GENIUS Episode 3 - The Final Surprise

írta JLT | 2007.02.12.

Megjelenés: 2007

Kiadó: Frontiers Records

Weblap: www.geniusrockopera.com

Stílus: Szimfónikus-progresszí­v metal

Származás: Olaszország

Dalcímek

Értékelés

Nem éppen szokványos dolog egy trilógia harmadik befejező részével kezdeni az ismertetést, de a Genius esetében ez nem akkora baj, hiszen itt a ZENE a lényeg. A sztori részletes ismertetését nem fogom megejteni itt, mert egyrészt nagyon hosszadalmas lenne, másrészt nem tartom magamat fantasy rajongónak és ez döntően befolyásolná í­rásom hangvételét a sztoriról. Lényeg: Genius történetét viszi végig a 3 részes eposz, rengeteg kalanddal, váratlan eseménnyel fűszerezve. A történet szülőatyja Daniel Liverani, akinek a neve az Empty Tremorból és a Khymerából lehet ismerős. Ő egy fantasztikus képességű zenész, hatalmas tehetséggel megáldva, mind dalszerzés, mind gitározás terén. És a fantáziájával sincs baj, hiszen a Genius lemezek bookletjeiben a szövegek mellett, maga a sztori is olvasható, ami árulkodik Daniel kiváló í­rói vénájáról is. Ahogy az első 2 részben itt is, igazi mega-énekesekkel vette körül magát Liverani mester. Daniel Gildenlow és Eric Martin már az első 2 részben is szerepelt, hozzájuk csatlakozott DC Cooper (mint Genius, ez a szerep az első 2 részben Mark Boals -é volt), Jorn Lande, akit senkinek nem kell bemutatni, Toby Hitchcock a Pride Of Lions aranytorkú énekese, és a Lunatica gyönyörű hanggal megáldott énekesnője Andrea Datwyler. Az album zenei részeit vizsgálva, megállapí­tható hogy Daniel munkásságára a 70-es évek hard rock-ja, a 80-as évek heavy metal-ja, és a 90-es évek szimfónikus és progresszí­v metal-ja is hatással volt. Maga a zene szimfónikus metal, progresszí­v elemekkel vegyí­tve, és a rock operákra jellemző gigantikus kórusokkal (amik Oliver Hartmann-t az ex-At Vance énekest dicsérik), és nagyon fogós, dallamos refrénekkel. A nótákat Pihlip Bynoe narrátorkodása köti össze, amolyan mesélőként működik közre, nekem nagyon tetszik az a kissé misztikus hangszí­n, amivel elmondja az éppen aktuális összekötő szövegrészt. A nyitó tétel, a Toy Warehouse sok-sok progresszí­v elemet tartalmaz, a dobtémák bármely dobosnak a becsültére válhatnának. Kellemes szí­nfoltja a nótának a hammond orgona, ami egy kis hard rock feelinget ad a dalnak. Daniel Gildenlow és DC Cooper külön-külön is remek énekesek, de egy nótán belül hallgatni őket nem mindennapi élmény. A következő szám, a No More, egy pörgős, kegyetlenül gyors szerzemény, de nem észnélküli tekerésről van szó, hanem egy igazán ötletesen megkomponált szerzeményről, Jorn közreműködésével. Lande itt kegyetlenül erős, szikár énekkel rukkol elő, olyan hanggal amivel le lehet rombolni akár a kí­nai Nagy Falat is. Amihez hozzányúl ez az ember, az arannyá válik, akárcsak Midasz király keze alatt. A Save Me From My Destiny egy több mint 11 perc hosszúságú ballada, azok minden szépségével. Andrea csodás, zongorával kí­sért énekével, DC és Daniel Gildenlow remekül eltalált bekapcsolódásaival, amik helyenként csodás duetteket szültek, mesébe illő kórusokkal, igazán szép énekdallamokkal A negyedik mű a lemezen az Alive And Safe cí­met kapta, lendületes, erős hard rock érzéseket tartalmazó alkotás, amiben Eric Martin csillogtatja remek képességeit. Leginkább a Lillian Axe munkássága jut eszembe erről a nótáról, ami még véletlenül sem hiba, inkább a dal felépí­tése, a kemény, erős riff és a giga-dallamok miatt derengett fel előttem az emlí­tett banda munkássága. A soron következő dal ismét egy Gildenlow-Cooper kettős, amit Jump Off This Train-re keresztelt a szerző. A szám már-már trash-es keménységgel és tempóval indul, utána "szelidül" egy kissé, majd megint következik egy kis beindulás. Ebből is látszik, hogy egy igen változatos, hibátlanul megkomponált számról van, a lemez legjobb nótája. A Let Me Live tökéletes kórussal indul, majd a kórusok átadják a helyüket egy bravúros riffnek, amiből egy igen jó heavy metal nóta bontakozik ki. Jorn mester lágyabb, mélyebb orgánumát veti be itt, ami Daniel Gildenlow igencsak egyedi hangját hallgatva nagyon pikánssá teszi ezt a dalt. A lemez hetedik "track"-je az Inside These Memories, egy minden végtagot mozgásra ingerlő, majdnem hogy power metal érzésű nóta, kőkemény riffeléssel, DC és Toby bravúros énekével. Nagyon meglepett hogy Hitchcock egy ilyen kemény, ütős nótában is megállta a helyét, hiszen eddig csak a Pride Of Lionsból ismertem, ahol igencsak érzelmes AOR nótákat énekelt. Kellemes, csalódás volt, a lemez talán legnagyobb meglepetése. A következő tétel Daniel Gildenlow "jutalom játéka" az I Die cí­mű lassú, meseszép ballada, amiben egy igen í­zléses gitárszólót is hallhatunk. Daniel szólói igényesen megkomponáltak, öncélú tekerések, fölösleges húrtépések nélkül. A kilencedik szám a Back To Life Again cí­met viseli, egy kellemes zongorajátékkal kí­sért, pörgősebb alkotás, Toby érzelmekkel teli hangja ad egy kis "AOR-os" érzést neki: fantasztikus dallamokat produkál ez a srác, nagyon érdemes lesz rá odafigyelni a későbbiekben. Nálam Ő viszi el a pálmás az énekesek között. (Mielőtt valaki kí­gyót-békát kiabál rám, a többiek is kiválóan teljesí­tettek, hozták, amit igazán tudnak, de Toby olyan erős hatást gyakorolt rám, hogy azóta is teljesen a hatása alatt vagyok. Érzelmes, nagy terjedelmű hang, fantasztikus dallamok. Ez Toby Hitchcock.) A Dream In Liberty-ben a már előbb dí­csért Toby Hitchcock és Jorn Lande brillí­rozik, egy ötletesen, agyasan megkomponált, progresszí­v hatásokkal megí­rt nótában. A záró dal a The Final Surprise ismét DC és Daniel Gildenlow kettőse, egy hatalmas dallamokat, zseniális ritmusképleteket és bravúros szólót tartalmazó tétel. A két énekes itt felteszi a koronát teljesí­tményére.

Pontszám: 9