig hittem a szememnek. Persze a csizmámban ZIP zacskóban rejtegetett whisky meg a körülöttem terjengő fű illata is lehet belejátszott a dologba. (Akkoriban Vancouverben nem adtak alkoholt az arénás koncerteken ezért kellett becsempészni.) Minden esetre hatalmas élmény volt, mondhatni életem egyik legjobb koncertélménye.

2) Mit jelentett neked akkor, és mit jelent most a Priest?

Manapság már rendszeresen hallgatom. Azt nem mondanám, hogy minden új nótát ismerek, de rajta vagyok a dolgon. Nagyon tisztelem Halfordot, imádom a profizmust és a magabiztosságot, amit sugároz. Egy igazi tehetség, rendkívül termékeny, ugyanakkor a Priest akár más zenészekkel is - természetesen Mr Owens - pont annyira ott van a szeren. Ennél a két embernél jobban Priestet senki nem énekel szerintem. Tim "Ripper" Owensszel még egy turnén is volt szerencsém részt venni, zseniális a koma. Mindent egybe vetve a világon mindenképpen a legek közé tartozik a Judas Priest. Nagyon komoly munka és eredmény van mögöttük. Csakis a "nem vagyok rád méltó" és "lesütött szemmel kalapemelgetés" ami jár nekik.

3) Szerinted mi a Priest legnagyobb hozzájárulása a metal zenéhez?

Az emészthető metal megteremtőinek tartom őket a Maidennel együtt. Nagyon nagy dolgot alkottak. Ha nem lennének még mindig a hetvenes évek ikonjait hallgatnám. Nálam mindenképpen a metal alapjait rakták le. Ennél keményebb zenét manapság én már nem igen hallgatok.

4) Zenészként hogyan hatott rád a Priest?

Sikerült megértenem, hogy hol is az én helyem ebben a hatalmas zenei világban. Mi az, hogy igazi világszintű produkció, és mi kell ahhoz, hogy valaki tényleg komoly dolgokat vigyen végbe. Ekkora sztár csak akkor lehet valaki, ha rászánja az életét, és kizárólag a zenével foglakozik. Na persze az sem árt, ha jó helyre születik az ember fia.


Pintér Csaba "Pinyő"
(Pokolgép - basszusgitáros)

Nekem mindig is a precíz, pontos és
alázatos kíséret volt a fontos"

1) Hogyan ismerkedtél meg a Judas Priest zenéjével?

A mai napig tisztán emlékszem az első élményemre. 1980-ban kaptam ajándékba a 'Sin After Sin' albumot. Akkor voltam 13 éves. Nézegettem, forgatgattam, aztán feltettem a lemezjátszóra. Onnantól kezdve nekem a Priest a Metal.

2) Mit jelentett neked akkor, és mit jelent most a Priest?

Az előbbi mondataimban is benne van a válasz. A Metalt jelenti, így nagy betűvel. Sok zenét hallgatok, hallgattam, de a Priest adja nekem a legerősebben ezt az érzést.

3) Szerinted mi a Priest legnagyobb hozzájárulása a metal zenéhez?

Feszes kíséretek, dögös riffek, kiváló hangszerelés jellemzi a zenekart, ami - véleményem szerint és a hallottak alapján - nagyon sok zenekart megihletett és nagyon soknak mutatott utat arra vonatkozóan, hogy két gitárral hogyan is kell ezt csinálni.

4) Zenészként hogyan hatott rád a Priest?

Pont ugyanígy. Nekem mindig is a precíz, pontos és alázatos kíséret volt a fontos. Ezek mellé adjunk még földbedöngölős riffeket, egyedi énekhangot és kész is. Jöhet a headbang!


Lahovicz Zoltán "Puccer"
(Invader - gitáros)

Néha még ma is előkapunk bulikon egy-egy Judas-nótát."

1) Hogyan ismerkedtél meg a Judas Priest zenéjével?

15-16 évesen, '83-'84 körül vetettem meg anyámmal a 'Rocka Rolla' lemezt. Akkor még többször átjártunk Szabadkára, és ott lehetett ilyet kapni. Azt nem mondom, hogy levitte a hajam, de tetszett a boritója, meg hogy olyan nagyon külföldi volt. Aztán gyorsan, szintén innen a 'British Steel' és a 'Screaming' lemezeket is begyűjtöttem, és akkor, ott végem is volt. Megérkeztem.

2) Mit jelentett neked akkor, és mit jelent most a Priest?

