Vámos Zsolt - A letett Kard, avagy pengeélen a rockzenészek sorsa

Vámos Zsolt, a Kard egykori és a Run For Power – Gary Moore Emlékzenekar gitárosa a Kard feloszlásáról, a magyar könnyűzene helyzetéről, a zenészek lehetőségeiről nyilatkozott magazinunknak.

„Mindenkinek szíve joga magában minősíteni embereket, zenészeket, produkciókat, de... Ma már nincs első, második, „sehányadik” vonal. Elmúltak azok az idők, amikor tisztán képességek, tehetség, és letett névjegyek, eredmények alapján lehetett osztályozni személyeket, produktumokat. Hiszen kb. 20 éve annak az esélye, hogy megmutassa magát bárki is, mit érez és gondol a világról a zene eszközeivel, nagyon beszűkült. De ezt csak az tudja, aki maga is kőkeményen benne volt vagy van ebben a folyamatban. Civilként, laikusként, illetve olyan amatőrként, aki a fő hivatása mellett esetleg szórakozásból zenélget, nem lehet objektív, reális képe erről az egészről. Könnyű kívülről megmondani a tutit és nagy alapigazságokat kreálni. Benne kell lenni a folyamatban éveken, sőt évtizedeken keresztül, és a saját bőrön lehet megtapasztalni, majd azután véleményt formálni, persze, ha van értelme. De szerintem nincs.

Kalapács Józsi sok olyan gondolatot megosztott, amelyekkel én is egyetértek, de szeretném kiegészíteni a saját nézőpontommal, ha nem baj. Persze én nem vagyok akkora karriert bejárt és akkora népszerűséget szerzett előadó, mint Józsi, de az elmúlt 30 évem, 80 nagylemez és pár ezer koncert után talán van némi rálátásom erre az iparra. Igen, ipart mondok, hiszen teljesen más a motiváció és a megvalósítás a könnyűzenében ma, mint volt réges-régen egy messzi galaxisban…

1. Meggyőződésem és tapasztalatom, hogy kialakult egy könnyűzenei maffia kis hazánkban, amely teljes mértékig uralja az összes területet, amelyen jelen kellene lenni minden produkciónak, amely eredményesen akar működni hosszabb távon. Konkrét ismereteim vannak arról a kb. 15-20 személyről, akik eldöntenek mindent, és akik betöltenek minden pozíciót, akár lemezkészítésről, dalírásról, koncerteken való fellépésekről, dalokban való közreműködésről, médiában való megjelenésekről van szó. Ez a tisztán anyagi haszonszerzésből létrejött érdekszövetség bezár minden kaput azok előtt, akik nem az ő szájízük, illetve érdekeik szerint akarnak valamit alkotni és megmutatni a közönségnek. Plusz ennek a hálózatnak vannak állandó kiszolgálói is, a szó igazi értelmében, akik mindenhol ott vannak, függetlenül attól, hogy a produkció szakmaisága és színvonala mit kíván meg. Pont. Ezért aztán szinte minden dal ugyanúgy szól, ugyanolyan uniformizált, felesleges veszélyes hulladékká válik. Természetesen tisztelet a kivételnek!
2. A közönség jó része mesterséges agymosásnak van kitéve a média által, melynek a következménye többek között az ízlésvilág elkorcsosulása, degradálódása és a divatmajmolásba való belemélyedés. Ennek legfőbb jellemzői: olcsót, eldobhatót, gyorsan. De ez már kezd lerágott csont lenni.
3. Általános érdektelenség van sok tekintetben, hiszen vannak jó páran, akik már belefásultak abba, hogy nem kapnak semmi értéket, így nem is nagyon törekszenek a számukra kielégítő élmények felfedezésére. Ezt mutatja többek között például az is, hogy kényelmesen ráklikkelnek több százan az események közösségi portálokon való megosztásaira (sajnos mára szinte csak ez maradt az egyetlen reklámozási felület, lehetőség), váltig állítva, hogy részt vesznek pl. a koncerten, ezzel ellentétben viszont csak töredékük jelenik meg. Mi a Kard zenekarral többször jártunk úgy, hogy közel 800-an jelölték be a koncertet, hogy részt kívánnak venni, ezzel szemben, aki tényleg el is jött, ennek csak töredéke volt. Ezután jogosan felvetődik a kérdés bennünk, hogy akkor mi a f..nak kavarunk annyit. Az emberek anyagi helyzetébe itt most nem érdemes belemenni, de véleményem szerint az sem teljesen úgy van, ahogyan azt sokan hirdetik, csak alaposan körbe kell nézni.
4. Túl sok a zenekar, az előadó. A főként a két kereskedelmi televízió által 4-5 havonta újabb és újabb mesterségesen kreált „tehetségek” folyamatosan lefednek mindent. Az összes városi rendezvényre, falunapra ezeket hívják, hiszen cirkusz kell a népnek. A fesztiválokra pedig szintén lehetetlen bejutni, mert rendszerint a szokásos nagynevű művészeket akarják, függetlenül attól, hogy már a könyökén jön ki sokaknak, másoknak meg mindegy, csak részegen tudjanak fetrengeni napokon keresztül. Marad tehát a sörözők 2x2 métere, ahol a kocsmatulaj rendszeresen rászól a zenészre, hogy „vegye mááá” halkabbra a gitárt, hisz a kedves vendég nem hallja, ahogyan elvágja a rántott szeletet a késsel, vagy a hangfalak rezonanciája befolyásolja a poharak zengését koccintáskor… és slussz.

