A Forest Of Stars: Beware The Sword You Cannot See

Kétélű fegyver műfajok határainak fittyet hányva alkotni, hiszen ha a sok egymástól nagyban különböző elemből felépülő muzsikát nem sikerül közös nevezőre hozni egy jól eltalált hangulattal, történettel, arculattal vagy ezek ötvözésével, akkor csak egymásra hányt ötleteket kapunk, ami magában értelmezhetetlen és így élvezhetetlen. Az ilyen műfajorgiákat felvonultató zenekarok közül kevesen képesek igazi dalokká formálni a nagyszámú ötletet, de akik képesek rá, azok rendre valami nagyon különlegeset és izgalmasat alkotnak. A tavalyi év során talán a Dust Sculptures új lemeze emelkedett ki leginkább az ilyen jellegű korongok közül és most befutott az A Forest Of Stars új alkotása, melyre én már rá is sütném az év lemeze billogját, ha még csak nem a tavasz elején járnánk.

Az angol társaság negyedik nagylemeze tökéletes példája annak, hogy kell egy ennyire széles zenei skálán mozgó anyagot szórakoztatóvá és bárki számára befogadhatóvá tenni. Mert az A Forest Of Stars nem csak hanyagul egymásra hány néhány black metal klisét, hogy aztán valami folkos hegedűkísérettel és léleksimogatóan angyali női énekkel a lemezkiadók számára is eladható termékké gyúrja. Ennél sokkal átfogóbb, mélyebb, velősebb, kifinomultabb muzsika ez, ahol a black metal alkotja az alapot, de innen kiindulva már nincs több határ.

Ami összefogja a produkciót, az az erős, kiforrott hangzás, a viktoriánus Angliára kihegyezett imázs, valamint a szövegek. A héttagú zenekar már önmagában formabontó felállás, de hogy mennyire ízlésesen, egyedien és innovatív módon képesek a hegedűt, a fuvolát, a zongorát vagy éppen a csellót belecsempészni az infernális metal riffek közé, az egészen elképesztő. A legkegyetlenebb black metal formálódik itt pszichedelikus progresszív rockká, gyötrelmes folk vagy fennkölt avantgárd muzsikává, esetleg magába forduló goth metallá, és ha mindez nem lenne elég változatos, akkor érkezik Curse, aki vokalizálásával egy skizofrén rémálmot képes megeleveníteni. Ha kell, acsarkodik és üvölt, mint egy igazi északi black metal frontember, vagy magából kikelve, elmeháborodott Nick Cave módjára szaval és suttog, de tisztán is képes énekelni, ha a dal éppen azt követeli.

Neki biztosít tökéletes kontrasztot Katheryne gyengéd hangjával és dallamaival, és amíg az énekesnőkkel felálló metal zenekarok jelentős hányada nem képes elkerülni a giccsesség posványát, addig az A Forest Of Stars festőien és elegánsan illeszti művészetébe a magához láncoló, kíméletes, nyugtató hangot. De Katheryne több mint egy énekesnő, aki a szépséget csempészi a zenébe, ugyanis a hegedűn és a fuvolán is mesterien játszik, ráadásul az előbbit olyan keserves hangon képes megszólaltatni, akárcsak Warren Ellis (Nick Cave and the Bad Seeds), így nagy szerepe van abban, hogy a végeredmény az őrület határát karistoló, varázslatos mestermű lett.

A lemez hangzását épp olyan sajátos, mint az azon hallható muzsika. A gitárokat modern stúdióban rögzítették, így a hangzás is éles, harapós, míg a dobot egy öreg kőből épült templomban, a hegedűt, a fuvolát valamint a zongorát pedig egy nagy belmagasságú viktoriánus házban vették fel, ezért ezeken a hangszereken ül valami ódon kosz, ezzel is hozzájárulva a nem mindennapi élményhez.