Henrik Freischlader: Night Train To Budapest

írta Bigfoot | 2013.12.26.

Megjelenés: 2013

 

 

Kiadó: Cable Car Records

Weblap: http://henrik-freischlader.de

Stílus: Rhythm 'n' blues

Származás: Németország

 

Zenészek
Henrik Freischlader - gitár, ének, dob, basszus Moritz Fuhrhop - billentyűsök
Dalcímek
01.Point Of View 02.Everything Is Gone 03.Caroline 04.A Better Man 05.Thinking About You 06.Down The Road 07.Gimme All You Got 08.If This Ain't Love 09.My Woman 10.Shame 11.Your Loving Was So Good
Értékelés

A kitűnő kezű német gitáros ezúttal nem zenekara, hanem saját neve alatt adta közre legújabb dobását. Tette mindezt azért, mert arra vetemedett, hogy a billentyűspark kivételével valamennyi hangszert ő szólaltat meg a korongon, igaz, nem először cselekedett ilyet pályafutása során. Talán kihívásból, esetleg anyagi okok miatt döntött az egyszemélyes show mellett – ha lesz lehetőségem, megkérdezem tőle. Tudom, hogy a hazai rádiók a dalait nem fogják játszani, a kereskedelmi tévécsatornák nem fognak beszámolni a jövő tavaszi koncertjéről, az újságok nem az ő fényképeivel lesznek tele, hiszen ő „csak” egy muzsikus. Pedig ez az album egy kicsit rólunk, nekünk szól. A borítón is láthatjuk a Henrik mögött a Vasúti Összekötő Hidat, és hát a cím is önmagáért beszél.

Összehasonlítva a tavaly megjelent ’House In The Woods’ albummal, a mostani lemez mintha egy kicsivel melodikusabb, jobban befelé forduló, és több meditatív szólót vonultat fel. A Point of View-val lazán, funkosan kezdődik, hasonló ritmusban, mint a Led Zeppelin ’Physical Graffiti’ albumáról a Trampled Under Foot. Az Everything Is Gone lazán, dallamosan kezdődik, aztán a végére marad egy jókora tekerés, a Caroline viszont egy szép szerelmes ballada. A Better Man is szögletesen indul, itt a refrén lágyul el, úgy fest, ügyesen használja ez a srác a dallamokat. Henrik persze, hogy nem felejtett el gitározni.

Teker, tépi a húrokat, de például a Thinking About You hosszú pszichedelikus bluesában nagyon érzelmesre veszi a figurát. Érdekes a szerkesztés, mert ezután még egy blues ritmusú nóta jön, a Down The Road, ez viszont húzósabb, földbedöngölő energikus nóta. A Gimme All You Got az album talán legkeményebb szerzeménye, engem egy kicsit a Whitesnake Hit ’n’ Run című 81-es dalára emlékeztet, de ahogy Henrik a gitárt kezeli, Hendrix leginkább itt kúszik be a képbe. Az If This Ain’t Love-val lelazulunk, utána viszont következik a csúcspont, a My Woman. Ez a halk bluesballada a visszafogott énekkel, a sorokhoz odapakolt rendkívül finom gitárcsípésekkel akár tananyag is lehetne azoknak, akik gitározásra adják a fejüket. Hihetetlen, ahogy újra a húrokkal fejezi ki érzéseit. A Shame hasonló a Gimme All You Got-hoz, itt még a blues sémáját is végigviszi a dalban. Az album végén a Your Loving Was So Good újabb savas utazásra invitál minket. Nincs megnyugvás, laza levezetés, a sztori pörög tovább, izgalommal várhatjuk Freischlader következő dobását. 

Akárcsak előzőleg, Henrik ezúttal sem tud vagy nem is akar Jimi Hendrix szellemétől szabadulni. Nem olyan féktelen, mint a nagy példakép, de gitárhangzása, egyes szólói, szóval az egész hangszerkezelés egyértelművé teszi, hol kell keresni a forrást. Az énekhang viszont nem olyan kántálós-motyogós, talán enyhén Lenny Kravitz-ot idézi.

Pontszám: 8

Legutóbbi hozzászólások