Szerettem én akkor is, most is mindenféle jó zenét, de a rock műfajban nekem ez volt az alap. Persze, volt még mellette Deep Purple, Def Leppard, Nazareth és sorolhatnám estig. De valahogy mégis ez volt az igazi. Vad volt, hangos, jókat gitároztak benne. Ez volt az alap akkor, és szerintem most is! Aktív Priest követő voltam a 'Painkiller'-ig, aztán nagyon tetszettek a Ripper-es időszak lemezei, sőt a budapesti Ripper-es koncert is atom volt. Csak álltunk és néztük, hogy ilyen van?! Manapság is meghallgatom az új anyagokat, de nekem például a 'Nostradamus' kifejezetten fárasztó volt, a legújabb lemezen is tetszik néhány dal, de már nem mindegyik. Valahogy más lett a világ, más lett a zene. De az elvitathatatlan, hogy a Priest az a Priest marad, történjék bármi és játszanak bármit!

3) Szerinted mi a Priest legnagyobb hozzájárulása a metal zenéhez?

Talán annyi, hogy megteremtették. Ez azért elég, nem? Mind zenében, mind színpadképben, mind megjelenésben maradandót, és ma is követendőt alkottak.

4) Zenészként hogyan hatott rád a Priest?

Jóval később kezdtem zenélni, minthogy hallgattam, így olyat nem mondhatok, hogy meghallgattam ezt, vagy azt a nótát, és akkor egyből gitárt vettem. De szerintem aki valaha hallgatott Judast, és esetleg még szerette, szereti is, arra mindenképpen hatott valahogyan a dolog. A riffek, a ritmikák, esetleg a szólók, vagy csak a nóták felépítése. Néha még ma is előkapunk a bulikon egy-egy Judas nótát és eljátsszuk. Mert jó. Még mindig jó!


Vörös Gábor
(Omen, Piramis, Meltdown - basszusgitáros)
„Új fajta témák, új hangzás, új gitár riffek"

1) Hogyan ismerkedtél meg a Judas Priest zenéjével?

Már pontosan nem emlékszem, mert 34-35 éve volt, amikor meghallottam a 'British Steel' albumot. Valószínűleg a bátyám révén.

2) Mit jelentett neked akkor, és mit jelent most a Priest?

A Priest bár már korábban alakult, de csak jó tíz évvel később lett ismert banda itt. Akkor ezek a zenekarokk újaknak számítottak nálunk (Iron Maiden, Motörhead, Saxon). Ebből adódóan nekem ezek a dalok is újak voltak. Újfajta témák, új hangzás, új gitár riffek. Addig Zeppelin, Purple, Black Sabbath voltak.  Jók a mostani lemezeik is, de a 'British Steel-t és a 'Painkiller'-t nehéz túlszárnyalni.

3) Szerinted mi a Priest legnagyobb hozzájárulása a metal zenéhez?

A Judas Priest a Heavy Metal egyik alappilére. Következő kérdés?

4) Zenészként hogyan hatott rád a Priest?

Nagyon nagy hatással volt rám a zenéjük. Szerintem aki zenével akar foglalkozni, annak a Judas Priest kötelező lecke.


Fekete Szilárd
(Rotor, DeeZEL - dobos)

„A Redeemer of Souls az egyik legjobb JP album"

1) Hogyan ismerkedtél meg a Judas Priest zenéjével?

Ó ez már nagyon régen volt. A '70-es évek végén és a '80-as évek elején nem voltak még olyan lehetőségek, mint manapság. Akkoriban sokkal nehezebb volt zenéhez „jutni”. Nekem annyiban volt szerencsém, hogy apum akkoriban a miskolci Szűcs KTSZ elnökeként minden évben kijárt Frankfurtba egy ipari vásárra és a „kosztpénzt” mindig lemezekre költettem Vele. KISS, Maiden, AC/DC, stb. Egyszer hozott egy olyan válogatás lemezt - a boltban ajánlotta Neki az eladó - amin több más heavy metal és rockbanda mellett ott volt a Judas Priest Heading Out To The Highway című száma. Na, ettől rögtön padlót fogtam! Annyira mellbevágó volt, ahogy elindult az a riff. Gyakorlatilag csak ezt a dalt hallgattam erről a lemezről. Így kezdődött.

2) Mit jelentett neked akkor, és mit jelent most a Priest?

Érdekes módon - ha lehet ezt mondani - nekem most többet jelent, mint akkoriban. Mivel a baráti körömben mindenkinek volt valami kedvenc bandája, a Priest másnak „jutott.” Ismertük, kedveltük, állandóan elemeztük a megjelent lemezeiket, és néztük a Németországból beszerzett másolt VHS koncertvideókat. De én a Maident mindig jobbnak találtam. Persze a zene az nem verseny - erre én is rájöttem szép lassan - és átértékeltem mindent ezzel kapcsolatban. Szép lassan felfedeztem a JP értékeit. Sőt, emlékszem, amikor a Turbo album megjelent, a Judas Priest rajongó barátomat én győzködtem, hogy nagyon jó lemez lett az, csak más mint az eddig megszokott. Végülis minden addigi JP „kézjegyet” magán hordozott, csak  másképpen szólt mint a korábbi lemezeik. Sokakkal ellentétben, nekem a 'Nostradamus' album is tetszik, a 'Redeemer Of Souls' pedig az egyik legjobb JP album szerintem. Annyira sokat hallgatom, hogy már a hangzásával is egészen megbékéltem. 

