Dream Theater: Breaking The Fourth Wall (Live From The Boston Opera House)

írta karpatisz | 2014.10.08.

Megjelenés: 2014

 

 

Kiadó: Roadrunner Records

Weblap: http://www.dreamtheater.net

Stílus: Progresszí­v metal

Származás: USA

 

Zenészek
James LaBrie - ének John Petrucci - gitár és vokálok John Myung - basszusgitár és Taurus pedálok Jordan Rudess - billentyűs hangszerek Mike Mangini - dobok
Dalcímek
Act I False Awakening Suite (Intro) 1. The Enemy Inside 2. The Shattered Fortress 3. On the Backs Of Angels 4. The Looking Glass 5. Trial Of Tears 6. Enigma Machine (Mike Mangini dobszólójával) 7. Along For The Ride 8. Breaking All Illusions Act II 9. The Mirror 10. Lie 11. Lifting Shadows Off a Dream 12. Scarred 13. Space-Dye Vest 14. Illumination Theory Ráadás: 15. Overture 1928 16. Strange Déjí  Vu 17. The Dance of Eternity 18. Finally Free
Értékelés

A 2014-es évet koncertezéssel töltötte a Dream Theater. Hogy mégse maradjunk kiadvány nélkül, a tavaly megjelent album dalait bemutató amerikai turné bostoni állomását egy filmfelvétellel pezsdítették fel. Ez így önmagában a zenekarnál még sima, hétköznapi dolog lenne, úgyhogy kellett még egy kis fűszer, és a világ egyik leghíresebb zenészképző intézete, a Berklee College Of Music hozzájárult egykori professzora, Mike Mangini és zenekarának produkciójához.

A műsor a False Awakaning Suite videójával indul, de nem értem, miért egy „kibelezett” változatot került a DVD-re. Itt csak a billentyűszólamok hallhatóak, pedig a tavaly megjelent lemezen mind a négy hangszeres szerepelt a számban. A vetítés után rögtön startol a The Enemy Inside. Hosszú idő kellett ahhoz, hogy ezzel a dallal megbarátkozzak, és bár az élő változat itthon is nagyot ütött, de itt valahogy a hangzás hiányosságai egy pici rossz ízt kölcsönöznek a dalnak. Egyértelműen és tisztán csak a billentyű, a dobok és az énekszólamok hallhatóak. A gitár- és basszussávok valahogy egy mélytónusú tömör masszába zsúfolódnak össze. Sajnos nem javul a dolog Mike Portnoy-féle AA Saga öttételes szvitjének záró darabjánál sem, a The Shattered Fortress ettől függetlenül valahogy mégis megfogott. Méghozzá Mike Mangini játéka miatt. A pontos és bivalyerős ütéseken túl iszonyat látványosan dobol, helyenként még áll is a hatalmas szerkó mögött. A háttérben azonban olyan apró értékeket véltem felfedezni, ami a 2010 óta jelenlegi is működő felállásra eddig nem volt jellemző, nevezetesen: improvizációs részeket építenek a dalokba. Ebben az esetben Jordan Rudess volt, aki ezt véghez is vitte: nemcsak a szólóiban, de a kíséretekben is kiszúrhatunk egy-két olyan hangot, amit eddig nem.

Az ’A Dramatic Turn Of Events’ és a ’Dream Theater’ albumok dalaira épített első részben még egy olyan pillanat van, amikor ismét egy ilyen improvizációs meglepetés ér, mégpedig a sokak által bírált ’Falling Into Infinity’-n hallható Trial Of Tearsben. Persze nem okozok meglepetést, ha azt mondom, hogy ismét a billentyű mágus az elkövető. A színpadon középre állva, Zen Rifferével hergeli a közönséget. De az Enigma Machine-be beépített önálló dobszóló is ismét letaglóz. Nagyon örültem, hogy több kameranézetből is láthatjuk a villámkezű és -lábú dobprofesszor játékát. Az első blokk végén, a Budapesten látott vetítések itt elmaradtak, és nem értem, hogy extraként miért nem kerültek fel a második lemezre – emiatt egy pici hiányérzetem van a kiadvánnyal kapcsolatban.

A nyári koncert alkalmával is jobban vártam a második részt, mint a koncert első felvonását. Érdekes ez a dolog, mert amióta ismerem a zenekart, az ’Awake’ valahogy elment mellettem. Csak a 20. évfordulóan ért be nálam a lemez. A Budapest Parkban a korong teljes második felét hallhattuk és most a bostoni koncertfilmen újra átélhetjük az élményt. Ez azért is kuriózum, mert 13 év alatt egy rakás olyan felvétellel ismerkedtem meg, ami valamilyen módon különleges volt, és ha budapesti koncert is volt a sorban, és készült DVD a turnén, akkor olyan produkció láthattunk rajta, amiről a magyar közönség még csak álmodni sem mert. Ezúttal viszont szinte minden egyes dal ugyanaz, mint amit mi is láthattunk a Budapesten. Ahogy a kezembe kaptam a DVD-lemezeket rejtő kiadványt, rögtön ahhoz a részhez ugrottam, amikor a Space-Dye Vest megszólal. A turnéhoz választott műsor igazi különlegesessége, hogy húsz év után most hangzott fel nagyközönség előtt Kevin Moore szerzeménye. Az élő változat kibővült a végén John Petrucci gitárszólójával, de összességében a stúdióban rögzített változathoz közeli verzióban játsszák a dalt.

