Muse: Drones

írta Adamwarlock | 2015.07.01.

Megjelenés: 2015

 

 

Kiadó: Warner Bros.

Weblap: http://muse.mu

Stílus: Modern/alternatí­v rock

Származás: Egyesült Királyság

 

Zenészek
Matthew Bellamy - ének, gitár, szintetizátor Christopher Wolstenholme - basszusgitár, vokál Dominic Howard - dobok
Dalcímek
01. Dead Inside 02. [Drill Sergeant] 03. Psycho 04. Mercy 05. Reapers 06. The Handler 07. [JFK] 08. Defector 09. Revolt 10. Aftermath 11. The Globalist 12. Drones
Értékelés

Amihez a Muse hozzányúl, az hangos siker lesz. Embertömegek állítják, hogy a brit modern-prog-alter trió a millennium utáni évek legnagyobb úttörője és messiása, a gitárzene megmentője. Sokan meg egyszerűen rühellik őket, mert „azé’ ez mán mégse igazán rock”. A fanyalgások ellenére azonban kijelenthető, hogy ma a Muse azon kevés zenekar közé tartozik, akik műfajtól függetlenül képesek a széles néptömegekhez szólni úgy, hogy valóban továbbhorgolják a rockzene történetének fonalát. Ez pedig igazán tiszteletreméltó a csapatban: nem akarnak visszafelé tekintetni azzal, hogy az adott műfaj kőbe vésett kliséit ismételgetnék.

Mondom ezt úgy, hogy a kifejezetten kísérletezőnek szánt, 2012-es ’The 2nd Law a csapattól elvárt színvonal felszínét is alig-alig kapargatta meg, és a túlzásba vitt U2-kopírozás, valamint az éppen aktuális zenei trendek beépítése kifejezetten kárára vált a lemeznek. Szerencsére idén változott a helyzet, és a ’Drones’ sokkal inkább erőltette a jó öreg gitárhangzást, bár a Muse-atyaúristen, Matthew Bellamy által ígért „vissza a gyökerekhez” mentalitásról szó sincs a 2015-ös kiadvány esetében. Az előző lemez dubstep betétei után kifejezetten üdítő volt hallani olyan elemeket, mint a Psycho-n végigdübörgő nyers gitárriff, vagy a Reapers rock 'n' rollos attitűdbe mártott hard rock kiállásai. Mint minden Muse-lemez esetében, itt is meg kell jegyezni, hogy néha már bántóan másolják le a Queent, de az én véleményem az, hogy ők az egyetlen banda széles e vidéken, aminek ez jól áll, lásd a mostani kiadvány Mercy, Defector és Revolt című tételeit. A U2-ról sajnos még mindig nem tudtak leakadni, de az előző lemezhez képest szerencsére ebből is sikerült visszavenni.

A ’Drones’ hangulata tehát sokkal letisztultabb, egységesebb és rockosabb lett, ami kifejezetten használt a csapatnak, bár a sajtóvisszhangja – az előző lemezhez hasonlóan – elég vegyesre sikerült (azért megjegyzendő, hogy a tekintélyesebb sajtóorgánumok rendre pozitívra értékelték a lemezt). Ez valószínűleg annak köszönhető, hogy 2015-ben a Muse egy konceptalbummal állt elő, ami a modern háborúk elszemélytelenedését és ezáltali még inkább kegyetlenné válását hivatott körbejárni. Ezzel mindjárt két probléma is akad. Először is a dalszövegek néhol fájóan klisésre és elcsépeltre sikeredtek, másodszor pedig ez „a háború márpedig rossz dolog” duma már nagyon lejárt, és az sem frissíti fel, hogy a Muse nem a sárban egymás arcán taposó katonák harctéri horrorát, hanem a harcászati eszközökké váló és egyszerre az ember elméjének metaforájaként szolgáló drónok és a modern kor orwelli agymosottságának világát mutatja be.

Összességében tehát jót tett a Muse-nak, hogy kissé visszavettek a kísérletező kedvükből, és egy erőteljesebb, gitárorientáltabb lemezzel álltak elő, ami egyértelmű előrelépés a ’The 2nd Law’ után, viszont a ’The Resistance’ és a ’Black Holes and Revelations’ színvonalát nem sikerült ezúttal sem elérni. A koncepció örvényében szerencsére megtaláljuk a vérbeli Muse-hangzást képviselő darabokat a The Handler és konkrétan zseniális The Globalist személyében, amik – a hibái ellenére is remek – albumot a kiváló kategóriába emelik.

Pontszám: 8

Legutóbbi hozzászólások