"Az elhivatottság a legfontosabb": Interjú Krcsmarik Steew-vel

írta Hard Rock Magazin | 2014.10.19.

Október 22-én az Ozirisz, a Cherokee, az End of Paradise és az In-Dock részvételével rendezik meg a Hard Rock Fesztivált. A Club 202-ben ízelítőt kaphatunk majd a ’SorsBár’ című zenei anyagból, mely a Káoszkarnevál trilógia első darabja. Szerzője a Twisterben és Noa Rock mellett is megfordult Krcsmarik Steew, az IN-Dock zenekar alapítója. Őt faggattuk a részletekről.

 

 

Hard Rock Magazin: Ha meg kéne említened pályafutásod fontosabb állomásait, melyek lennének azok?

Krcsmarik Steew: Akkor és ott minden fontos nekem, amit csinálok. Mindenből tanultam, mindenhol fejlődtem lelkileg és zeneileg egyaránt. Szerencsés vagyok, hogy azokkal az emberekkel dolgozhattam együtt, akikkel. Mégis vannak mélyebb nyomok, mint például a Pribil Gyurival, Dandó Zolikával és Horváth Bálinttal való munkák és a velük kialakult barátságok. Rengeteg dolgot tanulhattam tőlük, köszönet érte. A dalszövegírásba Bartók Krisztián, a TNT, Galambos Dorina, Tóth Vera és Tóth Gabi mellett rázódtam bele. A Noa Rock is egy fontos lépcsőfok volt, az ’Emlékgyilkos’ volt az első anyag, amelyen a dalszerzés és a dalszövegírás mellett zenei rendező, felvételvezető, hangszerelő is lehettem. A keverést és a masterelést is én készítettem első ízben. Kemény volt, de rengeteget tanultam belőle. Az IN-Dockba már úgy vágtam bele, hogy mindezen a téren már magasabb szintre jutottam. Az a szépsége ennek a hivatásnak, hogy ha elég kreatív mer lenni az ember, akkor mindig fejlődhet, épülhet.

HRM: Nemrégiben majdnem a teljes IN-Dock legénységet lecserélted. Mi a legfontosabb dolog, amit elvársz azoktól, akik veled akarnak dolgozni?

KS: Azért nem az egészet. Az énekes és gitáros poszton lettek változások. Szerintem ez a két legérzékenyebb pontja egy zenekarnak. Elhivatottság nélkül ezek az én világomban nem létezhetnek. Valamiért nagyon nehezen találok rá azokra az emberekre, akik igazán megfelelőek volnának, ezért is lesz az IN-Dock zenekarból IN-Dock csoport. Mindenkinek kevés a szabadideje a hétköznapi harcok közben, így viszont csak egy középszerű produkcióra futná, amit meg én nem szeretnék. Ezért az alapzenekar – Hornyák Balázs, Heit Gáspár és jómagam – mellé több énekest (Mókos Tamás, Fóti Gabee stb.) és gitárost (Kun Laci stb.) sorakoztatunk fel. Így végre megvalósíthatom a régi tervemet, egy három lemeznyi anyagból álló rockfantáziát, mely Káoszkarnevál címen készül. Az első rész a ’Sorsbár’ címet kapta, a második a ’Tükörálarc’, a harmadik pedig a ’Lélekhatár’ elnevezéssel kerül felvételre. Jelenleg e három anyagnak a keverékével koncertezünk, és gyakorlatilag a színpadokon ölt majd végleges formát az egész darab, amit terveink szerint 2016-ban adunk elő teljes egészében. A kérdésre is válaszolva: az elhivatottság a legfontosabb, amit elvárok azoktól, akik velem egy úton szeretnének haladni.

HRM: Melodikus hard rockban mozog az IN-Dock, a célközönség így meglehetősen tág. De mégis: kinek írod elsősorban a dalaidat?

KS: Elsősorban magamnak kezdtem el dalformába önteni a gondolataimat, aztán ez másoknak megtetszett, így felbátorodva csinálom mindazoknak, aki nyitottak rá és örömüket lelik benne. Nincs célközönség, de nyilván a rockra fogékony hallgatóknál találhat be a zenei önkifejezésem.

HRM: Beszéljünk az új lemezről. Mit takar a cím, a Sorsbár?

KS: A Sorsbár a létezés egy metaforája. Nem a jelentése a fontos, inkább az üzenet, amit magában hordoz, és amit mindenki úgy értelmez, ahogy szeretne. Kicsit prófétikusan írom a szövegeimet, de semmiképp nem oktató jelleggel. Ez az anyag is, mint a másik kettő, az emberi lélekben lejátszódó érzések sorozata. Mindannyiunkban többen élünk és itt a földi létezésben sokszor nem értjük magát az életet, ezért is Káoszkarnevál a gyűjtő cím. Tehát az első, Sorsbár címen létrejött anyag is majd 2016-ra nyeri el végső formáját, addig különálló dalok halmaza, ami így is élvezhető, de ha majd a helyére kerül minden, akkor nyeri el az igazi formáját.

HRM: Milyen formában jut majd el az anyag a nagyközönséghez?

KS: Szeretnénk netes terjesztést, mellette pedig a koncerteken fizikai valójában is eljuttatnánk az érdeklődőkhöz a dalokat. Október 22-én, a Club 202-ben a Hard Rock Fesztivál keretén belül lesz a ’Sorsbár’ lemezbemutatója, bár ezt inkább egy lemezanyag-megmutató koncertnek kéne nevezni. Lemezbemutató alatt én egy önálló látvánnyal bíró, felépítésében is izgalmas előadást értek, ami csak akkor jöhet létre, ha a produkciónak már van egy igen erős bázisa. 22-én 11 dal fog elhangzani, két szám erejéig pedig Fóti Gabee (Velvet Seal) is csatlakozik hozzánk. Mondjuk úgy, hogy ez egy „dalismeretterjesztő” este lesz részünkről, amire mindenkit nagy szeretettel várunk!

HRM: Turné? Egyéb tervek?

KS: Tervek mindig vannak. (nevet) Turné vagy inkább fellépés-sorozat jövő tavasztól várható. A tervek között szerepel még idén egy ún. „stúdiókoncert”, a következő két anyag rendezése, felvételei, próbái és színpadra állítása. Még legalább két évig folyamatos dolgozni fogunk ezen az anyagon, ami a közönség előtt fog végső formát ölteni. Aki figyeli az IN-Dock csoportot, az részese lehet ennek a folyamatnak.

Készítette: Boltsek Andrea

Legutóbbi hozzászólások