3) Szerinted mi a Priest legnagyobb hozzájárulása a metal zenéhez?

Olyan dalokat írtak, amik a mai napig etalonnak számítanak. Ezek metalhimnuszok, olyan szerzemények, amelyek nélkül mindenképp szegényebbek lennénk. Victim of Changes, Heading Out To The Highway, Breaking The Law, You’ve Got Another Thing Comin’, Electric Eye, The Sentinel, Turbo Lover, stb. Napestig sorolhatnám, bőven tudnék még mit írni. Elég komplex életművel bírnak, az biztos. Arról nem beszélve, hogy egy olyan egyedi hangú énekes, mint Rob Halford már önmagában is elég nagy „hozzájárulás” a metal zenéhez. Másrészt Glenn és K.K. voltak azok, akik megismertették a világgal az ikergitározás fogalmát.

4) Zenészként hogyan hatott rád a Priest?

Nos, mindenképpen formálta a zenei ízlésemet, ez egészen biztos. Bármilyen zenekarom is volt, a próbákon mindig játszottunk valami Priestet. Igyekeztünk ellesni, hogyan oldják meg a dalszerkezetet, hogyan építik fel a páros szólókat stb. Persze szerettünk volna mindig egy olyan énekest, mint Rob Halford, de ugye ilyet nem találtunk. Mivel én dobos vagyok, önkéntelenül is a dobosokat figyelem meg elsőként egy zenekarban. Szakmai ártalom. Ami érdekes, hogy nem kedveltem különösebben a JP dobosait. Így ezek a srácok nem is hatottak rám igazán. Ráadásul Dave Holland kimondottan idegesített. Műmájernak tartottam, egyáltalán nem illett a zenekarba. Szinte rossz volt nézni, ahogy játszik. Viszont Scott Travis óta egészen más a helyzet. Egy igazi gőzmozdony ül ott hátul. A 'Painkiller' milyen gyilkos módon indul már! Na, az Ő játékát nagyon szeretem. Egy igazi metal dobos a fickó. Ian Hill egy etalon basszusgitáros a szakmában, teljesen jól egészítik ki egymást. Élmény lehet játszania minden gitárosnak egy ilyen ritmusszekcióval a háta mögött. Végezetül pedig csak annyit mondanék, hogy a Judas Priest az egyik kedvencemmé vált a hosszú évek alatt, és meghatározó zenekar még a mai zenei közegben is. És ez így van jól! 


Szűcs "Tüdő' Attila
(Judas Best - énekes)

„Halford évtizedek óta - mint énekes - a belső páholy tagja"

1) Hogyan ismerkedtél meg a Judas Priest zenéjével?

Ez megvallom elég régen tőrtént. Sok-sok évvel ezelőtt még bimbódzó énekes koromban egy akkoriban még kapitalista országban élő barátomtól kaptam egy kazettát, amin egy pacák valami embertelen hangokat csiholt ki magából. Erőteljes tenorisztikus hang volt, ami akkoriban az újdonság erejével hatott rám. Nem a hangmagasság lepett meg (az nekem is meg volt), hanem az az egyedi énekstílus, ami azóta is ennek az ipsének a sajátsága. Ez volt az 'Unleashed in the East' és Rob Halford. Aki ismer, az tudja hogy nagyon sokféle zenei stílust kedvelek és hallgatok, de Halford az évtizedek óta mint énekes, a belső páholy tagja. Valamit nagyon tud!

2) Mit jelentett neked akkor, és mit jelent most a Priest?

Igazság szerint (és ezért elnézést kérek) sosem voltam egy megveszekedett vérfan, de az első döbbenet után beszerzett első lemezek borultsága teljesen elvarázsolt. Nem biztos, hogy tudatosan, de lehet, hogy a későbbi énektémáimra, és zenei irányultságomra hatással voltak az első időkből való Priest-lemezek, mert valamilyen varázslatos módon amikor például a 'Sad Wings of Destiny' lemezt elkezdtem hallgatni egyből ráéreztem az azon hallható énektémákra és volt amikor előre dúdóltam a témákat ,vagy csak kevés eltéréssel prezentáltam a hangulatot énekileg. Sikerült ráhangolódnom!

3) Szerinted mi a Priest legnagyobb hozzájárulása a metal zenéhez?

Egyediség, feszes tempók, dallamos megjegyezhető énektémák, zenei és énektechnikai újdonságok és szerintem, ami a legfontosabb, egy olyan karakteres rockstílus kialakítása, ami az eltelt évtizedek alatt is mindvégig megismerhető és azonosítható a Judas Priesttel. Ez igazán csak keveseknek adatott meg. Akkoriban a brit szigetvilágban valami kellett, hogy legyen a levegőben, mert nem kevés karakteres rockbandát adtak a világnak.

