Moonlight Agony: Silent Waters
Christer "Zigge" Pedersen - basszus
Robert Willstedt - dob
Kalle Landin, Rickard Petersson - gitár
David í
kesson - ének
Martin Mellström - billentyű
01. Leaving Solitude
02. You Betrayed Me
03. Soulless
04. Through the Desert Storm
05. The Dark Era
06. I'm Alive
07. Room 101
08. Different Stories
09. Bloodred Sails
10. Solemn Waters
Bevallom, a Moonlight Agony első lemeze igencsak elment mellettem, pedig az énekes, Chity " vándormadár" Somapala általában tisztes iparosmunkákhoz szokta adni a nevét - hangja a közepes lemezeket is eltolja egy fokozattal a jó irányába. A srí-lankai pacsirta azonban - rossz szokásához híven - nem tudott gyökeret ereszteni - , az új dalnok , David í kesson azonban példásan pótolja híres elődjét, hangja jóllehet nem olyan sokszínű, jól illik az alapvetően komor, nehéz zenei világhoz. ( Időközben egy másik csere is történt a felállásban: Christofer Starnefalk basszusgitáros helyére Christer "Zigge" Pedersen érkezett a Dragonlandból). A csapat előző albumát abban a stúdióban nyomta fel, ahol Tom "elégikushangulat" Englund a főnök: jelen recenzió tárgyán ha nem is közvetlenül, de még mindig érződik a Mester hatása.
Az alapvetően súlyos, telt hangzás - sok kétlábdobbal- áraszt némi epikus gótikusságot, ám a billentyűk gazdag játéka csipetnyi neoklasszikus színezetet is ad a daloknak - olyan, akár középkorinak is mondható világi hangulatot, melyet az egyik legjobb számban , a Betrayed Me-ben hallhatunk. A gótika említésénél persze nem lehet elmenni anélkül, hogy ne említsük a Paradise Lost nevét - Milton kedvenc csapatának finom dallamérzéke ott sejlik a refrénekben, némi Dream Theateres riffeléssel egyetemben.
Jóllehet, a csapat nem talált fel semmit, amit ne hallottunk volna már más lemezén, az ismerős összetevőket olyan szerencsés komplexitásban tálalja, ami nem üli meg még az ínyenc zenehallgató gyomrát sem. A progresszivitás mellett remekül bújnak meg a hagyományosabb progresszív-power részek, melyek fantáziadús kérdezz-felelek vetélkedőt játszanak a szigorúbb elemekkel. A billentyűk ízlésesen szolgálják ki a riffeket, szerepük azonban nem korlátozódik unterman segítésre, az instrumentális részekben elegendő teret kapnak az egyébként tömény hangzás színesítésére.
A hagyományos prog-power elemekhez- s ez a másik dolog, amiért nem lehet pusztán egy legyintéssel elintézni a fiúkat - ötletesen kevernek egy-egy olyan komponenst, ami feldobja, frissé teszi a tálalt dallamokat. Hol a már említett, középkorias hangulat, hol egy komorabb, dehumanizer jellegű sci-fi lehelet fúj némi terminátori fagyot a hangfalakba, olyan szervesen illeszkedve a számok világába, ami nem lehet a véletlen műve. A leginkább figyelemre méltó "ínyencség" azonban a Different Stories durva power -thrash riffelésébe illesztett "zenedobozos" musical-es hangulat, némi horror filmes attitűddel: a legtöbb szinfónikus metal csapat a fél kezét odaadná egy ilyen eltalált és természetes momentumért.
Legnagyobb erénye a lemeznek az említetteken kívül mégis a dallamformálás - ebben igen sokat tanultak Englund mestertől, sőt, némileg elszakadva az Evergrey-es jellemzőktől, egy rájuk jellemző világot hoztak létre. Az olyan szám, mint a The Blood Red Sails a maga szinte kánonos refrénjével - melyre úgy terül rá a súlyos, power riff, mint a viharfelhő a kék tavacskára - ékesen bizonyítja a fiúk tehetségét, s egyben rávilágít arra is, hogy a svéd másodosztályban is sztárok fociznak.
Kellemes, egyéni ötletektől sem mentes, ám mégis hagyományosnak mondható dallamos, prog-power lemezt hallhatunk a Moonlight Agony -tól, - remek dallamokkal, bika riffekkel, tehetséges énekessel és megbízható hangszeres szekcióval-, melyben a refrének minden bizonnyal mosolyra fakasztják azokat is, akik némileg elkomorulnak a súlyosabb, komplexebb zenei világtól.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- 1743 olvasás
Oszd meg barátaiddal és ismerőseiddel: