Elsa Valle és a Rumba Caliente az IBS Szí­npadon

írta Tomka | 2007.02.19.

Elsa Valle-t joggal nevezhetjük a kubai zene első számú magyarországi képviselőjének, hiszen a művésznő ugyan Kubában nőtt fel, de évek óta Budapesten él és dolgozik. Három saját zenekara közül március 9-én a Rumba Caliente társaságában szerepel majd az IBS Szí­npadon, ahol egy szí­nes, változatos repertoár segí­tségével mutatja be Kuba eredeti, hagyományos zenei műfajait... Elsa Valle egy kubai zenészcsaládban nőtt fel, és a legrangosabb havannai zeneművészeti iskolák elvégzése után rögtön a hí­res Tropicana mulatóban énekelt, majd a legismertebb kubai és dél-amerikai fesztiválokon is sikert aratott. Csodálatos hangját az elmúlt évek során a világ számos pontján megismerhették, s olyan világszerte ismert előadókkal szerepelt egy szí­npadon, mint például Al Di Meola, Santana, vagy a Buena Vista Social Club zenészei, í­gy Omara Portuondo és Ibrahim Ferrer. Zenei világát nemcsak földrajzi környezete határozza meg, hiszen élt már Németországban, Spanyolországban és Franciaországban is. Ugyanakkor nagy hatással volt rá a magyar népzene és néptánc is - talán ennek is köszönhető, hogy az énekesnő végül Magyarországon telepedett le, és 1996 óta Budapesten él. Stí­lusát méltán nevezhetjük a tradicionális és a mai kortárs kubai éneklés érdekes és fantasztikus keveredésének: hangja, énekstí­lusa egyszerre érzéki, melankolikus, és robbanékonyan improvizatí­v. Elsa rengeteget tesz azért, hogy a magyar közönség is megismerje hazájának zenei világát, mely a kubaiaknak rengeteg erőt ad és vidámságot visz a szürke, nehéz hétköznapokba. Az énekesnő három különböző zenekarral dolgozik együtt: Hermanos-szal kifejezetten kubai gyökerekből táplálkozó afro-jazzt ad elő, a legnevesebb magyar dzsesszzenészeket - Szakcsi Lakatos Bélát, Babos Gyulát, Gadó Gábort, valamint férjét, Winand Gábor dzsesszénekest - felvonultató Latin Jazz Syndicate-tel a jazz latin válfaját, a Rumba Caliente-vel pedig Kuba zenei gyökereit mutatja be. Elsa ez utóbbi formációval lép majd fel március 9-én az IBS Szí­npad Raiffesen Jazz Klubjában, í­gy egy hamisí­tatlan Noche Cubana-ra, azaz Kubai Estre készülhetünk. A Rumba Caliente szí­nes és eleven zenéje segí­tségével nemcsak a legismertebb műfajok világát - mint például salsa, a mambo, a cha-cha vagy a bolero - járhatjuk be, hanem megismerhetjük többek között a gitárral és kis ütősökkel előadott guajira, vagy éppen a gyors és ritmikus guaganco dallamát, ritmusát is. Az estre jegyek már kaphatók a Ticketportal országos bolthálózatában, továbbá a www.ticketportal.hu oldalon. Felállás: Elsa Valle - ének Winand Gábor - szaxofon, fuvola Barcza Horváth József - nagybőgő Petz Bálint - gitár Szabó Csaba - konga, ütőhangszerek Zenés kubai est Elsa Valle-vel és a Rumba Caliente-vel - tudnivalók: 2007. március 9., péntek 19.00 óra Budapest, IBS Szí­npad (II. ker., Tárogató út 2-4.) Belépő: 2000 Ft. Kapcsolódó weboldalak: http://www.elsavalle.com/ http://www.ibs-szinpad.hu http://www.ticketportal.hu

Legutóbbi hozzászólások