4) Zenészként hogyan hatott rád a Priest?

Az én jó zenészbarátaim szerint a zeneirodalom meggyalázása, ha én hangszert veszek a kezembe, de félre a tréfával! Énekesként hatott inkább. Még például a 'Jezabel' lemez felvételei közben  volt, amikor Rob Halforddal együtt énekeltem, ezzel is felkészűlve a saját nem épp egyszerű énektémáimra, dallamvezetéseimre, refrénjeimre (ami szerencsére sokak számára ismerős), és ezt talán Rob Halfordnak is köszönhetem. Nem akartam utánzó lenni (az nem is ment volna) inkább az intonációját, ahogy megtolja a felsőbb hangokat, és közepes hangtartományokban való rafinált rekesztéseit (vastagításait) gyakoroltam, amikor azt szükségesnek találtam. Na és azok a balladák! Gyakorlatilag utánozhatatlanok, de szerintem nem is kell megpróbálni utánozni őket, hanem inkább a legnagyobb tisztelettel kell közelíteni a Judas Priest-dalokhoz mert letagadhatatlanúl egy stílust alakítottak ki és letörölhetetlenül az egyetemes Rocktörténelem szerves részévé váltak. RESPECT!


Molnár Máté
(Wisdom - basszusgitáros)

„A színpad széléről együtt néztük végig a koncertjüket Ralf Scheepersszel. Felejthetetlen élmény"

1) Hogyan ismerkedtél meg a Judas Priest zenéjével?

'Painkiller'-rel egyértelműen. Az egy olyan sokk volt a '90-es évek elején mindenkinek, hogy szerintem nem volt rocker, akit ne talált volna mellbe az a lemez. A Priest addig is egy ismert zenekar volt, de az a lemez tette őket szupersztárrá, és úgy gondolom, hogy a 'Painkiller' a mai napig is egy heavy metal alapmű. De hogy ez a kazetta hogyan került hozzám, arra már nem emlékszem. Lehet, hogy az MTV-n nyomatták a klipet róla, és utána szereztem be, nem tudom.

2) Mit jelentett neked akkor, és mit jelent most a Priest?

Én a '90-es évek elején találtam meg a zenei stílusomat, úgyhogy minden metal zenekar, amelyet akkor megszerettem, hosszú évekig nagy hatással volt rám. Tetszett az az iszonyat energia, ami belőlük áradt, azonban először csak 2003-ban láttam őket élőben, amikor Halford visszatért a bandába. Aztán 2008-ban már volt szerencsénk fellépni is előttük, testközelből láthattam a profizmust, ahogy az egész gépezet működött, és ami a végén egy hatalmas showban csúcsosodott ki. A színpad széléről együtt néztük végig a koncertjüket a Primal Fear énekes, Ralf Scheepersszel, felejthetetlen élmény.

3) Szerinted mi a Priest legnagyobb hozzájárulása a metal zenéhez?

Amellett hogy megalkották a stílus egyik alapművét, évtizedek óta járják saját útjukat, és mindig képesek megújulni. Rengetegen fogtak gitárt a kezükbe, vagy alapítottak heavy metal zenekart a hatásukra, és az ilyen dolgok azok, ami miatt ez a stílus mindig mindent túlél. 

4) Zenészként hogyan hatott rád a Priest?

Az első Wisdom lemezen is szerepel egy Priest ízű dal, melyet a korai időkben rengeteget játszottuk, és a közönség is nagyon szerette. Aztán később, amikor szegecses-bőrruhás imidzst találtunk ki a zenekarnak, rengeteg Priest fotót néztünk meg, hogy inspirációt szerezzünk belőlük. Ja és fontos még, hogy a 2011-es szigetes fellépésükön hallottam életem legjobb élő basszusgitár hangzását. Ahogy Ian Hill hangszere szólt, az maga volt a tökély.


Bátky Zoltán
(After Crying, At Night I Fly, BZ Project - énekes)

„Belépő volt a klasszikus metalnál durvább zenék világába"

1) Hogyan ismerkedtél meg a Judas Priest zenéjével?

Szégyellem, de a Priest nálam viszonylag sokáig kimaradt, a "brékindöló-brékindöló" kántálást persze hallottam többször, de az önmagában nem fogott meg. Viszont a 'Painkiller' lemez nyitása olyan szinten döngölt földbe, hogy azonnal követni kezdtem Júdás papjait. Ha úgy fogalmazok, hogy Júdás ministránsfiúja lettem, az eléggé fura képzettársításra ad okot… mindegy, már kimondtam. Szóval, természetesen a 'Painkiller' hatására vissza is ástam az életműben, és bár a brékindöló ma is olyan kommersz számomra, mint a Queen életműben a Radio Gaga, egy csomó kedvencet találtam minden korszakban.

