Elvenking: The Pagan Manifesto
Damna - ének
Aydan - gitár
Rafahel - gitár
Jakob - basszusgitár
Symohn - dob
Lethien - hegedű
01. The Manifesto
02. King Of The Elves
03. Elvenlegions
04. The Druid Ritual Of Oak
05. Moonbeam Stone Circle
06. The Solitaire
07. Towards The Shores
08. Pagan Revolution
09. Grandier's Funeral Pyre
10. Twilight Of Magic
11. Black Roses For The Wicked One
12. Witches Gather
Az Elvenking egy érdekes zenekar. Anno a ’Winter Wake’-kel nálam nagyon betaláltak, a címadó vagy a The Wanderer hamar megszerettette velem a formációt, akiknek a korábbi, talán kicsit kevésbé ismert power/folk lemezei is tartogatnak azért igazi gyöngyszemeket. Az akusztikus ’Two Tragedy Poets’ a csendesre vett hangszerelés ellenére is talán a fogat egyik legtutibb albumává vált, ugyanakkor mindeközben az útkereső ’The Scythe/Red Silent Tides’ párossal igazán soha nem tudtam mit kezdeni. Persze, itt is akadt néhány combosabb nóta, de igazi felüdülés volt később a visszatérő ’Era’, ahol végre megtalálták a srácok azt a közeget, és stílust, ami a legjobban áll nekik. Szerencsére az olaszok éreztek, hogy rendesen belenyúltak a jóba, az ’Era’ úgy tudott versenyre kelni a korai klasszikusokkal, hogy az újabb kori hatások is azért meg-megjelentek benne. Adta tehát magát a kérdés, hogy a ’Pagan Manifesto’ merre mozdul tovább, a kiszámíthatatlan olaszok ezúttal mit próbálnak majd kihozni zenei hatásaikból?
Nos, a jó hír, hogy úgy tűnik, Damnagorasék kissé lehiggadtak, és érezvén, hogy az ’Era’ dalaiba remekül sikerült az Elvenking esszenciáját összefoglalni, a ’Pagan Manifesto’ az előző korong nyomán halad tovább. Nem is akárhogy! Noha pár üresjárat ezúttal is bekerült, a végeredmény azért még így is rátesz egy lapáttal az előző lemezre. A ’Pagan Manifesto’ ismét remekül találja el az arányokat, és úgy képes az alapvetően a power metalba beleházasítani a skyclades, folkos hatásokat, hogy a végeredmény mégis izgalmas és változatos marad. A nyitány mar zseniális, az epikus King Of The Elves úgy képes europower slágerré válni, hogy közben témahalmoz, és kb. az összes elképzelhető tempó irányába elkalandozik. Megis, a dal működik, egységes, érdekes, slágeres, és nem utolsósorban nagyon-nagyon fülbemászó! Talán a csapat történtének eddigi legjobb epikája. Aztán jön a klipes, kislemezes Elvenlegions, egy szélsebes, ám kicsit formabontó, power-folk himnusz, ami már most borítékolható, hogy az Elvenking koncertek favoritjává fog válni. Állat! Szerencsére a lendület a későbbiekben sem fogy ki, a személyes kedvencek közé hamar bekerült az ultrahimnikus Moonbeam Stone Circle, de a Twilight of Magic is azonnal a füledbe ragad. Erős pillanatnak itt van még a kissé lassabb, ám iszonyat refrénnel megbolondított The Solitaire, de a Pagan Revolution is tuti koncertfavorittá válhat a maga táncos ritmusával, dallamaival.
Igazából a korong valódi szépsége, hogy úgy volt képes visszakanyarodni a csapat power/folk metalos gyökereihez, hogy közben egyedi is marad. Az Elvenking az évek során nagyon ügyesen kidolgozott egy saját hangzást és stílusvilágot, amelyben ezúttal lubickolnak. Többről van szó, mint a korai évek “Edguy + hegedű” koncepciójáról, mégsem annyira formabontó, vagy útkereső, hogy a régi anyagok szerelmesei elforduljanak tőle. Ráadásul a hangzás is teljesen rendben van. Ha mindenképpen kötekedni akarok, akkor talán csak azt említhetném az egy-egy becsúszott, szürkébbecske dal mellett, hogy a Towards The Shore képében a banda talán eddigi legközépszerűbb balladáját kaptuk meg. Valahogy ez az akusztikus szám kicsit zavaróan töri meg az amúgy remek korongot.