Hogy mért ugrottam rögtön a műsorban, annak egy oka volt, nevezetesen, hogy egy szimfonikus zenekar és egy kórus is besegített, hogy a Dream Theater valami igazán különlegeset adjon majd a rajongóinak az új koncertfilmen. Az emlékeim sajnos elég rosszak voltak, hiszen a ’Score’-on hallható zenekar produkcióját zenész szemmel és füllel hallva pocséknak tartottam. Az a zenekar ott nem tudta, hogy valójában mit is csinál, csak eljátszotta a hangokat, amiket a kottapapíron eléjük tettek. Eme félelmem akkor illant el, amikor Jordan Rudess még a hazai buli előtt mondta, hogy a szólóalbuma után ismét Eren BaĹŸbuÄŸgel dolgozik, aki betanítja az Illumination Theory zenekari betétjét a Berklee World Strings és a Berklee Concert Choir zenészeinek. Az ifjú török muzsikus kiváló munkát végzett, és végre olyan minőségben szólal meg a vonósokból és fúvósokból álló nagyzenekar, ahogy egy ilyen produkcióhoz illik. Ha választhatnék egy művet, biztos, hogy ez lenne az, amivel megmutatnám, hogy az amerikai ötösfogat miért olyan különleges élőben, és mit tettek le az asztalra a 2013-2014-es világkörüli turnén.

Ha már évforduló, akkor szintén meg kell említeni, hogy a ’Metropolis Pt.2: Scenes From A Memory’ bizony 15 éve jelent meg. Most négy dalnyi kivonatot kapunk a konceptalbumból, amelynek előadásánál szintén ott volt a nagyzenekar és a kórus is. Itt már nem érzem annyira fenomenálisnak az előadást, mert érzésem szerint egyszerűen nem jut hely a zenei szövetben egy olyan jellegű bővítésre, amit a vonósok és a kórus adnának. Bizonyos részekben sajnos csak látni lehet őket, hallani már kevésbé. A kórus szerepe itt minimálisra csökken, egy-egy tátogásnak látszó hangon kívül nem igazán jut nekik több szerep. Ez nem az ő hibájuk, ezeket a műveket egyszerűen jól komponálták meg 1999-ben a Dream Theater akkori tagjai. Ez a rész is élvezhető, de nincs meg az a libabőr, mint pár perccel korábban az Illumination Theory alatt.

Hogy összességében mit is kapunk ezzel a kiadvánnyal? Egy olyan látványos és jól összerakott buli felvételét, amit örömmel fogok a jövőben is elővenni. Ez a film az első perctől kezdve egy tudatos, felépített produkciót mutat be. A határok már nem olyan szűkösek, mint két évvel ezelőtt, így már most várom, hogy mit hoz a jövő a Dream Theaterrel kapcsolatban.

- Külcsín: Végre nem egy sötét alapra készült el az új koncertfilm borítója. A digipackos külsőhöz jól passzol ez a csontszínű alap. A kiadvány ikonjának megválasztása is ötletes, hiszen mi másnak, mint egy kockának lehet „áttörni a negyedik falát”. Ha legközelebb találkozhatok majd a zenekarral, akkor végre egy fekete filc is elég lesz, hogy az öt aláírást begyűjtsem! (8/10)

- Tartalom: Nyolc év után ismét három óra hosszúságú koncertekkel örvendeztette meg rajongóit a Dream Theater. A világ bármely pontjára érkező legendás csapat ugyanazzal a műsorral kápráztatta el a rajongókat, mint amit mi Budapesten is láthattunk. (9,5/10)

- Hangzás: Ahogy a ’Live At Luna Park’ esetében, itt sem tudok makulátlan hangzásról beszámolni. A filmen szereplő dalok nem szólnak egységesen, eleinte tömbszerű, mélytónusú massza, majd később tisztul, arányos és élvezhető lesz a hangzás. (7/10)

- Extrák: A kiadvány második DVD-lemezén kapott helyet az extra tartalom, ami a bostoni Opera házban készült fotókat és a budapesti bulin is láthatott vetítéseket tartalmazza. Az Enigma Machine animációs filmjét és az Illumination Theory szimfonikus betéte alatti kisfilmeket láthatjuk. A legjobb ötletet azonban lemez menüjéhez sütötték el, ami egy TV-show beharangozója. (8/10)

Pontszám: 8.5

Legutóbbi hozzászólások