Prey: Journey Under the Dark Clouds

írta ProblemChild | 2014.12.25.

Megjelenés: 2014

 

 

Kiadó: Szerzői kiadás

Weblap: https://www.facebook.com/preyHUN

Stílus: Stoner metal

Származás: Magyarország

 

Zenészek
Mátyás Gábor - ének, gitár Bodri Dávid - gitár Juhász Péter - basszusgitár, vokál Berczi Benjámin - dobok
Dalcímek
01. Walker 02. Kitchen Story 03. Cleaner 04. Boom Theory 05. Others 06. Deaf Wall 07. Emptyness 08. Soul Closed in Time
Értékelés

Július 31., csütörtök, 21:15: állunk, por, meg sör a kezemben, Tarja felemás érzést hagyott koncertje után amolyan „lássuk” arckifejezéssel kotrunk a színpad elé, megnézni a FEZEN-re Veled győztesét. 21:30: a sebtiben lehajtott malátától fulladozva (muszáj volt csápolni, na) rázom a hajam, ugrálok, és egyébként is „aztakurvaélet”. 21:55: mi az, hogy vége? Épp csak kezdtem belemelegedni... na, takarodtok vissza, és játsszátok el szépen újra az egészet… Október 21.: Facebookon megkérem a Prey-t, küldjenek nekem a debütáló ’Journey Under the Dark Clouds’ című lemezükből…

Matematikailag bizonyított tény, ha a megjelent lemezek számának köbgyök alatti értékét elosztjuk a Hubble állandóval, megkapjuk a kritikaírásra fordítható időt (mely függvényt képez a lelécelt barátnők és szeppukut elkövető főszerkesztők szorzatával, de ez bonyolult). Szóval el lehet képzelni, mit kell egy zenekarnak produkálnia, ha biteken csúszva kuncsorgok egy lemezért... Valami ilyesmit:

A lemez hatalmasat dörren az elején, konkrétan a fejem tépi. A srácok bármi intró nélkül, az egyik legjobb szám legjobb riffjével indítják az albumot. Mintegy előre szólva, hogy itt most valami történni fog. Legszívesebben minden dalnál leírnám: a gitárhangzás fenomenális. Egyszerre amerikai, súlyos, sűrű szövete van, mégis hagy levegőt, helyet a dallamoknak, emellett kifejezetten durva tud lenni (mondjuk Juhász Péter basszerja is sokat támaszt rajta). Szóval a lemez: a Walker tempója nagyon talál, a verze igazi bólogatós, a refrén amolyan lassan őrjöngős, a kiállás pedig pont jó helyen. Persze rá lehet fogni, hogy panelekből építkezik, de távolról se mondhatjuk, hogy unalmas lenne. A szóló (oh, az a gitársound…) kimondottan fílinges, ujjgyakorlatok helyett a kreativitás kerül előtérbe. Mátyás Gábor és Bodri Dávid ha kell, meg tudja tekerni az ujjait, de érezhető, hogy dalokban gondolkodnak. A Boom Theory-ban szólója pl. kis nyújtás után egész jól veszi fel a verze bluesos, swinges (!) lüktetését. De lesz itt thrash, sláger, és kilencvenes évek is. A srácok ügyesen egyensúlyoznak: a lemez úgy változatos, hogy közben stílusban marad.

