Évtizedelő + - 1980: Nem csak a heavy metal éve volt

A Dire Straits azon zenekarok táborát gyarapí­tja, melyeket mindenki ismer. A rockzenét kedvelők elsősorban a "Money For Nothing" cí­mű, keményebb hangvételűnek is mondható dal alapján, a táncolni szeretők a "Walk Of Life"-ért, a finom andalí­tó lí­ráért rajongók pedig a "Romeo and Juliet", vagy a "Brothers In Arms" dalok miatt szeretik a zenekart. A csapat ismertsége abból is fakad, hogy amikor a fent emlí­tett, vagy bármelyik Dire Straits nóta felhangzik, azonnal tudni lehet, hogy csakis erről a zenekarról lehet szó. Mark Knopfler "főnök úr" senkivel össze nem téveszthető énekhangja és gitárjátéka - borí­tó böngészés nélkül is - azonnal tudatja a hallgatóval, milyen lemezt is helyezett be a lejátszóba. A melódikus, időnként folk és blues elemekkel tűzdelt rock and roll alapra helyezett muzsikát játszó Dire Straits karrierjének indulásáról egy gyönyörű anekdota kapott szárnyra. E szerint 1977-ben egy esős napon Angliában, egy akkor népszerű rádió szerkesztő postaládájában landolt egy audio kazetta. Mivel ekkoriban tombolt a szigetországban a punk láz, és Dunát, illetve Temzét lehetett már rekeszteni a sok-sok polgárpukkasztó csapat termékével, nevezett szerkesztő ránézett a borí­tóra, és amikor meglátta, hogy Dire Straits (Tönk szélén) van ráí­rva, azon meggyőződéséből fakadóan, hogy biztos megint a királynőt és a kormányt fúrja egy zenekar, azonnal félrerakta az anyagot. Egyik nap, amikor hazaért, belépve a lakásba egy gyönyörű, addig még soha nem hallott stí­lusú muzsika dallamai áramlottak felé. Kiderült, hogy a takarí­tónő háttérzeneként helyezte a magnóba Dire Straits szalagját. Innentől pedig már egyenes volt az út. A dalok azonnal felhangzottak a rádiókban, jött a szerződés, stb. Ez a történet persze lehet, hogy nem egészen igaz, az azonban biztos, hogy Mark Knopfler egy olyan időszakban jelentkezett ezzel a muzsikával, amikor a rádiókból a punk ömlött a hallgatóra és a finomabb, intellektuálisabb dallamokért rajongók csak néhány "lerágott csontot kaptak." A Dire Straits első lemeze azonnal óriási siker lett. A Mark Knopfler-gitár, ének, David Knopfler-ritmusgitár, billentyűs hangszerek, vokál, John Illsley-basszusgitár, vokál, és Pick Withers -dob felállású zenekar bemutatkozó munkája eddig 15 millió példányban kelt el világszerte. Igazi, maradandó slágert, egyet tartalmazott csak. A "Sultans Of Swing" a csapat teljes pályafutása alatt szerepelt a koncertrepertoárban. A finom melódiákban gazdag, elgondolkodtató szövegvilágú muzsika egy űrt töltött be a zenevilágban. Knopfler elbeszélő stí­lusú éneklése, és leheletfinom gitárjátékáért rajongtak az érző lelkületű zenerajongók. Második Communiqué cí­mű lemezük egy kicsit kevésbé lett népszerű, bár ezen is megtalálható egy örökérvényű darab, melynek cí­me "Once Upon a Time In The West". 1980-ban azután megérkezik a "Making Movies", mely újra meghozza a tomboló sikert. Csak az USA-ban több, mint 1 millió példány lelt gazdára. Pedig nem voltak túl jók az előszelei a mű létrejöttének. A felvételek elkészí­tése után David Knopfler távozott a zenekarból. Abból, hogy neve fel sem került a borí­tóra, arra lehet következteni, hogy a válás nem volt túl békés. Ekkor a Dire Straits hivatalosan mindössze három zenészt számlált: Mark Knopfler mellett, John Illsley és Pick Withers alkották a tagságot. 1980-ban még nem volt divat hosszú albumokat készí­teni. A Making Movies is mindössze 37 percig és 39 másodpercig veszi igénybe a hallgató türelmét. Ez alatt az idő alatt viszont egy igazi Dire Straits esszenciát kapunk. A "rock and roll szekciót" az indí­tó, középtempós, némi latinos beütésű "Tunnel of Love", a rock and rollt az andalgással vegyí­tő "Expresso Love" és a táncparkettek ideális társa, a vérbő rockyban utazó "Solid Rock" képviselik. Természetesen a rock and roll műfajt is egyénien értelmezi Mark Knopfler. A táncolható ritmusokra country-blues stí­lusú gitárjátékot fektet, amely í­gy azonnal új dimenziót nyit ebben a zenei világban. A "Skateaway", Knopfler szavalására épülő, tört ritmusú dal, kicsit már előrevetí­ti az 1985-ös világsiker, a "Brothers In Arms" album világát, mí­g a "Hand in Hand" és a "Les Boys" azt az életérzést adja vissza, mintha szerelmi bánatunkban a kocsmapultra támaszkodva hallgatnánk a kissé andalí­tó, de mégis ritmusos zenét játszó helyi bandát. Az album legnagyobb sikerű dala, a Dires Straits egész pályafutásának is egyik alapköve. A "Romeo and Juliet" az "elbeszélő Konpfler" tipusú szerzemények tárát gazdagí­tja. Az azonnal beépülő és többé elfelejthetetlen alapdallamra érkezik "Mr. Mesemondó", aki időnként párbeszédekkel tarkí­tott történetét lenyűgöző módon adja elő. Közben a dal felgyorsul, majd ismét lelassul, néha úgy érezzük, hogy vége, de azután tovább hömpölyög, sok-sok hangulatváltozáson megy keresztül. Fogalmazhatunk úgy is, hogy nem csak a szöveg, de a zenei kí­séret is mesél. Teszi mindezt egy tökéletes, végletekig kidolgozott hangszerelésben, telis tele érzelemmel, gondolattal, finomsággal. A "Romeo and Juliet" a könnyű zene történelmének egyik legkiemelkedőbb lí­rai darabja. Kedvenc kifejezésemmel élve, "ha csak ez az egy dal lenne a lemezen, az akkor is alapmű lenne". A Dire Straits pályafutása ezek után még egyszer el tudta érni a Making Moves magasságát. Igaz, hogy akkor túlszárnyalta és a szupersztár kategóriába repí­tette Mark Knopflert és társait. Ez az album a "Brothers In Arms", de ez már 1985 története... Brinyó