2) Mit jelentett neked akkor, és mit jelent most a Priest?

Belépő volt a klasszikus metalnál durvább zenék világába. A Priesttől elindulva ismertem meg az US Power vonalat, ami nagyon sokat vett át, és fejlesztett tovább a Júdáspapok hangulatvilágából. Maga a Priest pedig továbbra is tökéletes, ha valami klasszikusan pengeéles zenével szeretném leborotválni a hallójárataimat.

3) Szerinted mi a Priest legnagyobb hozzájárulása a metal zenéhez?

Az ikergitár és a sivító ének. Persze ennyivel nem lehet kivesézni, de ez a kettő a lényeg. Addig a kétgitáros bandákban nagyjából ugyanazt a riffet, vagy sikamikát tolta mindkét gitáros, vagy mondjuk az egyik bontogatott egy akkordot, a másik meg rátolt egy power chordot. De ez a fifikás, direkt két külön szólamot használó riffelés, és persze az egymásnak adogatott, máskor meg egymással harmonizáló szólózás itt indult be igazán. Az pedig szintén a Pristnél bújt ki a ciki-kategóriából, hogy egy énekes a sztratoszféráig felmenjen úgy, hogy közben mégis férfias tud maradni.

4) Zenészként hogyan hatott rád a Priest?

Közvetlenül sehogy. Halford papához képest teljesen más a hangterjedelmem és tónusom, és általában zeneírás közben is árnyaltabban fogalmazok. Viszont közvetetten biztosan jelen volt, főleg akkor, ha két gitárossal felálló zenekarral írok, és írtam dalokat.


Szaládi Károly "Devil"
(Rebel - énekes)

„[A barátom] számára ez túl kemény volt, számomra viszont
a zenei Mennyországot jelentette"

1) Hogyan ismerkedtél meg a Judas Priest zenéjével?

Az első találkozásom a csapattal olyan ’79 környékére tehető, akkor jelent meg az 'Unleashed in the East' koncertalbumuk. Egy barátom jóvoltából jutottam hozzá ehhez az albumhoz, akkor még bakelit formájában. Számára ez a zene túl kemény volt, számomra viszont a zenei Mennyországot jelentette. Nagyon megfogott az a lendület, ami áradt a bandából. Ezt a lemezt, azóta is nagy becsben őrzőm. A fogós gitár riffek és a gonosz ének teljesen belém égett. Gyorsan megszereztem a korábbi albumaikat, a 'Rocka Rolla', a 'Sad Wings of Destiny', a 'Sin After Sin' és a 'Stained Class' volt, ami ezek közül is a kedvencem lett, de a lelassult albumaik annyira nem jöttek át nekem.

2) Mit jelentett neked akkor, és mit jelent most a Priest?

Akkoriban főként ma már nagy klasszikusnak számító bandákat hallgattam, mint a Deep Purple vagy a Black Sabbath. Amikor a Judast megismertem, már a kemény metal stílust tolták, ami egészen új volt számomra, és a zenei ízlésemet is átformálta. Ma már ők is a klasszikusaim közé tartoznak, bármikor szívesen hallgatom a zenéjüket. Mint zenész, példaképnek és etalonnak tartom a munkásságukat. 

3) Szerinted mi a Priest legnagyobb hozzájárulása a metal zenéhez?

A korábbi albumaikhoz képest a koncertalbum megjelenésével komoly változások történtek a zenekar zenei hangzásában, ami a műfaj stílusának változását jelentette. Addig a Priest és más zenekarok mai szemmel nézve hard rock zenét játszottak, ezután indult a Priest valódi metál ámokfutása. Zenéjük gyorsabb és keményebb lett.

4) Zenészként hogyan hatott rád a Priest?

Fiatal, kezdő zenészként a Priest felgyorsuló metal zenéje jelentősen befolyásolta a mai zenei ízlésemet. Valamennyi egykori zenekaromban és a mostani csapatomban, a Rebelben is meghatározó stílusjegy a power, amit a Priest is képvisel.


Makai László
(Apey & The Pea - dobos)

„Ripper hangját jobban szeretem, mint Halfordét"

1) Hogyan ismerkedtél meg a Judas Priest zenéjével?

'97-ben mikor kijött a 'Jugulator' lemezük az akkori zenekaromban a gitáros borzasztó nagy J.P. rajongó volt. Engem valahogy ez a heavy metal hullám annyira nem talált el, mert akkor már le se tudtam pattanni a Pantera 'Vulgar' és a 'Far Beyond' lemezeiről, szóval sok banda akkoriban nem tudott bezavarni, de a próbák után ahogy betettük a kazit a lejátszóba, elkezdődött a lemez és majdnem beszartam. Aznap este valami fos zenecsatorna leadta a 'Jugulator' lemez legelső klipjét a Burn In Hell című számra. Emlékszem, ahogy néztem kölyök fejjel, konkrétan lecsúsztam az ágyról és csak azon gondolkoztam, hogy a picsába lehetnek ezek ilyen kibaszott kemények és brutálisak? Imádtam ennek a lemeznek minden hangját!

