Therion - A koncerten belehallgathatunk a készülő rockoperába (x)

írta Hard Rock Magazin | 2013.12.04.

A készülő rockopera egyes részeit, valamint a legnagyobb klasszikusokat, így a teljes ’Vovin’ albumot is eljátssza december 10-én a Therion a Club 202-be meghirdetett koncertjén. A szimfonikus metal műfajteremtő svéd zenekara mellett ezen az estén két olasz szimfonikus power metal csapat, a Sound Storm és a Heavenshine, valamint a folk metalt játszó orosz Arkona is fellép.

 

 

Egy alig három hetes, 15 koncertből álló turné kedvéért szakítja meg az alkotásra szánt éveket a svéd Therion. A több mint 25 éve működő, a szimfonikus metal úttörőjének számító zenekar vezetője, Christofer Johnsson a tavalyi ’Les Fleurs du Mal’ album és a hozzá kapcsolt turné után visszavonult, hogy befejezze évek óta tervezgetett, és részeiben már korábban megírt nagy művét, az első igazi rockoperát.

Bár a komolyzenét fémzenével ötvöző zenekarokból és albumokból számtalan tűnt fel az elmúlt két évtizedben, és a rockopera is ismert kifejezésnek számít, Johnsson szerint olyan kompozíció még nem született, mint amilyet a Therion tervez most kiadni. Elmondása szerint ugyanis a korábban készült művek inkább rockmusicaleknek tekinthetők, semmint tényleges operának, mert nem követik a színpadi műfaj formai, szerkezeti követelményeit és hagyományát. A Therion most egy tényleges, rockzenébe ágyazott operát ír, annak minden jellemző elemével: szinopszissal, a felvonásokkal, képekkel, és a szerepek részletes bemutatásával.

A decemberre meghirdetett koncertek kapcsán Christofer közleményt adott ki, melyben többek között arra is kitér, hogy a rockopera készítése során rájöttek arra, hogy számos zenei irányba indulhatnának el, és az az ötletük támadt, hogy érdemes lenne élőben is kipróbálni ezeket az irányokat, így tesztelve őket. „Szemben egy hagyományos albummal, ahol úgy zenélünk ahogy akarunk, a lemezvásárló pedig aközött választhat, hogy megveszi-e vagy nem a kiadványt, ennél a jóval a nagyobb projektnél szeretnénk olyat alkotni, ami biztosan tetszik a széles közönségnek.”

Ezért döntöttek úgy, hogy tartanak néhány koncertet, ahol előadják néhány részét a készülő műnek, hogy lássák a reakciókat. Ez a turné egyben remek alkalom arra is, hogy felfedjék a rockopera koncepcióját és témáját. És ha már útra kelnek a teljes felszereléssel, a koncerteket felhasználják arra is, hogy előadják a legnagyobb klasszikusokat: a zenekar ígérete szerint a programban többek között a teljes ’Vovin’ album is szerepelni fog.

A december 10-én Budapestre érkező turnén egy olasz zenekar, a Sound Storm is játszik. A 2002-ben, Torinóban alakult csapat szintén atmoszferikus, kórusbetétekkel és barokkos dallamokkal tarkított heavy metal zenét játszik, melyben az irodalom, a költészet és a történelem egyaránt szerepet kap. Legutóbbi konceptalbumukat ’Immortalia’ címen adták ki 2012-ben.

Az este harmadik fellépője a hazai rajongók által már ismert, Oroszországból érkező Arkona, mely az ősi szláv hitvilágból és népi történetekből meríti témáit, melyeket saját hangszereléssel, folk metalba ágyazva ad elő.  A zenekar legfrissebb kiadványa egy koncertfelvételeket tartalmazó duplaalbum: a Decade of Glory kiadásával fennállásuk tizedik évfordulóját ünnepelték.

A Concerto Music bemutatja: Rock Opera Unveiled
2013. december 10., kedd 18 óra
Budapest, Club 202
Therion, Arkona, Sound Storm, Heavenshine koncertek
Belépő: elővételben 5900 Ft, a koncert napján és dec. 1-től a jegyértékesítő hálózatokban 6900 Ft.
Jegyek kaphatók a Tickeportal és a Ticket Expressz hálózatában,a CD Pince, Hammer Zenebarlang, Headbanger üzletekben, valamint a Club 202-ben és www.concerto.hu oldalon.

Kapcsolódó weboldalak:
http://www.concerto.hu
http://www.megatherion.com/
http://www.arkona-russia.com/
http://www.powerofsoundstorm.com/

https://www.facebook.com/concertoconcerts
https://www.facebook.com/events/454070161334456/

Legutóbbi hozzászólások