Címlap
  • Kezdőlap
  • Koncertek
    • Koncertajánló
    • Beszámolók
  • Lemezkritikák
    • Külföld
    • Magyar
    • DVD
    • Első Hallásra (A hónap lemeze)
    • Kedvenc lemezeim
    • Maradványérték
    • Egypercesek
    • Évtizedelő
    • Névtizedelő
    • HRM TOP 100
    • Top 25s
    • 1 lemez/ 2 kritika
  • Ráadás
    • Interjúk
    • Életmű
    • Médiafigyelő
    • Kultuszkóp
    • Írások
    • "Mi vagyunk a..."
    • Vallató
  • Linkek
  • Impresszum
    • Hard Rock Magazin
      • Hard Rock Magazin Találkozók
    • Szerkesztők
      • Adamwarlock
      • Bigfoot
      • Tomka
      • TAZ
      • Csemény
    • Munkatársak
      • Mike
      • TT
      • CsiGabiGa
      • Edeneye
      • Pálinkás András
      • baumann
      • karpatisz
    • Médiaajánlat
    • Kapcsolat
    • Adatkezelési szabályzat

Belépés

  • Felhasználó létrehozása
  • Elfelejtett jelszó

Keresés

Friss lemezkritikák:

The Dark Element: Songs The Night Sings

Marillion: With Friends From The Orchestra

Lindemann: F & M

Peter Kovary & The Royal Rebels: Fly Forever

Eclipse: Paradigm

Az elmúlt időszak érdekesebb í­rásai:

#49: Ringo Starr, Mike Zito, Ten Years After, Grateful Dead, Keith Jarrett


Pörög a zene, pörögnek a képek, pörög a színpad: Tankcsapda – Veszprém Aréna, 2019. 11. 22.


Varázslat 12 húrra, 2 művészre és 1300 nézőre: Tommy Emmanuel, Ripoff Raskolnikov – Barba Negra, 2019. 11. 10.


Kis csapat, nagy bajusszal: Mustasch, Motorjesus, Dynamite – Dürer Kert, 2019. 11. 17.


„Nem nehéz kifejezni magad gitárral”: Interjú Vinnie Moore-ral

Hozzászólások

  • Mötley Crüe – Megérkezett a jövő évi turné menetrendje (2)
  • Mick Mars – „Senki sem állhat a szólóalbumon útjába” (6)
  • Orden Ogan – A Grave Diggerrel karöltve jönnek (4)
  • Aerosmith – Júliusban a Puskás Ferenc Stadionban ünnepelnek Steven Tylerék (x) (11)
  • Deep Purple – Kész az új album, jövőre a Blue Öyster Culttal turnéznak (1)
  • Kid Rock – Új lemezt készít (2)
  • Helloween – Jövőre a Budapest Arénába jönnek (26)
  • Psychotic Waltz – Februárban jelenik meg a régóta várt ötödik nagylemez (3)
  • Female Metal Voices Tour – 12 női-frontos zenekar lép fel egy estén a Dürer Kertben vasárnap (3)
  • Heathen – Januárban érkezik a ’The Evolution Of Chaos’ évfordulós változata (1)

Navigáció

  • Hírolvasó

Ki van itt?

Jelenleg 0 felhasználó és 9 vendég van a webhelyen.

Szerkesztők és munkatársak aktuális kedvencei (TOP 5)

TAZ

- The Ferrymen: No Matter How Hard We Fall (dal)
- Allen / Lande: The Battle
- Pretty Maids: Serpentine (dal)
- Voyager: Brightstar (dal)
- Lacuna Coil: Black Anima

CsiGabiGa

- Michael Schenker Fest: Resurrection
- Michael Schenker Fest: Revelation
- Myrath: Shehili
- Judas Priest: Firepower
- U.D.O.: Steelfactory

karpatisz

- At Night I Fly: Mirror Maze
- Sons Of Apollo: Goodbye Divinity (dal)
- Flying Colors: Third Degree
- The Dark Element: Songs The Night Sings
- Slipknot: We Are Not Your Kind

Bigfoot

- Steve Hackett: Genesis Revisited Band & Orchestra Live
- Deep Purple: Live In Rome 2013
- Marillion: With Friends From the Orchestra
- Ten Years After: Naturally Live
- Mike Zito & Friends: Rock 'n' Roll A Tribute To Chuck Berry

Dzsó

- Opeth: In Cauda Venenum
- Stereophonics: Kind
- Flying Colors: Third Degree
- Ringo Starr: What's My Name

