In Vain: í†nigma

írta Mike | 2014.03.16.

Megjelenés: 2013

Kiadó: Indie Recordings

Weblap: https://www.facebook.com/pages/In-Vain/65782594989?sk=wall

Stílus: Progresszí­v black/death metal

Származás: Norvégia

Dalcímek

Értékelés

Ott fenn északon van valami a levegőben. A múzsa balzsamos csókja, biztos vagyok benne. Lehet, hogy a zordon időjárás és a természet-közeliség jót tesz a kreativitásnak, megnyitja azokat a bizonyos alkotói csapokat… Ha a magamfajta, folyton az új ízeket kereső-kutató valamiféle friss hangzásra, innovációra, ne adj’ Isten valódi progresszivitásra vágyik az extrém metal műfajában, Norvégia irányába mindig érdemes kikacsintani, csemegéznivaló akad arrafelé nem kevés. Múltkorában az Extol zsenialitására csodálkoztam rá (nem egy mai brigád egyébként), tavaly pedig úgy esett, hogy a 2003-ban verbuválódott In Vain a bokrok alatt szép csendesen besomfordált az Északi Elitklub tróntermébe. Királlyá váltak hát. Kellett ehhez a harmadik nagylemezük, ugyanis a kiválóan sikerült ’Ænigma’ lényegesen érettebb és izgalmasabb muzsikát kínál, mint két elődje; nem túlzás azt állítani, hogy mostanra kristályosodott ki a tarka-barka In Vain-stílus: voltaképpen a Borknagar, az újkori Enslaved, az Ihsahn-szólóművek, az Opeth, az In Mourning vagy az Extol világának afféle egyedi fűszerezésű elegyét kapjuk, amikor útjára indítjuk az anyagot a szenvedélyesen elsöprő Against The Grain-nel.

Emlékezetes zenei témák kimeríthetetlen tárháza az album, minden szerzeménye a sokszínűség mintapéldánya, a harsány giccsel azonban sosem kacérkodnak; jóllehet igen sűrűn rétegzett, 6-8 perces kompozíciók uralkodnak itt büszkén, méltóságteljesen, a meglehetősen tömény muzsika nemhogy nem nehezedik mázsás teherként a hallgatóra, hanem már az első ismerkedéskor megannyi fogódzóval szolgál. Példának okáért az Image Of Time egyértelmű Borknagar-hatásai sem tolakodóak (pláne, hogy ezen befolyások szinte az egész anyagon végigvonulnak), a hasonlóság csupán a műfaj sajátosságaiból fakad; az a varázsos ünnepélyesség pedig, ami a Hymne Til Havet kórusaiból és lavinaszerűen hömpölygő gitárárfolyamaiból árad – egész egyszerűen tanítanivalón impozáns. A lemez legsúlyosabbjával, a Culmination Of The Enigma-val történő találkozásunk olyasféle, akárha egy morózus, roppant hegyvonulat lábánál állva szembesülnénk önnön törékeny valónkkal; emellett pedig még eszünkbe juthat róla a Mastodon-Neurosis páros fékezhetetlen ösztönössége is. És ezt nyugodtan lehet bóknak venni.

Az amúgy hattagú In Vainben öten is hallatják hangjukat, mondanom sem kell, kiválóan: az acsarkodó hörgés-ordibálás ugyanúgy elsőrangú, mint a dús vokálmunka, a doom metalos Funeralban is tevékenykedő Sindre Nedland elégikusan fennkölt énektémái pedig mindezek megkoronázása. Több helyütt a műfajban egzotikusnak számító hangszerek is felbukkannak: ilyen például a háttérben finoman meghúzódó szaxofonjáték a Rise Against-ben, de hallhatunk még trombitát, harsonát, hegedűt, csellót, amelyek mind-mind a lehető legtermészetesebben simulnak bele a muzsika gazdag szövetébe, ennélfogva a zenészek egy ízben sem lépnek a vásári eklektikusság csapdájába. Számos csúcspontja van az albumnak, ám még ezek közül is kiemelkedik a Nagy Finálé, azaz az epikus Floating On The Murmuring Tide a maga 9 és fél percével, s bizony itt már a tetőfokára hágnak a jéghideg érzelmek: a számomra valaha volt legnagyobb black metal horda, az Emperor komoran fennkölt éjszimfóniái harsognak valahol a messzi távolban, a hangszeresek alapozására ráúszó, ördögien vijjogó szaxofon kérlelhetetlen haláltánca pedig csak fokozza az egyébként is hátborzongató hangulatot. Nem hiába: értő kezek munkáját és a kreatív szellem ragyogását dicséri az ’Ænigma’.

S mint pár napja kiderült, ezek a szimpatikus norvég fiatalok a színpadon sem vallanak szégyent: amit és ahogyan a Dürer Kert nagytermében előadtak cirka háromnegyedórában, az maga volt a nagybetűs Zeneiség. No, igen, ott fenn északon bizony tudnak valamit… Le vagyok nyűgözve.

Pontszám: 9