Csillag Endre - Újra együtt Patakyval

írta Hard Rock Magazin | 2013.12.22.

Az V. Budapesti Hard Rock Farsang felkérésére az év elején egykori Edda tagokból verbuválódott Zártosztály zenekar…

 

 

…ahogy azt már korábban is jeleztük, újra színpadra lép. A csapat nagy erőkkel készül a januári Barba Negrás koncertre, de Csuka emellett még egy régen dédelgetett álmát is most készül valóra váltani. A gitáros jövőre ’Csillagok és Gyémántok’ címmel önálló albummal jelentkezik, melyen tervei szerint sok egykori zenésztárssal fog együtt muzsikálni. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az első megjelent dal, melyben Gömöry Zsolt, Hirlemann Bertalan és Németh Alajos mellett Pataky Attila is meghívást kapott. A Csak néhány perc című friss mű már meg is lett filmesítve:

 

Legutóbbi hozzászólások