- Chris Rea: One Fine Day

Losonczi Péter

- Mayhem: Daemon
- Ray Alder: What the Water Wants
- Endseeker: The Harvest
- Eclipse: Paradigm
- Isole - Dystopia

Pálinkás András

- Iggy Pop: Free
- Tool: Fear Inoculum
- Depeche Mode: 101 live
- Metallica: Helping hands...Live & Acoustic At The Masonic
- White Ward: Love Exchange Failure (Dal)

Wardrum

- Hugh Laurie: Let Them Talk
- Hugh Laurie: Didn't it Rain
- Heilung: Futha
- Periphery: IV Hail Stan
- Steven Wilson: Hand.Cannot.Erase.

rune

- KoЯn: The Nothing
- Borknagar: True North
- Leprous: The Congregation
- Opeth: In Cauda Venenum
- Lacuna Coil: Black Anima  

Lacc

- Leprous: Pitfalls
- Opeth: In Cauda Venenum
- Tool: Fear Inoculum
- Flying Colors: Third Degree
- Nick Cave: Ghosteen

Mike

- Atlantean Kodex: The Course Of Empire
- Concilium: No Sanctuary (EP)
- The Offering: Home
- Crypt Sermon: Key Of Solomon (dal)
- Borknagar: True North

pokkornel

- Nick Cave & The Bad Seeds: Ghosteen
- Merzbow,Keiji Haino, Balázs Pándi: Become The Discovered, Not The Discoverer
- William Duvall: One Alone
- Android: Édentől Keletre
- Krokofant, Ståle Storløkken, Ingebrigt Håker Flaten: Q

 

Új felhasználók

  • csefeco
  • Liverpool71
  • rakkatakka
  • Feri
  • Shazeen

Metalindex

Címlap

In Flames: Siren Charms

Bazsa, 2014, szeptember 22 - 06:54
Borí­tó: 

Megjelenés: 
2014
Kiadó: 
Sony Music
Weblap: 
https://www.inflames.com
Stí­lus: 
Modern metal
Származás: 
Svédország
Zenészek: 

Anders Fridén – ének
Björn Gelotte – gitár
Niclas Engelin – gitár
Peter Iwers – basszusgitár
Daniel Svensson – dob

Dalcí­mek: 

01. In Plain View
02. Everything's Gone
03. Paralyzed
04. Through Oblivion
05. With Eyes Wide Open
06. Siren Charms
07. When the World Explodes
08. Rusted Nail
09. Dead Eyes
10. Monsters in the Ballroom
11. Filtered Truth
 

Értékelés: 

Noha az In Flames nem kevesebb mint 12 éve jelentkezett utoljára olyan lemezzel, amelyre még ténylegesen is érvényes volt a dallamos death metal műfajmegjelölés (hiszen a 2006-os ’Come Clarity’ is csupán alkalmi visszakanyarodást jelentett a korai időszak agresszívebb, (iker)gitárközpontú zenei világához), sokan élnek továbbra is abban a tévhitben, hogy a zenekar életművének értékelése csakis a hőskorszakban nyújtott teljesítmény vonatkozásában lehetséges. Ebből ered az a merőben elhibázott – ám igen gyakori – ítélet, mely szerint jelenleg egy valaha zenei ízléstől és érdeklődéstől függetlenül elismert, a műfajteremtő zseniknek kijáró általános tiszteletnek örvendő csapat hanyatlástörténetének lehetünk tanúi. A ’Siren Charms’ azonban minden eddiginél erőteljesebben szembesít minket a ténnyel, hogy amennyiben objektív és releváns véleményt kívánunk alkotni mindarról, amit ma ez a zenekar képvisel, végérvényesen le kell számolnunk bizonyos prekoncepciókkal, és új alapokra kell helyeznünk az In Flamesről való gondolkodásunkat. Ezzel a lemezzel ugyanis a zenekar oly mértékben távolodott el egykori önmagától, hogy a múlttal (és nem csupán a zenekar kétezres évek előtti tevékenységét értve ezalatt) való összevetés nem csupán szakmailag lehetetlen – már ami a minőséget illeti –, de adott esetben a szubjektív ítélethozatalt is rossz irányba terelheti, amennyiben minőségbeli síkon kezelünk egy alapvetően a műfajiságot érintő kérdést, többnyire anélkül, hogy magát a produkciót ténylegesen is meghallgattuk volna. Ez eddig talán közhelynek tűnik, azonban a ’Siren Charms’ ennek egy talán nem eléggé hangsúlyozott aspektusára hívja fel a figyelmet: arra, hogy az In Flames lényegiségét nem bizonyos zenei eljárások listázásával írhatjuk körül (hiszen ezek korszakonként teljesen eltérőek lehetnek), hanem egyetlen, ám sokkal kifejezőbb, az életművet egységesen jellemezni képes szóval: ez pedig a változás.