Az Elvenking újfent kitett magáért, talán pályafutásuk eddigi legjobb lemezét készítették el. Örömteli, hogy végre megtalálták önmagukat, és azt a hangzást, illetve stílust, amely a leginkább passzol hozzájuk. A ’The Pagan Manifesto’ egy igazán remek album, mely nemcsak a hagyományosabb europower rajongóknak okozhat sok örömöt, de a folkos témák felé nyitott metalosoknak is érdemes belehallgatnia. Most már csak egy jó kis koncertre kéne őket magunkhoz átcsábítanunk.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- 4164 olvasás
5 hozzászólás "Elvenking: The Pagan Manifesto"
1. Az előző tragikus lemez után
Az előző tragikus lemez után nem hittem hogy élvezetes anyagot hoznak össze. De ezt rendesen odatették, teljesen rendben van. A Wyrd marad a kedvencem továbbra is, de a Pagan ott van mögötte szorosan.
2. Jujj de nagyon nem tudtam mit
Jujj de nagyon nem tudtam mit kezdeni mikor elindult a lemez. A King of elves eleje iszonyatosan szét van csapva, csak pislogtam hogy ebből mi lesz. Első hallgatásra utáltam az anyagot, most meg beérett, kamatostul.
Az ERA-val és a Two Tragedy Poetsel egyenértékü számomra, de a favorit mindigis a Wyrd (amiről soha senki nem beszél pedig a legprögősebb anyaguk) meg persze a Winterwake marad.
3. Tényleg a Wyrd a legjobb!
Tényleg a Wyrd a legjobb! :)
Kár, hogy Kleid eltűnt utána.
4. Bizony. Damna ide vagy oda,
Bizony. Damna ide vagy oda, meg lehet karakteresebb, felismerhetőbb a hangja, Kleid sokkal könnyedebben veszi a témákat. Tökömet rá, hogy a Scythe is jobban működött volna az ő regisztereivel, vagy netán a Red Silent Tides is egy hallgatható anyag lenne, mert az többnyire Damna hangján csuszik el (a gyenge számok mellett, igen) de az ének totálisan elégtelen az élvezhetőségi skálán.
Minden új lemeznél rámjön hogy visszahallgassak pár régi anyagukat, és a Wyrdnél napokig képes vagyok leakadni, kegyetlen jó dalok vannak rajta, sehol se ül le az anyag (Winter Wake-el szemben, ami több helyen is továbbléptetésre készteti a hallgatót, pl. Marching of Fools, Rats are following, Neverending Night).
A Pagant napok ota hallgatom, nagyon megszerettem, hatalmas dalok vannak rajta, a refrének is jol működnek, a rengeteg hegedü az valami gyönyörü, és az egész lemez olyan, mintha a rengeteg stiluskereső kilengést egyesitették volna. KIRÁLY.
Csak a King of elves eleje ne lenne ennyire de ENNYIRE szétverve, komolyan, nem találom a főtéma és a dob ritmusa között a kapcsolatot. Sirnom kell tőle.
5. Nagyon jól tettem, hogy nem
Nagyon jól tettem, hogy nem egy-két meghallgatás után írtam az Elvenking legújabb albumához. Először nem tudtam mit kezdeni vele, már az első, 13 perces King of the Elves-nél minden bajom volt. Mondtam is magamban, hogy hol is vannak már a régi szép idők..Aztán meghallgattam újra és újra és újra. Most pedig ott tartok, hogy baromira tetszik, és valóban egy remek lemez lett ez is, nyugodtan vehetjük egy kalap alá a Heathenreel/The Winter Wake/Two Tragedy Poets hármassal. Mert van annyira jó (de mindenképp jobb lett, mint az előző két lemez (Era/Red Silent Tides), ez biztos).
Az Elvenlegions és a Pagan Revolution fasza kis dalok, de a többivel kapcsolatban is egyetértek mmartonnal.
Jó beszámoló lett, érdekes, hogy még senki nem szólt hozzá. És abban is nagyon egyetértek, hogy baromira jó lenne már egy headline Elvenking klubbuli a Club202-ben, mondjuk egy Hell in the Club vendégzenekarral, hogy házon belül maradjunk. De erre sajnos kicsi az esély, amíg vendég/előzenekarként sem jönnek ide (ugye most lehetett volna esély a Gamma Ray+Rhapsody of Fire koncerten, mert gyakorlatilag mindenhol ők nyitottak itt körülöttünk, csak Pesten nem).
Na, mindegy, reménykedni lehet, hátha.
A The Pagan Manifesto pedig nálam 9/10-es lemez, mert a Red Silent Tides/Era párosra adtam 8-at, és erősebbnek érzem ezt tőlük.