Lemezkritika - magyar: Hobo - Sebestyén: Kivándorlás 1989
írta admin | 2005.11.04.
Cserepes Károly - computer, zongora, duda Kölcsényi Attila - elektromos gitár Lugosi-Lugó László - másodkazánfűtő Budapest Ragtime Band Dés László - szaxofon Dobay András - gitár, szájharmonika Balázs Péter - basszusgitár Eredics Gábor - harmonika Ökrös Csaba - hegedű Balogh Kálmán - cimbalom Győri Károly - tamburica
1. Istvándiban 2. Olcsó már a pásztor 3. Ne menj, szívem 4. Fiuméban 5. Duda-blues 6. Harminchárom kazán 7. Elment az én rózsám 8. A trentoni kislányok 9. Idegen földön 10. Nógrádban
Olyan lemezről szeretnék írni, mely nemcsak nem igazán illeszthető be a metál stíluskeretei közé, de még a rock határait is túllépi. Mégis, szellemiségében, hangulataiban, és egy-két momentumában rokon némely metál stílussal, így megemlíthetném elsősorban a folk rockot, vagy a gótikus rockot. Maga a lemez a magyar történelem egy nem annyira tárgyalt időszakát, a XIX. Század végi nagy kivándorlási hullámát járja körül, egymáshoz lazán fűződő dalokkal, melyek nem egy történetet, hanem inkább egy folyamatot vázolnak fel: az amerikai társadalomba integrálódni kívánó magyar emberek értékeinek lassú devalválódását, a magyarság tudatának lassú kopását, a nemzedékek kapcsolatát az „őshazához”.
Jóllehet maga a lemez HOBO tollára kívánkozik, ám furcsa módon csak közreműködője a lemeznek, a szövegeket Cserepes Károly írta korabeli dokumentumok alapján. A „szereposztás” kettős. Míg HOBO a kivándorolt, egyedülálló férfi keserveit, és későbbi magára találását személyesíti meg, addig Sebestyén Márta az otthon maradtak hazai problémáit énekli el nagy átéléssel, a tőle megszokott színvonalon- ezzel együtt ő személyesíti meg annak az ambivalenciának az érzését is, mely a kivándorlás tényéhez fűzte a korabeli magyar embereket. Ennek megfelelő a dalok műfaja is, míg Sebestyén Márta a magyar folklór dallamival tolmácsolja érzéseit, addig HOBO – jól érzékeltetvén a kijutott magyarok beolvadási szándékát, a népzenétől fokozatosan az „amerikai „ műfajok képviselőjéhez , a regtime-hoz, a blues-hoz, a jazz-hez, country-hoz illetve legvégül a rap-hez nyúl.
Ennél fogva érdekes, hibrid műfajú dalok születtek: külön kiemelném a duda blues’t, mely a magyar rockzenében egyedülállóan próbálja magyar közegbe helyezni a blues-t, illetve a Fiuméban c. dalt, mely a lassú népzenéből fokozatosan vált át a dixiland-be.
Külön megjegyezendő, ahogy a szövegíró a dalok szövegeiben milyen plasztikusan ábrázolja az integrációt,: a verssorokban előforduló egyre több angol kifejezés remekül érzékelteti az elidegenedést és a lassú asszimilációt.
Ajánlom azoknak ezt az albumot, kik szeretnek a metál műfaji keretei közül kicsit kipillantani, és egy igazán művészi eszközökkel feldolgozott magyar történelmi szeletet megismerni.
Garael Pontszám: 10/10
Legutóbbi hozzászólások