Talán kevesen tudják, hogy a Kard lemezt zeneileg szinte teljes mértékben én írtam, hangszereltem, feljátszottam, felvételeztem, kevertem, masteringeltem szerény körülményeim között, hiszen nem volt rá szinte semmi pénz, de megfelelő körülmény se. 7 hónapom ment rá, de egyáltalán nem bánom, hiszen ismét sokat tanultam közben, a belső kényszerről nem is beszélve. Nagyon élveztem Józsival a közös munkát, a felénekléseket, az agyalásokat és közben álmodoztunk, hogyan fog ez élőben megdörrenni. Józsi dalszövegei és gondolatai a világról nagyon megfogtak és inspiráltak, szinte észre sem vettem, hogy elment egy csomó hónap... az életemből is, miközben csinálhattam volna mást, kereshettem volna mással több pénzt, de így döntöttem és vállaltam a bizonytalant. Azonban képmutatás lenne azt állítani, hogy nem bíztam benne, hogy ezzel akár sikeresebb is lehetek és a bevétel oldalról is megéri, mert mégiscsak munkát, energiát és pénzt raktam bele, a szellemi „termékről” nem is beszélve. Bebuktam alaposan, megint.

2010-ben csatlakoztam a Hardhoz, melynek az előéletéhez nem volt közöm, így nem is nagyon foglalkoztatott. A svéd Björn Lodinnal való munka érdekelt, plusz arra is kíváncsi voltam már nagyon, hogy ha a lemezünk külföldön megjelenik, akkor hogyan értékelik szakmailag és a közönség szempontjából is a munkámat egy teljesen másként működő közegben. Amikor kijött a lemez, nagyon bizakodóak voltunk. Rendszeresen jöttek a külföldi cikkek, kritikák angol, német, svéd, japán stb. területről, rádióktól, különféle médiáktól. Nagyon sok és nagyon jó kritikát kaptunk a lemez is és én is. Ezekről most nem írok, mert sokak szemében nagyképűnek tűnnének. De ezek tények.

Azonban a Hardnál is megvoltak azok a pontok, amelyek a működést előbb megnehezítették, később pedig lehetetlenné tették és megpecsételték a sorsát. Hiába ment el ott is egy évem a lemezkészítéssel, Svédország és Magyarország közötti e-mail- és file-váltásokkal, telefonokkal, kirepülgetésekkel, kinti stúdiómunkával, a végére csak a tapasztalat maradt. Kényszerűen sodródtam az eseményekkel anélkül, hogy konkrétan bele tudtam volna szólni.

Ezután jött a Kard Józsival, amely jó ötletnek tűnt, majd ez lett belőle.

Kár most már mindenféle agyalás, hogy mit kellett volna még tenni, de én most is úgy érzem, és meggyőződésem, hogy a rám háruló feladatot elvégeztem és megtettem minden tőlem telhetőt. Sajnos az utolsó koncertünket nagyon rosszul éltem meg, mert egy kemény két hónapos betegség kellős közepén voltam, amely teljesen meggátolta, hogy jó élményekkel zárjam ezt a fejezetet. Elnézést is kérek azoktól, akik esetleg nem azt kapták tőlem, amit vártak.

Lassan kezd az az érzésem lenni, hogy a körülöttem zajló dolgokon kívül valamiféle átok ül rajtam, vagy a jó ég tudja. Biztosan én is sokat hibáztam, mert emberből vagyok, de azt tudom, hogy tudok olyan dolgokat a „könnyűzenéről”, amit csak kevesen. Ezt a kijelentésemet mindenki értelmezze, ahogyan akarja, már nem különösebben érdekel. Egy kemény útkereszteződéshez érkeztem, ahol hamarosan döntenem kell, hogy folytassam-e egyáltalán a zenélést, mert úgy tűnik, hogy az értékrendemre és szakmaiságomra nincs igény. Legalábbis abban a közegben nincs, ahová most kényszeríteni akar a sors.

Akit esetleg érdekel, hogy az elmúlt 30 évben miben vettem részt, akár első vonalbeli sztárzenekarról, akár session-közreműködői munkáról legyen szó, kérem, nézzen rá a weboldalamon a diszkográfiámra, ITT megteheti.

Ettől függetlenül mindenkinek minden jót kívánva köszönöm a megtisztelő figyelmet.”