De vajon képes az ember teljes mértékben elvonatkoztatni, ha ennek a változásnak egy bizonyos stádiumában olyan lemezek születtek, amelyek (nevezetesen a ’The Jester Race’, a ’Whoracle’, a ’Colony’ és a ’Clayman’) történetesen a (metal)zene abszolút csúcsát jelentik számára? Aligha. Ebben a kísérletben bizony behozhatatlan előnnyel indulnak azok, akiknek már nem a Moonshield, az Episode 666, az Embody the Invisible, vagy az Only for the Weak, hanem a The Quiet Place, a My Sweet Shadow, az Alias, vagy a Delight and Angers jelentette az első/meghatározó In Flames-élményt. Ebből kifolyólag – bármennyire is nehéz ezt beismerni – ott tartunk, hogy a csapat rajongóinak egy igen jelentős része ma már képtelen érdemi kritika megfogalmazására. De azért tegyünk vele egy próbát, ehhez pedig talán az a legcélravezetőbb, ha a szorosabban vett zenei, vagyis viszonylagos objektivitásra törekvő elemzést szubjektív meglátásokkal egészítjük ki. Aztán a végén úgyis a hallgató dönt, de egy dolgot azért érdemes mindig szem előtt tartani (hiszen a zenekar egész munkássága erre tanít minket): ne dobjuk el magunktól a lehetőséget, hogy adott esetben egy fantasztikus zenei élményben legyen részünk, pusztán annak szokatlansága vagy mássága miatt, álljunk megfelelő nyitottsággal a változás elé, vegyük észre az értékeit, vegyük észre a hibáit, és az alapján hozzuk meg döntésünket, amit hallunk. Nem pedig az alapján, amit hallani szeretnénk. És hogy ne maradjunk példa nélkül, a hasonlóképp új utakat kereső ’Soundtrack to Your Escape’ esetében ez tökéletesen működött, hiszen aki képes volt valamelyest elvonatkoztatni, a lemez szokatlansága mögött bizonyára felismerte az In Flames zsenialitását, még ha nem is abban a formában, ahogy arra esetleg számított.

Mi indokolja tehát, hogy a ’Siren Charms’-t valamiféle fordulópontként, egy új korszak kezdeteként tartsuk számon? A legfontosabb az, hogy míg a korábbi lemezeket – a merészebbeket is – igyekeztük valahogy beilleszteni az In Flames-hagyományba, még akkor is, ha ezt maga a zene már réges-rég nem indokolta (mint például az ’A Sense of Purpose’ vagy a ’Sounds of a Playground Fading’ esetében), addig a ’Siren Charms’ kíméletlenül az ember szemébe mondja, hogy minden ez irányú próbálkozás teljességgel hiábavaló. Ugyanakkor hogy ennek mi is az oka, azt nehéz volna pontosan körülírni, és ehhez a zenei elemzés is csupán félig-meddig nyújt segítséget. Hiszen ami itt történik, az tulajdonképpen a legutóbbi lemezen képviselt irány továbbgondolása, sőt jelen vannak olyan tipikusnak mondható jegyek is, amelyek egyértelműen beazonosíthatóvá teszik a csapat zenei világát. Az életműből való „kiszakadás” egyfelől inkább annak köszönhető, hogy Björn Gelotte-ék a ’Sounds of a Playground Fading’ legkevésbé In Flames-es vonásaira erősítettek rá, és ezek között találjuk azokat a kitüntetett pillanatokat is, ahol a zenekar még képes megvillanni (mert igen, képes rá). A gyakorlat szintjén ez nem csupán újabb iránymódosítást jelent, hanem azt, hogy a csapat eddigi hangzásának meghatározó elemei cserélődtek le: a korábban csupán színezésként feltűnő elektronika, valamint a tiszta ének (ezzel együtt pedig Anders Fridén hangkaraktere) lépett a sound elsődleges formálói közé, véglegesen is felváltva ebben a funkcióban a gitárdallamokat (az ikergitárokat is beleértve), valamint a hörgést. Blaszfémiának tűnhet, de igaz: az In Flames ma már ezerszer jobban használja a samplereket, valamint Anders hangját, ami remekül illeszkedik ebbe a környezetbe, helyenként kifejezetten élvezetes témákat hoz, orgánuma abszolút szerethető, és limitált adottságai ellenére már énekelni is megtanult annyira, hogy komolyabb feladatokat is rá lehessen bízni (ennek köszönhetően jelentek meg például a klasszikus értelemben vett „éneklős” refrének). Mindeközben viszont gyakorlatilag elfelejtettek igazán fogós riffeket írni, a refrének pedig annyira görcsösen akarnak fülbemászók lenni, hogy a legtöbb egyszerűen pofára esik, és ami a legnagyobb probléma: az említett kitüntetett pillanatok valóban pillanatok csupán: egyfelől nagyon kevés van belőlük (legalábbis sokkal kevesebb annál, amennyi egy ilyen kvalitásokkal rendelkező zenekartól elvárható volna), másfelől pedig nem tudnak komplett dalokat építeni belőlük.