2) Mit jelentett neked akkor, és mit jelent most a Priest?

Mint ahogy említettem, a 'Jugulator' lemez volt az első Judas-anyag, amit hallgattam. Lehet, hogy ezért engem meg fognak kövezni, de Ripper hangját jobban szeretem mint a Halfordét. Nyilván, ha a 'Painkiller' lemezt hallgatom elsőnek, akkor simán benne van a pakliban, hogy Halford lesz a nyerő, de nem őt hallottam. Azt mindenképpen tisztázni szeretném, hogy nem feltétlen nekem szól ez a banda, de szeretem őket, és mostanában egyre többet is hallgatom.

3) Szerinted mi a Priest legnagyobb hozzájárulása a metal zenéhez?

A legfontosabb, hogy a frontemberük egy olyan emblematikus személyiség, aki a világ talán egyik legellentmondásosabb énekese. Nem mellesleg olyan orgánummal rendelkezik, amiből szerényen szólva is nagyon kevés van. Az meg már csak hab a tortán, hogy ő volt az első, aki nyíltan bevallotta hogy meleg, ráadásul ebben a közegben, ahol mindenki a kemény és tökös menő csajozós szépfiút játszotta. De ha én meghallom a szót, hogy heavy metal, kérdés nélkül a Judas Priest jut az eszembe.

4) Zenészként hogyan hatott rád a Priest?

Nem feltétlen mondanám hogy a muzsikájukból sok mindent építettem  volna be  a dobolásomba, hiszen aki ismer az tudja, hogy nálam Vinnie Paul (Pantera) mai napig az első.


Molics Zsolt
(Cool Head Klan, ex-Sámán - énekes)

„Akkoriban volt egy szállóige: a metal a Judasnál kezdődik, és a Priestnél végződik"

1) Hogyan ismerkedtél meg a Judas Priest zenéjével?

Hát az első élmény az volt, hogy szakmunkás iskolába – ez 1981-82-ben történt – együtt jártam Sárközi Lalival, meg a Beloberk Zsoltival. Mindannyian zenélgettünk, meg cserélgettünk is lemezeket. És akkoriban történt, hogy valamelyiküktől kölcsönkaptam a 'British Steel' albumot, ami már nem ma volt (nevet). Rögtön megtanultuk a Breaking The Law-t játszani, mert ez számított a legnagyobb slágernek a lemezen.

2) Mit jelentett neked akkor, és mit jelent most a Priest?

Akkoriban volt egy szállóige: a metal a Judasnál kezdődik, és a Priestnél végződik. Bár ott volt az Iron Maiden, ők viszont inkább egy újvonalas metalbandának számítottak, és nem abból az igényes hard rockból indultak ki, mint a Priest. Számomra a metal éneklés is például egyenlő a Halforddal, és hál’ istennek az 1983-as dortmundi 'Heavy Metal Night'-ot leadták a magyar TV-ben. Korábban csak hallhattam a Priestet, de akkor láthattam is őket, és visszatérve Halfordra, lenyűgözött az elementáris éneklése és kisugárzása. A magas hangok használatát nyilván nem ő találta fel, de ezeket a nyílegyenes jéghideg penge hangokat tőle hallottam először. Ez nálam abszolút etalonnak számított, bár a dalokat Ripper is remekül megtanulta. Manapság pedig a Jorn Lande-féle énekstílus a kedvencem, de mindmáig óriási tisztelettel viszonyulok Rob Halford életműve felé. Bár az utolsó lemez miatt sok felületen kritizálták a teljesítményét, én azt mondom, ennyi idősen is bármelyik magyar énekest veri, és soha nem fog senki úgy énekelni, mint akár ő most. Mostanában pici aggodalmat is érzek miattuk. Számomra ők a metal Mozartja, és ha a generációjuk majd eltűnik, a büdös életbe ilyen bandák nem lesznek még egyszer.

3) Szerinted mi a Priest legnagyobb hozzájárulása a metal zenéhez?

Ők maguk a heavy metal. A Priest meg fog maradni egy kultikus zenekarnak, ha meghallom a nevet, azonnal egy agyonszegecselt ember jut az eszembe, és az ő pótolhatatlan karizmája. Én nagyon szeretem Tim "Ripper" Owenst is, de Halford gesztikulációját, előadásmódját és kisugárzását senki nem adhatja vissza.

4) Zenészként hogyan hatott rád a Priest?

