Chris Rainbow már a szivárványon túl

írta CsiGabiGa | 2015.03.03.

Chris Rainbow énekes, akinek nevéhez Alan Parsons Project albumok sora és néhány Camel vendégszereplés is fűződik, pár napja hunyt el, 68 éves korában.

 

 

Parsons a saját honlapján tette közzé az alábbi bejegyzést:

"Nagyon szomorú lettem, amikor olvastam a hírt Chris Rainbow távozásáról. Csodálatosan tehetséges énekes volt, az Alan Parsons Project soundjának szerves része. Eric Woolfsonnal, aki a billentyűsünk és társszerzőnk volt, csak "egyszemélyes Beach Boys"-nak hívtuk. Vicces történeteire, mimikai képességére és vidáman ötletes frázisaira mindig emlékezni fogok. A közös munka vele mindig nevetéstől volt hangos. Nagyon fog hiányozni."

Rainbow az 1979-es 'Eve' lemezen kezdett együtt dolgozni az Alan Parsons Projecttel, mely egybeesett karrierjük felívelésével. Ugyan általában csak egy-két dalt énekelt albumonként, de az APP többszólamú háttérvokáljának szerves része volt egészen a 'Gaudi' lemez utáni feloszlásig.

Ez idő alatt Chris szintén felvett néhány dalt és turnézott a Camellel, hozzárulva a ’The Single Factor’ (1982) és a ’Stationary Traveller’ (1984) lemezek sikeréhez, és Jon Anderson szólólemezein is megjelent. A hetvenes évek második felében kiadott pár (3) szólóalbumot is

Rainbow 1946. november 18-án született Christopher Harley-ként Glasgow-ban. Halálának oka jelenleg ismeretlen.

Legutóbbi hozzászólások