STiLL - Így szól a nagy ászokból álló banda

írta TAZ | 2014.07.27.

Bemutatkozott a Frontiers Records legújabb gyermeke, a Michael Sweet, George Lynch, James Lomenzo, Brian Tichy felállású STiLL. Pár hete a Stryper főnök azt mondta, hogy Sweet & Lynch névvel fognak belecsapni a lecsóba, azonban úgy tűnik…

 

 

…hogy a STiLL bandanév jobban tetszett a rutinos muzsikusoknak. Sweet így nyilatkozott pár hete a csapatról: „A Frontiers Records-os Serafino Perugino szüleménye ez a dolog. Ő kért fel, hogy énekeljek a lemezen, aztán elvállaltam a produceri munkákat is, a dalokat pedig George-dzsal közösen írtuk. Majd felhívtam Brian Tichy-t és James Lomenzót, hogy együtt rakjuk össze a bandát. Szeptember környékén hallhattok rólunk először, amikor is kiadjuk az első kislemezt és a hozzá készült klipet. Ez egy hihetetlen kombinációja a ’70-es, ’80-as éveknek, Journey, Bad Company, Dokken, Van Halen és Stryper ízeket fogtok benne érezni. Imádom ezt a CD-t, alig várom, hogy a rajongók is hallhassák, nagyon büszke vagyok rá.”

Az első szöveges videó szeptember 11-én, az album pedig 2015-ben jelenik meg, ennek ellenére nem maradnunk hallgatnivaló nélkül, ugyanis egy perc erejéig belefülelhetünk a Time Will Tell című dalba.

Legutóbbi hozzászólások