Amikor 1986-ban megalapítottuk a Sámán együttest, próbálkoztam a magas hangokkal, és mindenképpen az inspirált, hogy a széles hangterjedelem a sava-borsa ennek a zenének. Ezért úgy éreztem, hogy ezt elemi erővel kell gyakorolnom. De a hangterjedelem mellett, a staccatós ének is tetszett, amikor Halford tördelte a témákat. Ripperhez meg egy olyan apró kötődésem van, hogy együtt énekeltünk egy dalt, amit én írtam. Ez óriási boldogsággal tölt el, hogy a Judas Priest zenéjének egy kis ágához ilyen módon kötődhetek.


Kovács Attila
(Chrome RT - énekes)

„Az egyediségre való törekvés szellemiségét
kaptam a Judas Priestről"

1) Hogyan ismerkedtél meg a Judas Priest zenéjével?

13 évesen egy barátom kapott egy külföldi válogatás kazettát, amit a kint élő rokonai állítottak össze. Ezt megmutatta nekem is és a kis MK27-en hallgattuk órákig oda-vissza. Ezen volt a Judas Priest is.

2) Mit jelentett neked akkor, és mit jelent most a Priest?

Akkor hihetetlen energiákat mozgatott meg bennem. Tudtam és éreztem, hogy ez egy különleges csapat, bár a szövegeiket nem értettem akkor. Most ha meghallom a régi Judas Priest dalok bármelyikét is, a szívem mindig gyorsabban ver, és a nosztalgikus érzések mellett az is megfogalmazódik bennem. hogy ez a zene örök ifjú! Mindig aktuális!

3) Szerinted mi a Priest legnagyobb hozzájárulása a metal zenéhez?

Az egyedi és utánozhatatlan hangorgánum. Mindig ámulattal hallgatom, még most is.

4) Zenészként hogyan hatott rád a Priest?

Ez nagyon összetett kérdés, tini fejjel irányt mutatott, és egyből megfogott. Talán ez is hozzájárult, hogy én is rockzenész lettem. Zenész fejjel a keménységét, és nyers őszinteséget tudtam beépíteni a "szenzoraimba", de tudatosan soha sem próbáltam hasonlatosat alkotni. Tisztelem az egyediséget! Az egyediségre való törekvés szellemiségét kaptam a Judas Priesttől. És most már azt is tudom, hogy "a rockzene fiatalít".


Gábor András
(Ozone Mama - gitáros)

„A korai Judas Priest jóval tökösebb volt,
mint a '80-as évek hajmetál bandái"

1) Hogyan ismerkedtél meg a Judas Priest zenéjével?

Egy haveromnak volt meg a Judas Priest 'Painkiller' című kazettája, amit miután megmutatott, rögtön át is másoltam. Ezt megelőzően egyszer hallottam róla egy számot a rádióban (Metal Meltdown), majd megláttam, hogy a dal ezen a kazettán rajta is volt, egyből rágerjedtem.

2) Mit jelentett neked akkor, és mit jelent most a Priest?

Mire a JP engem elért, addigra már hatalmas AC/DC és Iron Maiden rajongó voltam, az általános iskola végéről beszélünk. Egy ideig nem foglalkoztam a zenekarral, csak miután Rob Halford előrukkolt Fight nevű formációjával, akkor kezdtem ismét érdeklődni és komolyabban beleásni magam a Judas Priest munkásságába. Számomra ugyanakkora jelentőségű klasszikus metal zenekar, mint a szintén az abból az időszakban feltűnt Thin Lizzy, Whitesnake, Boston, Bachman Turner Overdrive, vagy Rainbow. 

3) Szerinted mi a Priest legnagyobb hozzájárulása a metal zenéhez?

Szerintem ez a 3 dal: Delivering The Goods, Living After Midnight és Breaking The Law.

4) Zenészként hogyan hatott rád a Priest?

A korai Judas Priest szerintem jóval tökösebb volt, mint a '80-as évek hajmetál bandái. (Na jó, kivétel ez alól a Tesla.) K.K. Downing és Glenn Tipton mindketten hatalmas gitárosok, nagyon bírtam a riffjeiket, a V-alakú gitárjaikat és nekik jobban állt a szegecses bőrkabát, mint más bandáknak. Rob Halford pedig egy fantasztikus énekes, számomra ő és Bruce Dickinson testesítik meg az emblematikus brit metal-hangot.


Ádám Attila
(Tales of Evening - billentyűs)

„Az ember sorsa eldőlhet egy jó dal hallatán.
Nekem a Painkiller ilyen volt."

1) Hogyan ismerkedtél meg a Judas Priest zenéjével?

Egy falubeli, jó cimborám régóta nagy, megszállott rock és heavy metal gyűjtő és egyben egy “lexikon”. Nem tudok tőle olyat kérdezni, amire ne tudná a választ dátumokkal, dalcímekkel, koncertekkel, tagokkal kapcsolatban. Rajta keresztül ismertem meg ezt a világot először, és így találkoztam először a Judas Priest zenéjével is. Ez a középiskolás éveimre tehető. Végem lett. Nem ültünk be ezek után olyan kocsmába, ahol nem volt a zenegépben Painkiller.