Egyetlen kivételt találunk, ez pedig a Through Oblivion, ami kezdeti szokatlansága ellenére egyértelműen az új In Flames csúcsteljesítménye. Ebben a rendkívül hangulatos, kiválóan megszerkesztett és hangszerelt dalban összpontosul mindaz, ami miatt ez a zenekar 2014-ben is nagyszerű, vagy legalábbis jelentős és kompetens tagja lehetne az európai metalszíntérnek.  Azonban az efféle kiemelkedő mozzanatok rendre középszerűségbe futnak, és sajnos a lemez alaphangja szempontjából ez utóbbi a meghatározóbb. Az In Plain View izmos nyitótémája, groove-jai és remek ikergitáros középrésze, a Paralyzed hatásosan nyomasztó verzéje és Björn kellemesen (ön)plagizáló szólója ellenére is befullad, előbbi a fogósnak szánt, ám valójában semmitmondó refrénnek, utóbbi pedig a meglepően fantáziátlan gitártémáknak köszönhetően. A fél-lírai With Eyes Wide Open és párja, a Dead Eyes két annyira jellegtelen dal, hogy szót sem érdemes fecsérelni rájuk, akárcsak a When the World Explodes, amelybe csupán a szóló és a női énekkel felturbózott refrén hoz némi izgalmat. Hasonló céltalansággal küzd a ’Come Clarity’ agresszívebb világát idéző Everything's Gone, ami túl azon, hogy kínosan nem passzol erre a lemezre, még pofátlan is, hiszen témái részint az Our Infinite Struggle-ből, részint a ’Trigger’ EP-s Watch Them Feedből lettek összelopkodva.

Néhány dal azonban – megfelelő mennyiségű hallgatás után – csak beeszi magát az ember fülébe, ilyen például a lemez végére száműzött Filtered Truth, mely pazar riffjeivel és rettenetesen eltalált refrénjével a lemez egyik húzónótája. Az elsőként nyilvánosságra hozott Rusted Nail korántsem üt ekkorát, de végeredményben mégiscsak egy ötletes gitár- és samplertémákat felsorakoztató, korrekt modernkori In Flames-standard, és még a refrénnel sem volna gond, ha nem egy az egyben a Sounds of a Playground Fadingből másolták volna ide. A címadó megint csak egy jobban sikerült darab, megint csak fogós refrénnel, az elektronika pedig itt is rengeteget tesz hozzá az összképhez, és ugyanezek mondhatók el a szinte tipikusnak is nevezhető Gelotte-riffeléssel kiegészült Monsters in the Ballroomról is.

Adott tehát néhány kiemelkedő dal, számtalan potens ötlet, amelyekkel viszont nem igazán tudtak mit kezdeni, és egy nagy adag középszerűség. Ez utóbbi viszont magyarázatra szorul: itt érünk el ugyanis arra a pontra, ahol az objektív szempontok használhatatlanná válnak, hiszen – mint arról korábban már szó volt – jelenleg annyira más zenei dimenzióban mozog a csapat korábbi (értsd: 2008 előtti) munkáihoz képest, hogy voltaképp nincs semmink, ami bármiféle összehasonlítás alapja lehetne.

Összegzés: 

És akkor most terelhetjük személyes síkra a dolgot: noha a ’Siren Charms’ összességében nem egy rossz lemez, sőt bátorsága és megújulásra irányuló törekvései miatt még némi tisztelet is kijár neki, egyszerűen semmit sem mozgat meg az emberben, képtelen arra, hogy érzelmeket váltson ki, és immár tendenciaszerűen igazolja, hogy amit ma az In Flames képvisel, az mind az életmű viszonylatában, mind általában véve kisstílű és jelentéktelen. És hogy vannak-e olyanok, akik teljesen máshogy vélekednek erről? Nos, ez szeptember 28-án fog kiderülni.

