BZ Project - Holnap lemezpremier a Hard Rock Magazin oldalán!

írta Tomka | 2014.03.17.

Monumetál, finomkodás és némi kísérletezés – ezt ígéri Magyarország egyik legjobb metal énekesének, Bátky Zoltánnak az első szólókiadványa, a ’7414’ EP, amely holnap debütál a Hard Rock Magazin oldalán. Addig is első kézből ismerkedhettek meg a dalokkal, ugyanis...

 

 

...BZ elmesélte nekünk, mit érdemes tudni a hatszámos EP szerzeményeiről.

„A Barricade már jó ideje bizgett a fejemben. Alapvetően simán elmehetne második lemezes Wendigo-dalnak, van benne finomkodás és monumetál is rendesen. Szövegileg egy kissé naiv, de annál fontosabb problémát jár körül: ahogy felnőttek leszünk, könnyen elveszítjük önmagunkat. Gyerekként olyan egyszerű dolgokra vágyunk, és úgy gondoljuk, felnőttként teljesen szabadon élünk majd a lehetőségeinkkel. Aztán elmúlsz 20, 30, 40, és rájössz, hogy régesrég nem a saját életedet éled: bonyolítasz mindent, számlákat fizetsz, másoknak dolgozol, elodázod a saját álmaidat, feláldozod magad egy másmilyen felnőttség oltárán.

Az I Don't Give a Damn About You első húsz másodperce valószínűleg mindenkit meglep majd. „Ez a szerencsétlen teljesen megőrült ott az X-Faktorban? Mi ez, lakossági techno?” Aztán persze bejön a dance-metal, ráadásul egy kiváló énekesnő, Nagyváradi Nelli vendégeskedésével. A szöveg talán az előző téma folytatása is lehetne, de sokkal pimaszabbul. Nappal játszom a játékotokat, dolgozom, futok, számlákat fizetek, szépen öltözködöm és előre köszönök, de éjszaka legalább álmodni lehet valami másról. Az az én világom, és akkor bizony nem érdekel senki véleménye. Épp ezt a kettősséget érzékelteti a techno, majd pedig az odakenős rock ellentéte is.

A Flashback viszont már a felnőttség másik oldaláról szól, egész pontosan a legutolsó pillanatról. Ahogy öregszem, egyre többen halnak meg körülöttem, ezért ilyenkor az ember a halálról sem úgy gondolkozik már, mint tizenévesen. Nem szórakozom rajta, nem nevetek a szemébe. Inkább elgondolkodom, milyen lehet az utolsó pillanat, hogyan lehet szépen továbbmenni még akkor is, ha még akkor sem tudjuk, mi lesz utána, ha egyáltalán lesz bármi is. Zeneileg ehhez mérten egy hömpölygős, kicsit Pink Floydos világot képzeltem el egy nagyívű refrénnel, a középrészben pedig azt az érzést igyekeztem átadni, hogy a legutolsó pillanatban épp ugyanannyira tehetetlenek és sebezhetőek vagyunk, mint a legelsőben – így ér vissza a kezdethez a körforgás.

A Carry the Cross egy Arch Enemy-feldolgozás, amit már jó pár éve feldemóztam. Igazából baromira szeretem Amotték dallamos zúzdáját, viszont a női rikácsolás bizony gyorsan elveszi a kedvem az újabb lemezeiktől. Úgy gondoltam: ha már egyszer itt egy ultradallamos, és mégis harapós nóta, miért ne írjak hozzá énekdallamot, és egy soksávos bomba-refrént? Aztán a projecthez újra előkaptuk a dalt, és tovább kínoztuk azzal, hogy az egyik gitársávot kompletten billentyűkre cseréltük. Biztos lesznek olyan AE-rajongók, akik szerint megszentségtelenítettük a dalt, én mindenesetre nagyon szeretem, nálam így került a helyére.

A Barrikád nevéből is sejthetően a Barricade magyar változata. Ugyan ritkán írok magyarul szöveget, de ezt a témát nagyon fontosnak érzem, és úgy gondoltam, ezt azoknak is szívesen átadnám, akik nincsenek baráti viszonyban az angollal.

Végül pedig itt a Winter, egy kedvenc dalom Tori Amostól. Ezen viszont igyekeztem semmit sem változtatni, egy finom ívű dal maradt, amely szintén a múltról, a gyerekkor árnyairól és emlékeiről szól.”

Legutóbbi hozzászólások