Pont a megfelelő terep Mátyás Gábor hangjának, ez a legdallamosabb repedt ködkürt, amit az utóbbi időkben hallottam. Remekül mászik az arcba, vagy üvölt ki a pincéből, igaz, használhatná kicsivel bátrabban, színesebben is. Van még benne tartalék: a Soul Closed in Time-ban majdhogynem az egykori Crash Test Dummies orgánum köszön vissza (csipetnyi Cobainnel megfejelve). Komolyan, ez a dal beleférne egy ’94-es MTV European Top 100-ba (akkoriban még ott is zene ment… Tényleg!). A ’Soul az albumon ugyan közvetlenül a másik lassú után következik, ám az annyira más ízű, hogy ez sem fogható fel komoly hibának. Az Emptnessről egyébként is elsőre a Staind ugrott be: ugyanaz a melankolikus lendület viszi végig a számot, bár itt talán kicsit szabadabban. Hol egy játékos gitár villan elő a szöveg alatt, hol a kávás pergő ad blues-érzést, beindul, visszaül, a végére pedig ráad mindet, amit tud. De ugyanezt az építkezős hangulatot éreztem a Deaf Wallban is. A dal (megint csak) beledörren a kezdésbe, nyakleszakító riff, némi ütemtörés ad egy enyhe progos érzést (na meg a középrész), a refrén emel, kiüvölt, és a végére érzem, ahogy tégláról téglára felépült valami.

A lemez minden dalának – és magának a lemeznek is – határozott íve van, ráadásul majd’ minden ív más formájú. A Walker robbanó nyitása után a Kitchen Story egy kifejezetten szellős témával indul, onnan megy fel a stoneres zúzásba, és nem is enged ki a végéig. Maga a dal nem hat annyira erősnek (vagy én nem vagyok fogékony épp erre az irányvonalra), és az is lehet, hogy csak a nyitódalhoz mérten ereszt le, de tény, kicsit laposnak hat (bár a refrénre itt is gazdagon dolgoznak a nyakizmok).  Érdekes párosítás a Cleaner és a Boom Theory is. A lemez 3. és 4 száma úgy olvad egymásba, hogy alig veszem észre a váltást (nem kellene 1 mp-es keverésre állítani a lejátszót, te marha – a számítógéped), és ez általában nem sok jót jelent. Épp írnám, hogy ezek kissé egyformára sikerültek, mikor rájövök, hogy a Cleaner egy kifejezetten ugrálós, badass érzetű dal, míg a Theory 50%-ban egy durván túlvezérelt pszichedelikus bluest játszik egy tüdőgyulladásos énekes, akinek valami nehezet ejtettek a lábára. Hogy a fenébe lehetne ez a két dal egyforma?! A srácok, átcsesztek a palánkon,  ezért bosszúból le se írom, mennyire odavagyok ezért a swinges érzést váltó, lassú tombolat refrénért.

Ahogy a többiért is. A ’Journey-n’ mindegyik refrén rohadt jó.  Ha van is néhány hiba a lemezen –néhol kiszámítható (kiállás az egyébként állat Others-ben), vagy kissé repetitív (Kitchen Story, verze) –, a következő refrén úgyis visszaránt a fogaskerekek közé. Jó az album! Egy alapvetően energikus, üvöltözős zene, ami pont azokat az elemekkel vegyül, amiket jó hallgatni. Megvan a karaktere, ereje, kellőképp játékos és elég bátor kikacsintani saját falai mögül. (És a szövegekkel se lőttek mellé.) Néhány elsőlemezes kehe akad benne, de ha a srácok ezzel a lendülettel, nyitottsággal, szívvel folytatják, komoly az esély, hogy kivágják a saját útjukat. Az ötlet jó, a tehetség megvan hozzá, az irányt is sikerült belőni, most már csak csinálni kell. Nyugi, ez lesz a legnehezebb… A hangmérnök bácsit pedig le ne cseréljétek, „profi”, magyar lemezek zokognak vigasztalhatatlanul a sarokban.

(Talán észrevettétek, kimaradt a zenekar egyetlen ülő tagja. Egyik ok, hogy nem egy szólista típus, viszont hibázni se hallom, tehát olyan, mint a ház alapja: nem beszélünk róla, amíg nem nagy a córesz. Érzi, adja a groove-ot, de nem tolja le a többieket a színpadról. Másik indok, hogy a Prey feliratú lábdob nemrégiben gazdát cserélt: Berczi Benjámintól Bence Auszmann vette át a stafétaverőt.)

Pontszám: 8

Legutóbbi hozzászólások