Dátum: 
2014. szeptember 21
Pontszám: 
6
Szerző: 
Bazsa
3.22222
Értékelés: Nincs Átlag: 3.2 (9 votes)

Oszd meg barátaiddal és ismerőseiddel:
  • A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
  • 3529 olvasás

5 hozzászólás "In Flames: Siren Charms"

1. Hm "eszelős jó téma" ??

Beküldő: jotun. Beküldés időpontja: 2014, október 2 - 15:28.

Hm "eszelős jó téma" ??

  • A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

2. Nem tudtam még

Beküldő: rezy89. Beküldés időpontja: 2014, szeptember 29 - 10:58.

Nem tudtam még végighallgatni, és nem azért mert nem volt rá időm :S A zene helyenként egész pofás de amit Anders összenyervákol attól kiver a ví­z, már az előző lemezen is ez zavart leginkább, de itt még szembetűnőbb... nem értem minek erőlteti az éneket mikor nem megy neki?!

  • A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

3. Nagyon jó kritika. Tényleg

Beküldő: Nandi. Beküldés időpontja: 2014, szeptember 23 - 09:27.

Nagyon jó kritika. Tényleg nehéz objektí­vnek lenni, de szerintem ez itt sikerült. Az egyetlen dolog, amivelnem értek egyet, az az Anders énekhangjáról alkotott vélemény. Semmi bajom a változással, teljesen érthető, hogy nem ugyanazok az emberek alkotják a bandát, mint 20 évvel ezelőtt satöbbi. De Anders egészen egyszerűen nem tud énekelni. Pont. A hangterjedelme nulla, és amit művel, az inkább vinnyogás. Kár érte, mert egy értő torokkal egész jó lehetne ez a lemez.

  • A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

4. hát nem tudom...

Beküldő: Alexfield. Beküldés időpontja: 2014, szeptember 22 - 20:40.

Kb. 5 hallgatás után vagyok, nem is tudom, mit vártam az In Flames-től, de nagyon vegyes érzéseim vannak. Jól szól, vannak nagyon jó pillatok, néha nagyon unom, de akkor jön valami eszelős jó téma :-)
Ha elvonatkoztatok attól, hogy IF-t hallgatok, egész jó kis lemez, de nagyon hiányolom belőle a beindulásokat, néha azt érzem, hogy Katatoniát hallgatok... Ok, változik az ember, de ami energia volt ebben a zenekarban, elképesztő... hova tűnt???
Ugyanakkor mégis előveszem, nem tudom meddig, mondjuk a Sounds lemezt összesen nem hallgattam meg ennyiszer, tehát ez nekem jobban tetszik :-)
Összvissz kb. nekem is 6/10, most...
na megyek, előkapom a Colony.t :-)

  • A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
MailMan képe

5. Nagyon elnéző, és szerintem

Beküldő: MailMan. Beküldés időpontja: 2014, szeptember 22 - 09:58.

Nagyon elnéző, és szerintem az In Flamesnek fölöslegesen és cirkalmasan mentségeket kereső kritika lett ez.

A lemez lapos, ötlettelen, és unalmas. A riffek 90%-át mintha egy receptkönyvből ollózták volna ki. Amikor jönne egy értékelhetőbb pillanat, azonnal megjelenik Anders, és szétgányolja az egészet a borzalmas "énekhangjával" és a vállalhatatlan szövegeivel. A cikkben kiemelt Through Oblivion refrénje a legjobb példa erre, még a talpam is ökölbe szorul Anders vinnyogásától. Érthetetlen, miért nem rakták még ki, ezek szerint nekik ez vállalható.

Nekem nem azzal van bajom, ha egy zenekar stí­lusa megváltozik. Tudok olyan példát mondani ahol ez pozití­van sült el (Ulver), de legalább is nem ennyire tragikusan (Opeth). Az In Flamesnek ez az én szememben nem jött össze, számomra a Come Clarity volt az utolsó jó pillanatuk... De az élet megy tovább, a régi lemezeiket ugyanúgy hallgatni fogom nap mint nap. És úgy tűnik, ez az új irány is sok embernek tetszik, szóval ők se jártak rosszul.

Ez í­gy némi jóindulattal 3/10.

  • A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

Livesound:

Concerto:

Hammer Concerts:

Koncertajánló:

Az oldalon található cikkek és képek a Hard Rock Magazin kizárólagos tulajdonát képezik, azok máshol való közzététele csak a szerkesztők előzetes engedélyével lehetséges!
Fervens Drupal theme by Leow Kah Thong. Designed by Design Disease and brought to you by Smashing Magazine.