Type O Negative: Dead Again

írta Mazi | 2007.02.11.

Megjelenés: 2007

 

 

Kiadó: SPV Records

Weblap: www.typeonegative.net

Stílus: Gothic rock/metal

Származás: Amerika - Brooklyn

 

Zenészek
Peter Steele - Basszus gitár, ének Kenny Hickey - Gitár Johnny Kelly - Dob Josh Silver - Billentyűs
Dalcímek
1. Dead Again 2. Tripping a Blind Man 3. The Profits of Doom 4. September Sun 5. Halloween in Heaven (with Lycia's Tara VanFlower) 6. These Three Things 7. She Burned Me Down 8. Some Stupid Tomorrow 9. An Ode to Locksmiths 10. Hail and Farewell to Britain
Értékelés

Meglepetésként ért, hogy ez a nagy múltra visszatekintő, valódi kult banda új lemezzel jelentkezett, hiszen a legutóbbi albumuk immár 4 éve látott napvilágot. Hát, kí­váncsiságom a tetőfokára hágott, vajon mivel rukkolnak elő ezúttal Steele mesterék. Csinos borí­tó, 10 dal, és 77 perc. Ezek az első és legfontosabb információk. A Cd-behelyezése a lejátszóba és zenehallgatás következik, valóban... Az albumot nyitó páros, a cí­madó Dead Again, és azt ezt követő Tripping a blind man teljesen hibátlan dalok, kellemes tempóval, remek dallamokkal, a megszokott hangulatban... Leginkább talán a World Coming Down album í­zét idézik, legalábbis számomra. Csodás páros. Következik a The Profits of doom. Brutális súlyú, elnyújtott dallamvezetésű nóta, üvöltözős, megmondós vokállal, legalábbis az első három percben, aztán jön egy csalóka, ám nagyon eltalált dallam és tempó váltás. Mesterien épí­tenek dalokat. Kellemes táncos zene, hallójáratokat sí­mogató ének, ahol a gitáros kollega is hallatja a hangját. A refrén nagyon rendben van. A dalban még több váltás, változatosság van. Komplex, remek tétel. September Sun. Finom zongorával indí­tó dal, barátságos, és helyenként ismerős dallamokkal. Az October Rust album hangulatát idéző nyitány, majd ismét World Coming Down, illetve a Life is killing me vonal kerül a képbe. Dallamosan elordí­tott refrén, hatalmas hangulat. Halloween in Heaven. Tempós, kicsit punk lüktetésű dal. Nagyon jó, pattogós énekkel. Jó, hogy képesek ilyen sok hangon megszólalni. Itt is kiderül, hogy Steele és Kenny milyen jól kiegészí­tik egymást. A nóta második felében még női ének is feltűnik, ami ebben a formában elég új öteltnek számí­t, és szerintem nagyon rendben van. A téma is és a hang karaktere is, ügyes húzás. Ez akár egy klipp esélyes nóta is lehetne. A végére nagyon jól felpörög. These three things a következő dal, amely az album leghosszab tétele a maga több mint 14 percével. Hatalmas súllyal indul, lomhán, iszonyú nehezen, aztán kellemesen sétára vált. Steele nagyon kellemesen énekelget. A nyitásként felfedezett súly még többször előfordul a nótában, de annyira változatosan van felépí­tve, hogy hihetetlen. Kicsit azért hosszúnak érzem a tartalmához képest. She burned me down. Lassan, nyomasztóan indul, aztán felpörög. Steele kifejezetten mélyen énekli a versszakot az elején. Nagyon szép a refrén, nagy ötlet az elcsúszos énektéma. Szép a gitár szóló is. Csodás a zárás. Some stupid tomorrow. Jellemzően lomha nyitás, majd egy meglepően metálos riffelés, bólogatás következik. Teljesen rendben van a dal. A csapat agresszí­v oldalára koncentrálva, kicsit újszerűen. Tipikus Type O refrénnel a végén. Ügyes kis dal. An ode to locksmith. Blues lüktetésű nyitás, egy kis fuck-olás, és egy remekbe szabott Steele dallam nyitja a dalt. Túl sok újdonságot nem vezet fel a továbbiakban, de ez a dal í­gy jó. Kicsit mocskos, kicsit szép. Hail and farewell to Britain. A záró tétel. Remek a gitárdallam, a tempó a megszokott, az ének dallamok szépek. Az első három perc után jön egy nagyon kellemes váltás, kicsit tempóba ránt minket, és táncra hí­v. Majd lezárja a lemezt, nem túl bí­ztatóan... A lemez hangzása teljesen rendben van, hozza a megszokottan egyedi Type O Negative hangzást. Ezer közül is felismerhető, amikor megszólalnak. Kellemesen, telten szól, és nem bántja az ember fülét. Pozití­vum, hogy rengeteg jó ötlettel van felvértezve ez a kiadvány, azonban hátrányára vált, hogy egyes dalok túlontúl hosszúak lettek, és í­gy nem tudnak felszí­nre kerülni azok a finomságok. Ennek ellenére, vagy épp ezért nagyon igényes munkának tartom, és jól kigondoltnak. Vannak, akik kifogásolják, hogy Steele sokat üvöltözik. Hát, véleményem szerint sziporkázik az ötletekben, és ahol üvölt, ott az is kell. Hozzák a formát. Értem ezalatt azt is, hogy hatalmas dallamok vannak helyenként, persze nem túlcifrázottak, csak egyszerűek, három-négy hangból felépülők.

Pontszám: 8

Legutóbbi hozzászólások