Artillery: Legions

írta Equinox | 2013.12.31.

Megjelenés: 2013

 

 

Kiadó: Metal Blade Records

Weblap: http://artillery.dk

Stílus: Power metal

Származás: Dánia

 

Zenészek
Michael Bastholm Dahl - ének Morten Stützer - gitár Michael Stützer - gitár Peter Thorslund - basszusgitár Josua Madsen - dobok
Dalcímek
1. Chill My Bones (Burn My Flesh) 2. God Feather 3. Legions 4. Wardrum Heartbeat 5. Global Flatline 6. Dies Irae 7. Anno Requiem 8. Enslaved to the Nether 9. Doctor Evil 10. Ethos of Wrath
Értékelés

A dán Artillery méltatlanul alulértékelt zenekara a kortárs metal zenének. Egyes források szerint ők voltak az első európai thrash metal banda (Destructionék előtt, 1982-ben alakultak), valamint olyan alapműveket tettek le arra a közmondásos asztalra, mint az 1990-es ’By Inheritance’, amelyet a műfaj kedvelői a legnagyobb és legdallamosabb lemezek között emlegetnek eme stílusban, hozzátenném: méltán. A zenekar pályáján megfigyelhető egy dallamosodás, ez annak ellenére is nyilvánvaló, hogy voltak hosszabb leállások is. A debüt vad, kaotikus thrash metalját (’Fear of Tomorrow’) egy letisztultabb mű követte (a kultklasszikus ’Terror Squad’), majd a csúcsteljesítmény, a még dallamosabb és keleties melódiákkal felvértezett ’By Inheritance’ egyenesen a legnagyobbak közé emelte a dán tüzéreket. Egy évvel a magnum opus után fel is oszlottak, majd ’98-ig csak csönd (de legalább semmi hullaszag), amikor is egy válogatáslemezük jelent meg. Majd a kellemes, de klasszikus státuszt és minőséget el nem érő ’B.A.C.K.’-kel tértek vissza, csak hogy újra hibernálják magukat 2000-től kezdve. Néhány éve viszont megerősödött a csapat, kiadta a banda második legerősebb lemezét (’When Death Comes’), és az azt követő ’My Blood’ sem volt fércmunka, még némileg ha el is maradt elődjétől. A véres lemez utáni szünetben énekescsere történt: az új dalnokot a banda elmondása szerint egy King Diamond munkásságát feldolgozó tribute zenekarban látták, tehát az énekeltudással várhatóan nem lesz gond.

Az Artillery-nek régen sem volt mélyhangú énekese, saját elmondásuk szerint viszont sem popénekes, sem hörgő-morgó nem stimmelne oda, ami igaz is, meg hát a thrash standardokhoz képest azért tudott énekelni az eredeti vokalista, Flemming Rønsdorf is. Szó se róla,  utódja, Søren Nico Adamsen talán még jobban, de a jelenlegi Michael Basthol Dahl (Ripe) úgy érzem, énekügyileg mindkettőt zsebreteszi, és egy keménykötésű power metal zenekarban is helytállna. Ezzel el is jutunk a dolgok lényegéhez, mivel a zenekar dallamosodása nem állt meg most sem, és habár amíg a ’By Inheritance’ még a dallamos thrash metal egyik monolitja, addig a két visszatérő lemez már a power metal felé kacsingatott, így nem érhet meglepetésként, hogy most még egy lépéssel tovább merészkedtek.

A ’Legions’ szinte már teljes egészében levetkőzte a thrash metal agresszióját, a ’90-es évek közepére jellemző Blind Guardian-stílusra váltva azt, de felfedezhetőek US power ízek is. Nem lett könnyű, de dallamosabb a zene a megszokottnál. Baj persze nincs, mivel a dalok erősek, ütősek – csak azt a szöveget nem szabad bevenni, ami úgy kezdődik, hogy „a ’By Inheritance’ óta”, amelyet most elsütöttek a derék dánok. Ilyen referenciaponttal mindig kétélű dolog dobálózni, szerintem felesleges ezen okoskodni, lehet, hogy egyeseknek mindörökké az 1987-es ’Terror Squad’ az ezüstérmes, nincs ezzel semmi gond (nálam meg, mondom, a ’When Death Comes’ rajtol még az első sorból). Annyi történt, hogy készült egy újabb erős Artillery lemez, élvezzük is ki.

Jól érezhető ezekben a dalokban az, ami mindig is jellemző volt az Artillery-re: riffcentrikusság, egyedi dallamok, keleties motívumok itt-ott (megint a címadót említhetem), Michael Stützer jellegzetes gitárjátékával. Habár kijelenthejük, hogy műfajt váltottak, annyira passzol az Artillery alkotási ívébe a lemez, hogy nem tűnik fel semmi kirívó, szervesen illeszkedik ez a majd egy órás teljesítmény az egész folyamatba, ami 30 év alatt lezajlott. Az elpowermetalosodás ott is tetten érhető, hogy a legkevésbé sem extrém dal, az Enslaved to the Nether című tétel még egy Eden’s Curse stílusú nagyon dallamos metal albumon is elférne. A többiek meg kb. a keményebb power metal standardjainak felelnek meg (Wardrum Heartbeat, Global Flatline). Mindenhol támadnak a ragadós refrének (azért a Blind Guardiannel ellentétben kórusokra nemigen ragadtatják magukat), így a fogóssággal most sincs gond. Ezek közül a legjobb a már említett Wardrum Heartbeat. (Apró negatívum csak az lenne, hogy a Dies Irae-ben nem egészen értem, miért jó a latin és angol (helytelen) kiejtést erőltetni a dies szóra, valószínűleg a latin ’nap’ és angol ’meghal’ szóra rájátszás, de enélkül mindenképp meglettem volna.)

Pontszám: 8

Legutóbbi hozzászólások