2) Mit jelentett neked akkor, és mit jelent most a Priest?

Egy kicsit nehéz erre a kérdésre úgy válaszolnom, hogy teljes mértékig hiteles legyek, mivel ők már jóval az én születésem előtt olyan lemezeket írtak, amelyek a mai heavy metal műfajra óriási hatással vannak. Így inkább őszinte leszek. Amikor megismertem őket egyet jelentett egy olyan nézet és világkép kialakulásával is, ami közvetve, de meghatározza az ember életét. Minden túlzás nélkül mondom ezt. Olyan hatást gyakorolt rám, ami miatt elkezdtem a rockkal, metallal megismerkedni, ami miatt nem volt kérdés, hogy később az "őrült” cimborákkal megyek koncertre, mint a dizsibe ugrabugrálni. És ez, ha jobban belegondolsz, hozza magával a többi dolgot, természetesen ezt sem közvetlenül, de érezhető, hogy az ember sorsa eldőlhet egy jó dal hallatán. Nekem a Painkiller példál ilyen volt. Ha meghallgatom, ma is ilyen. Bárcsak még több emberhez juthatna el zenéjük.

3) Szerinted mi a Priest legnagyobb hozzájárulása a metal zenéhez?

Olyan alapokat fektettek le, amelyek a heavy metal több ágazatát nagy mértékben meghatározza. Nem is lehet ezt olyan egyszerűen szavakban kifejezni. Azok a riffek, ritmikák, melyek tőlük származnak “alapfogalomnak” számítanak a műfajon belül. Sokan próbálták és próbálják utánozni azóta is, de nem sok sikerrel. Ha ez akaratlan, akkor is így van. Ez persze nem baj, hanem ellenkezőleg, ez is azt támasztja alá, hogy olyat alkottak, ami tényleg maradandó és örök.

4) Zenészként hogyan hatott rád a Priest?

Megismerhettem egy olyan közeget, zenei irányzatot, ezáltal embereket, zenekarokat, amik megváltoztattak mindent és a lehető legjobb irányba terelték a "zenei létem”. Ez már örökre elkísér mindenhova.


Kleineisel Márk
(Pokolgép - dobos)

„Rengetegszer előkerül egy-egy Judas-felvétel a turnébuszban."

1) Hogyan ismerkedtél meg a Judas Priest zenéjével?

Édesapámnak rengeteg régi metalkazettája van, aztán még a „lázadó” korszakom hajnalán próbált meggyőzni, hogy nem csak a Metallica létezik. Én meg betettem a lejátszóba a 'Ram It Down' kazettát, és akkor durr, rögtön letépte a fejem a nyitódal kezdő sikítása. Talán ez volt az első zenekar, amit a Metallica után szívesen hallgattam, de akkor még nem alakult ki az a tipikus rajongás. Pár évvel később aztán láttam egy ’83-as koncertfelvételt, a Hell Bent For Leather ment, és azóta is tart az őrület.

2) Mit jelentett neked akkor, és mit jelent most a Priest?

Elképesztő energiákat adott, és ad a mai napig. Éjjel-nappal ez szól, szeretném őket végre élőben is látni, remélem most sikerül! Hogy mit jelent még? Mostmár azt az érzést is jelenti, amikor a zenekarral utazva mindenki együtt bólogat a jellegzetes Tipton-Downing gitártémákra, hangolódva ezzel is az esti bulira, hiszen rengetegszer előkerül egy-egy Judas koncertfelvétel a turnébuszban.

3) Szerinted mi a Priest legnagyobb hozzájárulása a metal zenéhez?

Nemcsak zeneileg határozták meg totálisan a műfajt, az imidzsét is ők adták. Ha ők nincsenek, valószínűleg én sem rohangálnék két hetente szegecsekért, hogy minél jobban csilloghassak a koncerteken. Meg az az energia, ami belőlük mindig is áramlott a koncerteken, felrobbantja a színpadot. Ha mindenféle látványelem nélkül játszanának Halfordék, akkor is hatalmas élmény lenne őket nézni, és szerintem ez is nagyon fontos része a metalnak.

4) Zenészként hogyan hatott rád a Priest?

Korábban hajlamos voltam kicsit túlbonyolítani a dobtémákat, a „kevesebb néha több” elvet például abszolút a Priest számlájára lehet nálam írni. De ott van például a Victim Of Changes… Ahogy azok a kiállások élőben megszólalnak, egyszerűen hihetetlen, már ebben az egy dalban is van egy csomó olyan elem, amit én is próbálok beépíteni a játékomba.

Készítette: Csemény 

Legutóbbi hozzászólások